Biczei1

Jelige: Biczei1
Az angyalka

Az angyal ott ült - mint mindig - egy bárányfelhő szélén és lábát lóbálva dúdolt egy szép dallamot, amit régen hallott a Földön. Most az Úrnál volt kihallgatáson. Már régóta szeretett volna szolgálatba állni, de a kijelölt párnak már megint nem jött össze az elképzelése. Most az Úr megnyugtatta, egy kis türelem és megkezdheti feladatát.
Odalent gyönyörű tavasz van. Ilyenkor szoktak leggyakrabban szolgálatba indulni a társai. Vajon ő mikor következik? Ahogy gondolataiba merült, egyszer csak az Úr hangját hallotta:
- Picur, merre vagy?
- Itt vagyok, Uram!
- Indulhatsz! Eljött a te időd! Aztán vigyázz minden lépésedre! Fél szemmel mindig odafigyelek rád!
Picur megköszönte a feladatot, és tisztelettel elköszönt az Úrtól. Leszállt a Földre és megkezdte a rég várt szolgálatát. Ahogy körülnézett, látta jó helyre került. A társai úgy látszik gondosan végezték eddig a munkájukat. A férfi orvos, a nő könyvtáros volt. Már nagyon várták őt. Ahogy észrevették, egyből a nevén szólították. Vajon régi ismerősök voltak, hogy rögtön Picurnak nevezték? Mindenesetre ez roppantul jól esett neki. Vigyázott, hogy ne okozzon kellemetlenséget a leendő anyjának. Csendesen meghúzódott, várta azt a pillanatot, amikor jelezheti az érkezését. Hallgatta miket beszélnek róla, hogyan készülnek az ő fogadására. Egyszer - bár intették még odafönt, hogy ne siesse el a dolgokat - elkezdett enyhe rúgássokkal jelt adni. Azt morzézta: "Látjátok, itt vagyok!" Az anya hirtelen a hasához kapott, mert úgy érezte mintha egy gyönyörűséges áramütés érte volna.
- Képzeld - szólt a férjének -, Picur megmozdult!
- Ugyan, ne képzelődj! Az még nem lehet, nincs még itt az ideje - válaszolta a férj.
Picur hirtelen újabb morzejeleket adott le: "Figyeljetek, itt vagyok!"
- Jaj! Tedd ide a kezed, érezd te is a kis mozgást.
- Tényleg, igazán mozog! - ismerte el a férj.
"Végre észrevettek!" - örvendezett Picur. Vidám volt, tetszett neki az új feladat.
A napok gyorsan teltek, Picur vígan ficánkolt. Ha beszéltek hozzá, jelzéseket adott, hogy érti és tetszik neki a kedveskedés. Az Úr már régóta figyelte Picurt. Nem nézte jó szemmel ezt a nagy virgoncságot. A többiek szép rendesen végezték a feladatukat, de ez a Picur nem bír a féktelen jókedvével. Már azon volt, hogy szól neki, de meggondolta, csak rámosolygott és a mutató ujjával kissé megfenyegette. Picur ezután kissé visszafogta magát, de a kíváncsiság csak piszkálta és ismét újra kezdte a korzózást.
Az anya úgy érezte, minta fájna a hasa. Az orvos megvizsgálta, és megállapította, hogy bármikor megindulhat a szülés. Gyorsan kórházba küldte az anyát:
- Még nincs itt az ideje. Meg kell akadályozni!
A kórházban rögtön a szülőszobára került az anya, ahol infúzióval és gyógyszerekkel próbálták a folyamatot megállítani.
Az Úr haragosan összevonta a szemöldökét és rászólt Picurra:
- Mondtam már, hogy rendesen viselkedj! Tessék visszafogni magad! Végezd rendesen a feladatodat! Most visszaállítjuk a rendes menetet, de többet ez ne forduljon elő!
Reggel az orvos megállapította, hogy sikerült a folyamatot leállítani. Szigorú pihenést rendelt az anyának. Picur kicsit meghúzta magát, szinte meg sem mozdult. Az orvos most azt az utasítást adta az anyának, hogy naponta háromszor figyelje a baba mozgását.
A leendő szülők kiválasztották a baba nevét. János vagy Anna lesz az újszülött. Picurnak tetszettek a nevek, azonban jobban szerette volna az Anna nevet és jobban érezte volna magát lányként. Kérte az Urat, tegye lehetővé, hogy lánynak születhessen. Az Úr kegyes volt és megengedte Picurnak ezt az óhaját.
Az orvos egy újabb ultrahangvizsgálat után kijelentette:
- Végre nem olyan szemérmes a baba; nagy valószínűséggel lány lesz.
A szülők örömmel fogadták a hírt. Ettől kezdve Annácskának szólongatták a picit. Picur nagyon örült ennek. Egyre élénkebb lett. Valósággal lubickolt a boldogságban. Figyelte a hangokat, zörejeket, zajokat. Már ismerte a lakás minden részét, tudta, mikor hol jár az anyukája. Most a nagyszoba, most a kisszoba, majd a fürdőszoba, a konyha, és így ment egymás után. Nagyon kíváncsi volt, szerette volna a szüleit mielőbb látni, és egyáltalán a környezetet megismerni, új élményeket szerezni. Egy örökkévalóságnak tűnt ez a várakozás.
Hosszú idő óta ma először ment ki a lakásból az anyukája. Ezt onnan tudta, hogy lépcsőn lépkedett lefelé, majd ringó, döcögő valamin mentek.
Az orvos vizsgálat után megnyugtatta, hogy minden rendben van, és szépen fejlődik a baba. Anyuka nagyon örült, és ez az öröm átterjedt Picurra is, aki hirtelen nagy ficánkolásba kezdett és egyszer csak azt érezte, hogy eltűnt körülötte az a langyos, éltető folyadék, és ő mintha egy csatornába szorult volna. Az anya kissé riadtan szólt vissza az orvosnak, hogy elfolyt a magzatvíz. A doktor intézkedett, és azonnal kórházba küldte.
A kórházban egyből a szülőszobára került. A szülésznő elvégezte az ilyenkor szükséges teendőket. Az orvos megnézte és megállapította, hogy mindjárt itt a gyerek.
Picur már nagyon rosszul érezte magát ezen a szűk helyen. Érezte, ahogy anyukája egyre jobban próbálja őt előre segíteni ezen a folyosón. Hangokat hallott és egyszerre csak olyan tág lett körülötte a tér, mint ott fenn a felhők szélén. Fél szemét kissé megnyitva látta, többen is felé hajolnak.
Tehát megérkezett.
Kissé hideg volt és idegen kezek fogdosták, majd rátették az anyukája hasára. Ő boldog volt. Végre sikerült, előtte az újabb feladat, és Picur, akarom mondani Annácska kész azt teljesíteni.