Az apó csudálatos szája

Szegzárdi Nagy Vendel

AZ APÓ CSUDÁLATOS SZÁJA

RÍMHÁNYÓ ROMHÁNYI UTÁN SZABADJÁRA ERESZTVE, KELLŐ TISZTELETTEL

ÉLETKÉP MÁSKÉPP

Minden ember álma, a legtöbb gyermek vágya, várni a csodára.

Az öregapó csudálatos szája, az ő legfőbb tudománya.

Fát vág az ősz Öregapó, kint az udvaron. Keze fején érzi,
hideg van nagyon. Unokája les rá, ki az ablakon, ülve egy vizes padlaton. Az öreg apó leheli a kezét, vágyja a szoba bódító melegét. Duruzsol a kályha, leveszi a bögrét, fújja a forralt bor
illatozó gőzét. A gyerek csudálja: de furcsa a Papa szája. Hiszen ez egy kincs. Azt hittem: ilyen már nincs.
De hiszen egyszerre van benne hideg is, meg meleg is?
Meresztgeti nagy kerek szemeit.
Gondoltam kérem, talán kérem, legfeljebb kérem no de kérem?

Fújhatna még ki belőle tüzet is, meg vizet is, szellőt is, és szelet még, s ez már kenné, vágná, hányná a kocsira a dinnyét.
Elolthatná a tüzeket, száríthatná a vizeket.
Tavaszi szél, vizet száraszt...nekimehetne a Dunának, Tiszának.
Virágom, világom, trillárom, trillárom, hajjjj, ja, és , ihaj, csuhaj, rókaprém, más is léha, nem csak én.
Ne legyél oly telhetetlen te gyerek, dísze a világnak, hét feje van a sárkánynak, nyolc a boszorkánynak, mégsem tud ilyent.
Vagy akár a tűz, és kardnyelő varázsló, aki vagy nyeli, vagy fújja a tüzet, de egyszerre neki is csak egyfelé megy, főnek, vagy lenek.
Ha kitör a vulkán, abból is csak forró láva folyik ám, s mint valami pipán, fekete füstkarikákat ereget ki a torkán.
Láttam egyszer a papát, ette a szotyolát, jobb felől dobálta befelé a magját, bal oldalon pediglen köpködte kifele a héját.

Ilyen csudát ritkán látni mostanság, ki tud még hasonló mutatványt?
Várj egy kicsit, húrka sül, lesi a kutya, csurog a nyála, nem szép munka, feszül a lánca.
Olyan sötét van néha a fejében, akár egy tehénben, lekushad szerényen.
Elég nagy a család, kell a mulatság
Mert cirkusz kell a népnek, kiáltják a vének.
Kenyér is kéne, de az most nem számos, nincsen éppen tekenő, kovász, meg napszámos, nem lesz kenyérlángos.
nos, tanulhatsz kisunokám hamarost.

Itt van példának okán az öreganyád, ő egy fuvallattal eltudja fújni a lámpást, vagy születése napján a hetven szál gyertyát, ezután valamit az orrával is tud tán.
Vagy a hazudós szomszéd leány, aki már húsz éve negyven éves, neki nem terheli meg a kevéske gyertya a szívét, meg a lépét, vagy a máját, alig bírja letagadni kilenc unokáját, vagy a kleptomániáját. Sokszor megdézsmálja a tyúkok tojását, köszöntjük, mint gazdaságunk felestársát.

Aztán a nagy versenyben mégiscsak a nagyanyád viszi el a pálmát, mert ha ő kinyitja a száját, ömlik ki belőle az okosság, az átok, szitok, és a pletykák, valamint az égi áldás.
Mondván, lé tartja a szolgát, átok, szitok a gazdát.
Egy lukon elkeríti a Julcsát, és a Jóskát, mindegyik rögvest csinálja a dolgát, mert szóval veri a szolgát, mondván, magas füben jár a kislány, jóbarátom emlékezz rám, de a lényeg az, hogy a Maris cipót süt. Aztán a kövérkés Marcsát veszi előre, a ház szakácsát, aki itt szedte fel hasára a kappanháját.
Eszi a mézes kalácsot halomszám, harapja fecske farokra a mákos kalácsot, hízlalja sabecra a máját.

