Csak ügyesen

Gyurka Anna
Csak ügyesen!

Bosszantó feladatunk, hogy személyesen kell megjelenni a bankfiókban, egy adategyeztetés miatt, de mit tegyünk, megyünk. Nem értjük miért, mert ma már akár telefonon szerződések is köthetőek, szolgáltatót is válthatunk, dokumentumokat továbbíthatunk a telefonunkról, azokat befotózva, satöbbi.
Megyeszékhely, Árkád, egyik ismert bankfiók. Idő előtt érkezünk, úgy tíz perccel. Az idős biztonsági őr régi ismerős, pár személyes "hogyvagytok", és már ülhetünk is oda a kovidriadó jegyében, plexivel tőlünk elhatárolódó, ifjú hitelügyes Tamás asztalához.
Előzmények annak érdekében, hogy a továbbiak legalább a végén összeálljanak, érthetővé váljanak.
Tegnap is bent jártam Pécsen, Erzsike barátnőmmel vettünk részt közösen, egy depresszióűző, kizárólag terápiás célt szolgáló, magunk szervezte, kétrésztvevős gyógyturizáson. Szokásunk ilyeneket művelni, ugyan nem orvosunk, gyógyszerészünk, hanem a saját józan paraszti eszünk tanácsára, amikor már úgy érezzük, a szar is le van szarva.
Ilyenkor, ha már ilyen szépen együtt vagyunk, igyekszünk összeszedni azokat a feladatokat, amiket el kell végeznünk, és nem csak a személyes élvezeteinket szolgálják.
Tegnap például az volt a feladat, hogy az Erzsike által pár nappal azelőtt, az Árkádban vásárolt termékeket visszavigyük az adott üzletbe. Ugyanis, egyik az elnézett méret, másik a duplán kapott ajándék bűnébe esett. Köztük volt egy kabát, ami, mint kiderül, az én édesanyámnak éppen jó lenne, mitöbb, pontosan ilyenre vadásztunk a számára már egy ideje. Meg is egyeztünk, hogy akkor ezt én "ipiapacs lecsaptam", nem kell visszavinni a boltba.
Még egy fontos körülmény, ami tovább világosíthatja majd a történetet, mely jelenleg talán egyre homályosabbnak látszódhat. Erzsikém a megyeszékhelyen lakik, én húsz kilométerre a várostól. Vonattal közlekedem, valamint mindketten helyi buszokkal. Sőt, Gizi is itt van ám, egy újabb szereplő, aki szintén városi illetőségű. Gizi azért kerül a képbe és a történetbe, mert az ő bankkártyájával vásárolták a dolgokat Erzsikével, és a termékek visszaadásakor is szükség lesz az Ő bankkártyájára.
Namármostan, ahogy tegnap ottan összeverődtünk Pécs egyik legforgalmasabb buszmegállójában, hátizsákosan, maszkkal a képünkön, az utcazajt túlkiabálva egyeztettük a teendőket.
Azt, hogy nekem, illetve anyukámnak kell a kabát. Hogy ne cipelje vissza se Erzsike, aki eléggé vakegérke És én, aki mégvakegerebb vagyok, nekem se kelljen megbuszoztatnom és vonatoztatnom. Néha legalább három kézre lenne szükségünk. Egyikben a fehér bot, a másikkal kapaszkodunk, ahol kell, és slussz. Batyu, szatyor, cuccos megy a hátizsákba, már ami belefér. A kabát nem fért bele. amikor ugyebár másnap úgyis be kell jönnünk a városba, hát Gizi vállalta, hogy majd Ő elviszi. Ő a mi szemünk meg a jótevőnk, ha szükségünk van rá. Mivel másnapra mindannyiunknak ismét az Árkád körül voltak teendőink, hozzuk már össze okosban.
Meg is egyeztünk, hogy mivel nekünk az emberemmel, másnap reggel kilencre van jelenésünk a bankban, ami éppen amellett a bolt mellett van pár üzletnyire, ahová Erzsikének kell mennie, és Gizinek is útba esik egy programja közben az Árkád, ott futunk össze mindannyian.
Gizi már kilenc előtt öt perccel ott lesz a bank előtt a kabáttal.
Nálam éppen nem volt annyi forint, amivel rögvest rendeztük volna a kabát árát, arra mondta Gizi, hogy jó lesz holnap, amikor találkozunk.
Erzsike pedig majd érkezik, megkeres minket.
Ennyit az előzményekről, és most irány vissza a mai naphoz, a bankfiókba, Tamás asztalához.
8:50 perc. Leülünk, belekezdünk a jövetelünk okát elregélni. Amit egyébként előzőleg le e-maileztem ezzel a Tamás ügyeskével.
8:55. bevillan az elmémbe, hogy hamar ráküldjek egy üzenetet a Messengeren Gizire, ha befutna, mi már bent vagyunk a bankban, jöjjön be, ne várjon kint. Oké, üzenet elküldve.
