Biczei2

Jelige: Biczei2
FOHÁSZ

Csendesen csukódott az ajtó mögöttem,
Mikor a laborból egyedül kiléptem.
Nem volt ma sikerem éreztem előre,
Mégsem csináltam én, problémát belőle.
Bízom az Istenben majd egyszer, megsegít
Szívem alatt hordom Annácskám testvérét.
Örömmel várom majd azt az egy szép napot.
Mikor a gyermekem először felsikolt.
Azt se bánnám, én, ha többen is jönnének!
Szívesen fogadnék újszülött ikreket.
Arra kérem hát a jó öreg „Bácsikát"!
Legyen már soktagú ez a szép kiscsalád!
Hogyha majd megjönnek, őket is elviszem
Neked hálát adni én örök Istenem!
Hisz' a Te jó szíved meghallja imámat,
Egy szerető anya többet nem kívánhat.
Nevelni fogom én a Te szent nevedre,
Kérlek hát én reám kegyesen, tekints le!
Hallgasd meg ó Uram, esdeklő imámat!
Szívemben irántad gyermeki alázat.
Nyitva volt eddig is feléd az én lelkem.
Kérlek, most segíts meg ó jó Uram!
ÁMEN

Midőn az őszinte ima egy mély sóhajjal felszállt, az Úr előtt ép egy angyalka arra várt, hogy végre meghallgassa a kívánságát. Picurkának hívták és mindig kitalált az angyalok kórusában valami csínytevést, melyet az Úr csendes mosollyal vett tudomásul, de azért néha meg-megintette. Most is azért hívatta, mert szokása szerint az énekkari próbáról leszökött a felhőkre és onnan bámulta az embereket, ahogy nyüzsögtek a földön a dolguk után szaladva.
Az Úr tudta, hogy Picurkának minden vágya az, hogy lent a földön teljesítsen szolgálatot. De csak olyan angyalokat akart szolgálatba engedni, akik ott is teljesítik a rájuk bízott feladatokat. Sajnos sok rossz tapasztalata volt már az idők végtelenében. Még elevenen emlékezett az elsőkre, akikkel benépesítette a földet. Most, hogy ez a kis angyalka itt állt előtte eszébe jutott miért ne próbálná meg vele újra! Talpra esett, igaz, hogy kissé önállóan akar bizonyos dolgokat, de majd jobban ráfigyel és gondja lesz rá, hogy ne kallódjon el. Keres neki valamilyen jámbor szülőket, akik a jó úton terelgetik az életét.
Míg az Úr ezeken gondolkodott, felhangzott hozzá az az őszinte ima mely annyira vágyott újabb gyermekre. Ismerte őket, hisz' nemrég küldte hozzájuk az egyik angyalkáját, és látta valóban jó helyre került, jól irányítják minden lépését.

- Picurka! - Szólította meg a várakozót.
- Most ismét meg kellene, intselek, de e helyett egy régen várt feladattal bízlak meg! Végre teljesül a vágyad, lemehetsz a földre és egy rendes család gondjaira, bízlak. - Picurka felszabadultan elmosolyodott.
- Ne mosolyogj, még nem tudod mi vár rád! Komoly feladataid lesznek és még nincs itt az idő. Többet nem akarok semmi panaszt hallani rólad! Most pedig eredj várnak a kórusban!
Picurka illően elköszönt és boldogan ment a próbára. - Végre sikerül, végre lemehetek! - ujjongott magában. Szinte tánclépésekben tette meg az utat. Bár még a fülébe csengtek az Úr szavai - melyek a rendre intették. „Rendes leszek, ember leszek" skandálta menet közben. Még az énekpróbán is ez zsongott a fülében. Alig várta, hogy vége legyen a próbának, hogy kedvenc felhőjére telepedve újra a földet, az embereket figyelje! Így teltek a napjai. Ettől kezdve nem volt rá panasz, mindig vigyázott arra, hogy ne találjanak hibát a munkájában.

Közben a földön is teltek a napok az édesanya minden este imába foglalta óhaját és elrebegte a kívánságait. Miközben a kislányával foglalkozott gondolatai ott jártak a következő körül. Milyen jó lenne egy fiúcska! Milyen szép pár lennének. A közelgő karácsony foglalkoztatta, meg a kislányának a születés napja. Így elmaradt, illetve ünnepek utánra tolódott a következő vizsgálat és az újabb próbálkozás.
Valamilyen furcsa érzés fogta el. Úgy érezte most sikerülni fog! Amikor végre rászánta magát az utazásra, hogy újabb próbát tegyenek, már érezte nem lesz szükség beavatkozásra! Valóban úgy volt, a vizsgálatok után örömmel közölték vele, anyai örömök, elé néz! Boldogan utazott haza. A vonat kerekei is azt zakatolták: „kisfiú, kisfiú, kisfiú". Alig várta, hogy hazaérjen, már előre azon gondolkodott milyen nevet adjanak majd a kisfiúnak. Mert, hogy kisfiú lesz azt szentül, hitte.