Hangja olyan harsány, mint a csilingelő angyalkáké, mikor rázzák a pokol tornácát.
Miért vagy olyan galád?
Te Isten, hát ilyen még van?
Az élet minálunk nem egy méznyalás.
Végül morogva, és mogorván eldugja a pince kulcsát, nehogy rámjöjjön a kórság, strázsának ráállítja a Julcsát.
Kutatom a szoknyája korcát, hátha kezem megtalálja a vasát, de elrántja a hasát.
Múltkor is , idestova egy hete, látta, hogy deciszámra iszom a féldeciket, és senki nem fizet, ott álltam, s jött a jeges iszonyat, a torokgurgulászati hosszú köplottyanat.
Lassacskán, körbe- körbe, folyott a boszorkák könnye.
Hejj, legények, olyan ez, mint a közlekedő edények, a nedvek az útjukat kövessék, olyan ez, akár a hajszálcsövesség.

Aztán már csak a róthwein, a hosteli rettenetes következett, a guggolós fergeteges.
Az egy olyan lőre, hogy a szomszédok az ablak alatt bújnak el előle, nehogy megkínáljam véletlen őket belőle, tegnap is hosszút pöktem tőle, guggolva osonnak előre.
Nehogy leguruljon pár korsóval a papa torkán, mert abból vita lesz ám, vagy akak makak,ki az aki mit is akart?
Mikor mentem a borospince felé, még az üvegek is sírtak, udvarom közepén az ecetfák kinyíltak.
Élénk Kankalinok földig meghajoltak.
Nem vagyok én részeg, csak boros, nem keskeny az udvar, csak szoros. Nem tántorgom, csak a lépést cifrázom, ez nékem egy régi szokásom.

Giling galang, zúg a harang, délre, víz lesz majd ebédre?
Mondom néki, ne legyél olyan goromba, áldást mondok pincehideg borodra, de némelyik asszony mind egyforma.
Pedig hütés kéne a torkomra, megmarta a vizi golyva.

A szódavíz csak szikvíz, de a feleségem Boris.
Mikor ezt a nevet meghallottam, mindjárt őt választottam.
Ám de régi szép remények, mikor elhagyta ajkamat egy ének.
Hogy aszongya, ez a lényeg, Olyan asszony vagy te nékem, amilyent én megsem érdemeltem.

Na, most aztán itt van az alkalom, hogy megmutassam kedvenc dalom.

S hogy az apó leplezze zavarát, farba rúgja legkedvesebb agarát.

CSÚFOLÓ DAL

APRÓ APÓ

Apró apó
Olyan legény
Bumsztillárom tillárom
Repedt nadrág
Az ülepén
Bumsztillárom tillárom.

Nagy a zsákja
Bekötötte,
Bumsztillárom tillárom
Azt sem tudja
Hová tegye
Bumsztillárom tillárom.

Felveti a
Vállára
Bumsztillárom tillárom
Leér a
Csizma sarkára
Bumsztillárom tillárom.

Minden nap bemutatja eme mutatványát, és érzi az asszony folyamatos elsárkányosodását.
Néha látja a Tajgetosz alját, régi Görögök remek találmányát, ahová a selejtjét letaszigálták.
Ezek már ókori, jól bevált sémák, de több is veszett már Doberdónál 1526.-ban, a vérzivatarban, a sok ló kantárostól, a kantin csaplárostól.
No de ejtsük a témát végre, az Isten fizesse meg pápai pénzzel, majd megadózok érte.
Végezetül pedig megbékélésül , két rendes ember foghatna kezet, egyikük biztosan az, akkor a másik mi lehet?

Nyugalom, a hosszú élet ritka, ez az élet titka.
Tudja ezt minden magyar szittya, és patent harisnyás barisnya, azt mondják sokan, semmit nem takar a tanga.
A tanulságot vonja le az, aki akarja. Én az igazság pártján állok, a magam javát vallom, de jön még a kutyára kamion.

Majd élete fonalát eltalálja, elszakítja, egy óvatlan, rusnya, szittya parittya kavicsa, de marad annak, aki el nem issza.
Végül az utolsó szemlélet, utolér a végítélet, az új élet mire való, úgyis beléd szakad a szó, hamis, csalfa illúzió.
Az erőm elhagyott, ha lettem is, miért vagyok?

2021. MÁJUS 07. - ÉN, SZÜLETÉSEM HATVANHETEDIK ÜNNEPÉN.