8:56 perc. Javaslatomra, elsőként az emberem, mint másodlagos számlatulaj adategyeztetése kezdődik. Majd a többi nyűgünk jöhet utána, hiszen én vártam Gizit.
8:57 perc. Hallom, nyílik a bank ajtaja, és az általános, halk zsongás közben elhangzik a keresztnevem. Közlöm a körülöttem lévőkkel, hogy megérkezett, akit vártam, egy perc, és intézem a dolgot. Odanyögöm az életem párjának, hogy add már a pénzt. Mondá, hogy csak kerek van. Sebaj, tán akad Gizinél apró, adjad. Közben a tízezrest a markomba kapva emelkedem fel a székből, mint Vénusz a habokból, és lengetem karomat felfelé, hangomat is hallatva azzal, hogy:
-Itt vagyok, erre, erre!
Alig látom, csak érzékelem inkább, hogy Gizi érkezik, kíséri a biztonsági őr, meg a Tamás melletti asztaltól is ott nyüzsög, hápog egy fehéringes ifiember, hogy:
- hát izéé, meg nem szabadna ennyien bejönni, meg hát mi is van?
Én mondám vala:
- Nyugiság, egyetlen perc, a hölgy hozzám jött. Ő adja kabát, én adom pízt, oszt megy mindenki dógára.
Mire felkecmergek és adnám a píízt Gizinek, hát az sehol.
Botom nélkül totyorgok a homályban, és szólongatom fennhangon, hogy:
- Gizi, Giziiiii, hol vagy?!
Egyszer csak felbukkant a homályból, éppen ott állt meg előttem.
- Jaaaj, Gizi, végre!
Már nyújtom is felé a tízezrest.
- Hol a kabát?
Kérdem közben.
És akkor megszólal:
- Én nem Gizi vagyok.
- Hogy mi van?
Kérdem én.
- Hát az, hogy nem Gizi vagyok, hanem Ágnes.
Pár másodperc kellett, mire az agyam betöltötte az új infót. Okés, ő nem a Gizi.
- Téged küldött a Gizi?
Erre Ő:
- Milyen Gizi?
Na, itt kezdett gyanús lenni a dolog.
- Akkor, mi a túró van?
Kérdem én, miközben körülöttünk koszorút alkottak ketten, a biztonsági őr meg a bankügyes fiú. Párom pedig, vagy két méterre, Tamás ügyintézővel együtt, felfüggesztették az ügyintézést, minden bizonnyal, a jelenetet figyelték.
Akkor mondá Ágnes:
- Én a terminál tranzakció problémája miatt jöttem a nem emlékszem milyen Anna ügyintézőhöz.
Ismét kellett úgy kettő másodperc, mire felfogtam, hogy ez nem csak hogy nem az én Gizim, de köze sincs hozzá. A markomban szorongatott tízezrest begyűrtem a zsebembe. Mit tagadjam, elsőre a röhögés jött rám. Meg másodjára is. Fuldokló, törvénytelen nyerítés közben ültem vissza valahogy a Tamás előtti asztalhoz, párom kezébe nyomva a tízezrest. Röhögés közben rohadtul nehéz elmesélni a sztorit, de megpróbáltam, mivel Ő semmit sem értett a látottakból. Nem volt rá esélyem, időm sem. Újra nyílott a bankfiók ajtaja.
Most valóban Gizi viharzott be azzal, hogy hát már ott strázsál az ajtó előtt jó ideje. A bank személyzete kirobbanó nevetéssel kísérte a bevonulását. Magam sem igazán tudtam érdemben megszólalni, csak azt érzékeltem, hogy a székem mellé hajol, leteszi a szatyrot, amiben a kabát van. Még annyit tudtam kipaszírozni vigyorgás közben, hogy tud-e visszaadni tízesből. Mondta, hogy hagyjuk, majd Erzsikével rendezzem, és már el is tűnt. Fogalma sem lehetett arról, miért fogadta ennyi vidám ember.
Na, majd elmesélem neki.
Közben az is kiderült, hogy az általam Gizinek nézett Ágnes, egy valóban elfelejtett vezetéknevű Anna ügyintézőt keresett, csakhogy teljesen másik bankban kellett volna keresnie, ami pár méterre van a mi bankunktól.
Mindezt, most sokkal több időbe telt elmesélni, mint amennyi alatt lezajlott az egész produkció. És az is biztos, hogy ebben a felfordult. pandémiás, elmebeteg világban ez a kis, kabaréjelenetbe illő sztori feldobta néhány jelenlévő napját, ami miatt már érdemes volt ma bekínlódni magamat, magunkat vonattal, busszal, maszkban, tacsakosra izzadva, elkenődött idegekkel az Árkádba.
Ha csupán egy mosolyt csalhattam a képetekre, az már tök jó. Váljék a Ti egészségetekre is!