Ahogy fejlődik a technika, úgy sorvad az emberi érzés

Kovács József
Ahogy fejlődik a technika, úgy sorvad az emberi érzés

A sötétség világában, melyben élnem kell, csak kortársaim hiúságai juttatják néha eszembe, hogy ők ott kint a világosságban hányszor botorkálnak téves ösvényeken.
Gyönyörű májusi reggelen történt, amikor egy rég várt kiadós eső után egyik barátomra vártam a lépcső mellett, a járdán. Szinte érezni lehetett a természet újjászületését a többhetes szárazság után. Hallgattam a madarak szerelmi dalait, hogyan hívogatják egymást fészekrakásra a tömbház előtti vén diófa zöld lombjai közé. A természet mosolygott, az emberek vidáman köszöntgették egymást, a nyíló akác a járda másik oldalán finom illatával töltötte meg a levegőt.
Csendesen várakoztam barátomra, beleolvadva e csodálatos, békés környezetbe. Mintha csak álmomból ébresztettek volna, amikor lépteket hallottam közeledni, tudtam, hogy nem a barátom, hiszen őt kocsival vártam, ezért még jobban figyeltem. Ahogy a lépcsőhöz ért, szinte megállt és kellemes, meleg hangon szólalt meg.
- Jó reggelt kívánok, hogy van uram!
Én pedig legalább olyan kedvesen válaszoltam:
- Kezeit csókolom, minden nap kissé jobban, mint ahogy egy ilyen nehéz műtét után történi szokott.
- Nem magához szóltam, - ripakodott rám durván, mintha erdei boszorkánnyá vált volna.
- No, látja, ez a különbség köztünk, hogy én magát barátságosan köszöntöttem. Távolodóban még hallottam, ahogyan bepanaszolt valakinek, hogy már nappal sem lehet egy fiatal nőnek közlekedni, hogy ne molesztálják, ne kössenek belé.
Azon kezdtem elmélkedni, vajon mivel bánthattam meg ennyire, hát én csak köszöntem. Gyerekkoromban falusi szüleim és tanítóim arra neveltek, - köszönj kisfiam mindenkinek, - mondta Ides, nem kerül pénzbe.
A nagyvárosban leszoktattak a kapcsolatok ápolásának e legegyszerűbb formájáról.
Mindjárt rájöttem, hogy a kedves hölgy okos telefonján beszélgetett. Aztán figyelmesebben fürkésztem a járókelőket. No, elárulhatom, a következő tíz emberből, akik elhaladtak mellettem, kilenc látszólag magában beszélt. Ennyi üzletember csellengene Várad utcáin, és ráadásul gyalog?
Egy jó szándékkal kívánt jónapot pedig akár megbocsájthatatlan bűn is lehet. Rendben van, talán az "új etika" szerint rosszul jártam el, megzavartam hölgyemet valami nagyon fontos üzleti ügyének intézésében, mégsem vártam volna... Hová is jutottunk, ha egy őszinte tisztelgésnek szánt köszönést is molesztálásnak veszünk! Én is használom a telefont, de nem az utcán, sem a közlekedési járművekben.
Ja, persze, én csak egy egyszerű VAK nyugdíjas vagyok. Még ha nem is ismertem, akkor sem kellett volna egy ártatlan köszönésre így reagálni. Ahogy a technika fejlődik, olyan mértékben maradnak sorvad el a jóérzés, az emberek közötti emberi viszony, és veszítjük el keresztyén értékeinket, melyeket évszázadon át kaptunk egyházainktól és szüleinktől.
Vajon mi várható még e bűnös világtól? Az okos telefonok további fejlődése...?