- Szolgáltatásaink
- Az MVGYOSZ szolgáltatásai
- Partner szervezeteink szolgáltatásai
- Akadálymentes világ
- Dokumentumok
- Pályázatok - Támogatások
- Irodalmi pályázataink
- Hogyan látod a nem látókat? Rajzpályázat
- Szemléletformálás
- Rólunk szól
- Nekünk szól
- Vakok Világa (archívum)
- Partnereink - Szponzoraink
- Akikre büszkék lehetünk
- Egyesületünkről
- Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
- Hirdetések
Új Ágnes
Cicáim
Jelenleg két cicával élek egy háztartásban. Sok vidám percet okoznak, néha méreg is van velük, de azt elfelejtjük, a vidámság a domináns.
Gyerekem nagyanyjától örököltem ezelőtt 11 évvel egy vörös hátú, fehér hasú ex-kandúr cicát. Bonifác névre hallgat, de csak Boninak vagy Boncinak hívjuk. Ő urasága már 14,5 éves, de nagyon jó egészségnek örvend. Amikor hozzánk került engem választott gazdájának. Bonci szobacica, ritkán ballag le az udvarra. idekerülése után fél évig nem engedtük ki a lakásból, hogy megszokjon nálunk. Akkor még lányom is, vőm (akkor még csak udvarló, később lett vőm) is itthon lakott. 6 éve költöztek el a fiatalok. Félév nálunk lakás után cica rendszeresen lejárt az udvarra, csak kb. 2 éve ritkán megy le. Közös életünk kezdetén hamar megtanulta Bonci, nálunk cicaWC-t kell használni, ámde egyszer kb. 2 hónapja lehetett itt a cica, amikor is lányom elhanyagolta a cica-WC takarítását és Boni egyik hajnalban bosszúból a két gyerek közé pisilt az ágyba. Győzött a cica, lányom jobban odafigyelt a dolgokra.
Nyári hónapokban amikor az erkély ajtót nyitva lehet hagyni, úgy szeret Bonci aludni vagy legalább is pihenni, hogy a feje az ajtó küszöbén van, teste pedig kinn az erkély kövén. Így benn is van és kinn is.
Ha hangosan olvasok odatelepedik mellém és amikor már besokall, hogy eleget olvastam és vele is foglalkozzak, lökdösi a kezem a könyvön vagy mellső mancsait ráteszi a könyvre, amitől mérges leszek, és abbahagyom az olvasást, féltem a kölcsön könyvet. Viszont ő célt ért, ezek után őt simogatom, hanyagolom az olvasást. Simogatásom hatására megelégedetten fennhangon dorombol és teljes testével bök.
Ha TV előtt ülök lábamat puffra téve és kezem magam mellett a kanapén, odatelepedik cica mellém és két mellső mancsával magához húzza kezem és vagy ráfekszik vagy bal oldalára fordulva két mellső mancsával kezem fejét átöleli és úgy alszik. Ha elzsibbad kezem és kihúzom, megsértődve odébb ballag.
Évekig nem volt kamerám a számítógépemhez. Amikor skype-on beszélgettem barátaimmal, feltette mancsát az asztal szélére és a hangok felé fordította pofácskáját. Csodálkozva kereste honnan jön a hang és én kihez beszélek.
Egyik szokásom, hogy youtube-on kikeresek régi slágereket és ahhoz énekelek vagy a TV zenés műsorához énekelek. A mélyhangoknál még ott marad mellettem, de a magas hangokat nem szereti akkor elugrik mellőlem, és csak akkor jön vissza, ha már befejeztem eme tevékenységemet.
Bárki jön hozzánk Bonci mindenki elémegy az előszobába. Olyan, aki már többször volt nálunk ahhoz odadörgöli magát, dorombol fennhangon.
Lányom és családja külön élnek tőlem, de rendszeresen jönnek látogatóba, néha még labrador kutyusukat is hozzák. Ilyenkor Bonci felháborodott képet vág, mintha azt mondaná, mit keres itt ez a négylábú. A labi nálunk töltötte élete első 2 évét, még sohasem bántotta cicát, középkorú kutya lévén egész nyugodt lakásban, cicusnak még sem tetszik, ha itt van.
