Az iskolapadból kerültem az egyesület élére

Interjú Sztakó Krisztinával, a Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun megyei Egyesületének elnökével

A képzett vidéki látássérültek helybentartását és az idősebbek igényeire való fokozott odafigyelést tartja legfontosabb céljainak az 1979-ben született Sztakó Krisztina, az előző év októberében bejegyzett Bács-Kiskun megyei egyesület elnöke. Interjúsorozatunk e havi kiadásában a fiatal elnökasszony beszél életéről, céljairól és az egyesületről.

Kalocsán születtem, otthon jártam óvodába, látók között. Akkor még aliglátó voltam. Azután Budapesten, a Vakok Iskolájában majd egy fővárosi egészségügyi szakközépiskola gimnázium részében tanultam. Az általános iskolában sportoltam. Amikor hetedikes koromban megvakultam, ez abbamaradt. Akkor kezdtem el verseket írni.

Hogyan veszítetted el a látásodat?
Nem lett volna szabad sportolnom. Az a hír járja, hogy az edzőm tudott erről, ezt megmondta neki a sportorvos és a szemész, csak ő nem mondta
meg nekem. A gimnáziumban tevékenyen részt vettem a közösségi életben, voltam diákbizottsági tag, a szociális ügyekkel foglalkoztam, sokat jártunk
szavalni. Érettségi után az ELTE-re jelentkeztem magyar és történelem szakra. A magyar érdekelt volna elsősorban, a törit csak úgy, hobbinak szántam. Végül csak az utóbbira vettek föl, de nem bántam meg. Most vagyok ötödéves. Politológia szakon pedig a harmadik évemet végzem.

Ha jól tudom, mostanság te értesülsz legelőbb a JAWS or Windows képernyőolvasó program legújabb fejlesztéseiről.
Igen, abszolút első kézből. Két éve vagyunk együtt Torma Zsolttal, a szoftver magyar honosítását végző szakemberrel.

A szövetséggel mikor találkoztál először?
Eleinte csak az árueladásra jártam be. Bács-Kiskun megyében minden évben szerveztek egy háromnapos kirándulást, arra is rendszeresen elmentem. Ezeken elsősorban az idősebb látássérültek vettek részt. Érdekes, hogy valami oknál fogva vagy nálam fiatalabbakkal vagy az idősekkel jövök ki a legjobban. A saját korosztályom kimarad az életemből, valahogy soha nem értettük meg egymást. A kirándulásokon ismerkedtem meg az akkori Bács-Kiskun megyei vezetőséggel és a tagok egy részével. Érdekelt, mi folyik körülöttem. Milyen döntések születnek rólam, de nélkülem. Akkor határoztam el, hogy amint tehetem és elég nagy leszek, bekapcsolódom a szövetség életébe. Érdeklődésem odáig fajult, hogy az átalakuláskor már annyira ismert voltam, hogy elvállalhattam az elnöki tisztséget.

Hogyan lehet ismertséget szerezni, hogyan kell kampányolni?
Hiába szeretnék én egyesületi elnök lenni, hiába vagyok én akármilyen tehetséges, ha nem ismernek.
Sok segítséget kaptam az akkori titkártól, Kovács Jánosnétól. Nagyon sokat beszélgettem vele a szövetségről, segített, hogy a tagok megismerjenek a kirándulásokon. Az éves taggyűléseken mindig mindenhez hozzászóltam. Valószínűleg ez segített. Mártika, az előző titkár úgy érezte, hogy az átalakulás utáni kihívásoknak ő már nem biztos, hogy meg tud felelni, például ha pályázatokat kell írni stb. Ezt már nem vállalta el.

Előzőleg nem is vállaltál semmilyen tisztséget a látássérültek szervezetében, egyből az új egyesület elnökeként kezdted?
Igen, nekem ez mély víz volt. Az iskolapadból kerültem az egyesület élére. A megyei szervezetnél semmilyen tisztséget nem töltök be.

Hogyan mertél ilyen fiatalon belevágni?
Szeretem a kihívásokat. Igazából nem tudnám megmondani, mi volt a konkrét motivációm: egyszerűen úgy éreztem, hogy ezt nekem el kell vállalnom. Ha nem is egyből, de rövid időn belül meg tudok felelni annak a követelménynek, hogy sikeresen működjön az egyesület.

Amennyire látom, életvitelszerűen Pesten élsz.
Valóban, nem sok időt töltök most még az irodában, de minden nap telefonálunk, levelezünk. Ha bármi sürgős adódik, akár még aznap lenn termek Kecskeméten.

Mennyi munkát jelent időben az egyesület vezetése?
Nem olyan vészes. Igazából a most futó átalakulási konferenciasorozat és a kapcsolatteremtés az időigényes. Amikor például egy konferenciát végig kell ülni.

Az idősebb tagok mit szóltak a radikális fiatalításhoz?
Sokan kérdezik, miért vállaltam el, ha még egyetemista vagyok. De azt mondom nekik, hogy a szervezet működése rosszabb nem lesz, mint ami volt, ráadásul rengeteg ötletem van rövid- és hoszszútávon is.