- Picurka! - Szólította az Úr a kis angyalkát.
- Eljött a régen várt idő. Lemehetsz a földre, és ott folytatod a szolgálatot!
Picurka tele volt boldogsággal. Mégis félénken megkérdezte az Úrtól, lehetne olyan kívánsága, hogy lányként teljesítse a feladatát. Az Úr összevonta szemöldökét és szigorúan szólt:
- Fiúként, majd férfiként teljesíted a rád bízott feladatot! Gyermekkorodban még élvezheted ezt a játékosságodat, de majd férfiként komoly feladatok várnak rád! Menj és becsüld meg magad a földön, hogy ne kelljen idő előtt visszahívni! Figyelni foglak, de ugyan akkor óvni is, ha mindig a jó úton haladsz.
Picurka illendően megköszönte az Úr kegyességét, elköszönt az angyal társaktól és leszállt a földre a feladatát teljesíteni.

Leendő édesanyja édes bizsergést érzett a szíve körül. Úgy érezte, mintha nagy békesség szállta volna meg. Egy hálaimát mondott az Úrnak, hogy megerősítette hitében és elküldte hozzá egy újabb angyalát. Bár még nem tudta, de érezte ez a gyermek fiú lesz, akit az Isten küldött a családba. A következő ultrahang vizsgálaton az orvosa örömmel közölte ez a gyermek nem olyan szégyellős, mint az előző, mert látszik, hogy fiú. Nagy örömmel fogadták a jó hírt. El kezdték próbálgatni a régóta kiszemelt fiú neveket melyik illik legjobban a vezetéknevükhöz. Végül a János és a Márton nevek maradtak, amin nem tudtak megegyezni, mivel a férj a saját nevét a feleség pedig a Márton nevet szerette volna a fiuknak adni.
Közeledett a szülés ideje, a kisfiú nagyon rendesen viselkedett keveset ficánkolt és ügyelt arra nehogy fájdalmat okozzon az édesanyjának. Igaz ebben az Úr szigorú intelmei is benne voltak mivel Picurka fülében még elevenen benne volt az Úr hangja.
Egyik éjszaka az édesanya miközben álmában a pocakján keresztül a kisfiát simogatta, látta magukat, ahogy egy virágos réten át, szalad feléje Anna és Jánoska. Felébredve elhatározta, csak Jánoska legyen az újszülött fiú. Nagy volt az öröm a kis családban békesség szállta meg őket. Az utolsó kis vita is megoldódott mindenki megelégedésére.
Végre eljött a várva várt nap. Megszületett Picurka, akarom mondani Jánoska!
Nagy volt a boldogság mindenki az újszülöttre volt kíváncsi. Annácska is érdeklődéssel fogadta, azonban a nagy szeretgetésben úgy érezte, mintha ő háttérbe lenne szorítva. Kezdetben nem volt soha egyedül a kis testvérével, mert minden pillanatban volt vele valaki, ő csak néha simogatta meg a pólyát, mert féltették, nehogy erősen meg találja szorítani a kis kezét. Végre egy este kettesben maradtak a gyermekszobában. Picurka megszólította Annát a maga angyal nyelvén, amit már Annácska majdnem elfelejtett. Újra felidéződött benne a felhőkön eltöltött idő és ráismert Picurkára, hisz' még az angyal nevük is hasonlított őt Picurnak hívták, és valamikor együtt huncutkodtak az égi karban. Nagy volt az öröm, hogy emberként is egy családot fognak alkotni. Édesanyjuk bement a gyermekszobába és legnagyobb csodálkozására boldog mosollyal az arcukon aludt mid a két gyermek. Behívta a párját is had, csodálja meg ezt a földöntúli boldogságot, ami a gyermekek arcáról sugárzik. Egymáshoz simultak és szinte öntudatlanul elkezdtek egy imát, melyet addig soha nem hallottak, csak a pillanat varázsa ihlette:

Köszönjük jó Urunk, hogy hallgattál imánkra.
Kérünk Téged szépen, vigyázz e családra!
Adj hozzá jó erőt, hogy fel tudjuk nevelni,
Taníthassuk őket, mindenkit szeretni!
Ígérjük neved mindig, szent lesz ő előttük!
Derék, jó emberek válnak majd belőlük.
Ha már kegyes voltál velünk így törődni.
Ne hagyd őket soha tőled elvetődni!
Vigyázd a léptüket minden egyes percben,
Nehogy valamelyik mégis bűnbe essen!
Kérünk ó jó Urunk légy velük örökké,
Mint ahogy azt szívünk vágyódva szeretné!
Esdekelve kérünk, őrködj e két lelken!
Mi is azon leszünk. Óh jó Urunk!
ÁMEN

Az Úr felfigyelt a szavukra és elégedetten állapította meg, egy újabb angyalkája jó szolgálatba kezdett!