Bonci fél 2 és fél éves unokámtól, mert kisfiú gyors és hangos.
Az unokám nagyon szeretné megsimogatni cicát, a cica szalad gyerek elől, fiúcska pedig vihogva fut utána. Persze cicának nem tetszik ez. Azért, amikor ebédel kisfiú odajön Bonci kaját kunyerálni, mert ő sok mindent megeszik, sőt követeli is, adjunk/adjak neki abból, amit eszünk/eszek.
Bonci az elmúlt 11 év alatt nem bírta megszokni a pórszívó hangját. Ha teheti vagy kimegy a lakásból pórszívózáskor vagy egyik szobából másikba fut vagy hozzám bújik, nálam keresi a menedéket.
A másik cicám ősszel lesz 8 éves, ő is operált kandúr, színéből adódóankapta a Grafit nevet. Ő talált cica, egy vadocska, reggel és este tankol kaját, napközben udvaron vagy mások udvarain rohangál.
Nem közli velem merre jár és GPS sincs a lábára kötve, hogy követhető lenne az útvonala.
Külön tálból és külön helyen kell a két jószágot etetni, mert Grafit annak ellenére, hogy karcsú kandúr, képes elenni Bonci kajáját majd sajátját is bevágja.
Grafit szeret engem mindenféle „jó"-val ellátni. Már hozott fel a lakásba fejetlen vagy testhiányos egeret, farkatlan gyíkot, döglött békát, fél holt madarat.
Grafit éjszakánként ágyamon szeret aludni. Én alszom a takaró alatt, ő pedig a takarón.
Hajnalban rám ugrik, ha akar valamit. Egyszer régebben úgy próbált ébresztgetni, hogy mancsával arcomat simogatta, mivel nem reagáltam, mellkasomon ugrált. Ez bevett szokása lett.
Ha zárt ajtó mellett be akar jönni, körmeit kieresztve húzogatja mancsát az ajtón. A hang borzalmas, ha tehetem rohanok beengedni, nehogy szétszedje a bejárati ajtómat. A kikéredszkedés amilyen hangosan tud, nyávog. Szoktam mondani, a holtakat is kinyávogja a sírból.
Grafit ceruzát, tollat szereti parketten gurigázni, a direkt cica-játék nem érdekli. Grafit egyik télen előlépett kultúrmacskává, ugyanis ellopott egy A4-es üres lapot és gyönyörű sorokat lyuggatott körmével. Mondtam is ismerőseimnek, ő üres lapról is olvas.
Ha vendég van nálam akkor Grafit elkerüli a lakást. Már csak akkor jön haza, ha tiszta a levegő.
Sokáig csak tőlem fogadott el ennivalót, fejlődik, már testvérem és sógornőm is etetheti. A szomszédunk garázsa nagyon közel van a válasz kerítésünkhöz. Grafit a garázs tetején szeret enni. Napközben, ha éhes és meglátja testvéreméket garázs tetejéről nyávog nekik és oda kell szervírozni a kaját. Grafit a halas alutasakos macska kaján kívül még a sonkát enné meg, de azt nem veszünk a kedvéért.
Májkrémmel mindkét macskát be lehet gerjeszteni, nem hazudtolják meg macska mivoltukat.
tejet, tejterméket egyik cica sem szereti.
Grafit kb. 1 hónapja életében először úgy összeverekedett egy másik cicával, hogy pofácskájának jobb oldala nagyon megsérült, szeméből váladék folyt. Hazaérkezése utáni napon még rágni sem bírt, pedig látszott, hogy éhes és többször meg is próbált enni, de kb. 2 falat után otthagyta a kedvenc kajáját. Akkor kínomban tejjel kínáltam és láss csodát cica mohónnekiesett és itta. Végül állatorvosnál kötött ki, 2 injekciót kapott az orvostól és szemébe cseppenteni kellett szemcseppet, antibiotikumot beadni. 2 napig tudta testvérem szemét csepegtetni, mert besokallt cica és 5 napi lakásban töltött idő után elvonult és csak éjszakára jött haza. A gyógyszert összetörve kajájában könnyedén megette.
Azóta meggyógyult cicus és újra csak éjszakai vendég itthon.