Miből veszi észre a Bács-Kiskun megyei tagság a szervezeti átalakulást?
Ebben a pillanatban, egy ennyire új egyesületben még semmiből nem veszi észre. Még egy éve sem működünk, látványos eredményhez ennyi idő még nem elég. A tagság egy része azért már észlelheti a változást, mert most épp ott tartunk, hogy a nagyobb településeken szeretnénk újra összehozni a tagokat. Kiskőrös és Dunavecse környékén már szerveződik a látássérültek közösségi élete. Kalocsán is egy nagyon jól működő klub van. Az ottani területfelelősünk szinte házról-házra járva csábította be a tagokat. Minden hónap harmadik hétvégéjén van klubdélután, mostanra 50-60-an gyűlünk össze rendszeresen. Ezeken a klubokon ismertetjük a tagokkal az őket érintő fontos információkat is, például az üdüléssel kapcsolatban. Ezeket másként elég nehéz eljuttatni a tagokhoz. Nem lehet mindig levelet küldeni. A látássérültek internet-használata a megyénkben nem jellemző, a Vakok Világát is kevesen olvassák.

Milyen nagyobb projekteket tervezel jövőre?
A legnagyobb problémának azt látom, hogy a vidéki ifjúság elkerül a megyékből, felköltöznek a fővárosba.

Akárcsak te.
Nem egészen, mert én visszamegyek.

Sokan gondolják így, aztán...
Nekem jó okom van rá, hogy visszamenjek: állásom van.

De mi lesz a pároddal, hiszen ő pesti?
Zsolt is az egyesület tagja. Úgy szól a megállapodás, hogy le fog költözni hozzám.

Mivel lehet lecsábítani a látássérülteket vidékre? A képzettek sokszor nem találnak megfelelő állást maguknak.
Miért, Pesten találnak? Az a célom, hogy legyenek motiváltak a fiatalok, hogy egy esetleges fővárosi kitérő után is térjenek vissza vidékre. Kapcsolódjanak be a helyi egyesület életébe. Ne ellenségként nézzenek rá. Ez ott kezdődik, hogy már fiatal korukban kapjanak az integrált oktatásban részt vevő tagok segítséget az egyesülettől. Úgy érzem, hogy ebben az egyesületnek komoly szerepet kell vállalnia. Már most megpróbáljuk felkeresni azokat a gyerekeket, akik általános iskolába járnak majd, illetve már most is járnak. Felvesszük a kapcsolatot az iskolákkal. Legalább abban próbálunk segíteni, hogy informáljuk őket, milyen segédeszközök léteznek és ezek hol érhetőek el. Ha tudunk, ezek megvásárlásához anyagi segítséget is nyújtunk.

Fontos tevékenységnek tartom, hogy középiskolákban tartok előadásokat a vakokról. Azt mondom el a látó gyerekeknek, hogy milyen segédeszközöket használnak a látássérültek, hogyan lehet nekik segíteni. Egy kecskeméti gimnáziummal együttműködve talán nyelvtanfolyamot is indítunk a helyi látássérülteknek.

Hogy egy képzett ember vidéken maradjon, állást is kell találnia.
Tömegesen biztos, hogy nem fogunk tudni állást találni a vakoknak. De egy-egy ember elhelyezését talán meg tudjuk oldani. Az egyesület kapcsolatai révén biztos, hogy lehet állást találni egy-egy jogásznak vagy masszőrnek. Keresik a vak masszőröket vidéken.

Mi a helyzet az idősebb, képzettséggel nem mindig rendelkező látássérültekkel?
Felvesszük a kapcsolatot a munkaügyi központokkal, hátha találnak egy céget, aki alkalmazná őket, bár szerintem elég reménytelen a helyzet - mint mindenütt az országban. De meg lehet keresni nagyvállalkozókat is, hátha tudnának látássérülteket alkalmazni. Fontos még az informatika fejlesztése. Minél több vaknak legyen számítógépe, internet-elérése. Szeretnénk azoknak is számítógépet szerezni, akik a legutóbbi IHM-es pályázaton nem nyertek.

Jól látom én, hogy az új egyesületben az érdemi munka még nem igazán indult meg?
Ha lezajlott a mostani vizsgaidőszakom, már csak az egyesületre koncentrálok. Eddig a működés feltételeinek megteremtésén dolgoztunk. Az irodában egy főállású személy dolgozik. Új kollégámnak is bele kell tanulnia a munkába.

Pályázott már az egyesület?
Igen, ezen a nyáron negyven éves a látássérültek Bács-Kiskun megyei szervezete, ez alkalomból egy kulturális nappal egybekötött ifjúsági találkozót szervezünk. Erre pályáztunk a Civil Kerekasztal segítségével. Azt szeretnénk, ha főként a megyei ifjúság jutna fellépési lehetőséghez augusztus 6-án, Kecskeméten. A rendezvényen a tagságot tájékoztatni fogjuk arról, mi várható a jövőben. A nyitott művészeti napon mindenki megmutathatja, mit tud. A megyei önkormányzatnál nyertünk ehhez támogatást.

Később szeretnénk arra pénzt pályázni, hogy akár önkormányzatokkal összefogva segíteni tudjunk azoknak az idős embereknek, akik nehéz körülmények között élnek. Egy olyan segítőszolgálatot hoznánk létre, ami már Pesten is működik: ami segítene bevásárolni, csekkeket feladni stb.
Hosszú távú célunk egy rehabilitációs központ és egy speciális idősek otthona látássérültek számára. Én elsősorban azokat szeretném megcélozni, akik a legtöbben vannak és a legnagyobb szükségük van a segítségre, ők pedig az idősek.

T. Péter

Vakok Világa 2005. június