Csapongó észjárás

Árvay Mária
Csapongó észjárás
(Dumaszínház mintájára)

Sok szeretettel köszöntök mindenkit ezen a kellemes hangulatú estén, vidámsággal, nevetéssel kecsegtető programunkon! Örülök, hogy ilyen sokan eljöttetek. Esetleg nem szabad akaratotokból vagytok itt? Lehet, hogy csupán ajándékba kaptátok a jegyeket? Mindenesetre, ahogy elnézlek benneteket, látok itt fiatalabb és idősebb korosztályt, ez jó hír.

Kis előadásomnak nem véletlenül választottam a Csapongó észjárás címet.
Ez az elnevezés passzol a feledékenységemhez, bizony! Napról napra egyre idősebb leszek, ez alól ti sem vagytok kivételek, és tapasztalom, az eszem sokszor nem ott jár, ahol kellene!
Mi ez a felhördülés? Valami sértőt mondtam? A feledékenységgel, vagy az öregedéssel kapcsolatban? Pedig igazam van, vagy mégsem? Inkább azt mondjátok: „Borban az igazság!"
Mindegy, mit is akartam ebből az egészből kihozni? Tiszta szita az agyam! Ilyen nincs, csak a mesében! Ez roppant kínos!
Segítsetek már, hol is tartottam?
Feledékenység, öregedés - köszi szépen, jól tudsz súgni! Tán nem színházban dolgozol, mint súgó?

Nos, mindenkivel előfordul, ugye, hogy nem találtok ezt-azt. Velem rendszeresen megtörténik, hogy nem tudom, mit hova tettem le, hol hagytam utoljára a cuccaimat.
Mit hallok ott a háttérből? „Rend a lelke mindennek?"
De bölcs tudsz ilyenkor lenni!
De hidd már el, hogy az életem nagy részét keresgéléssel töltöm! A szemüveg mindig kell, és folyton szidom magam, hova is tehettem. Látom, többen vagytok így ezzel, kicsit megnyugodtam.
Mit somolyogsz, abban a fekete pólóban, ott középen? Tán te is tapasztaltad már, hogy kerested a szemcsidet, s egész végig rajtad volt? Ciki, mi? Még az okostelefonhoz is szemüveg kell, mert vaksi vagyok anélkül, nem látom a kijelzőjét!
Na, ez meg a másik! Folyton kutakodok a telefonom után. Egyszer kis híján ráültem, csak éppen abban a pillanatban értesítésem jött, így megúszta!
Mit mondasz? Hangosabban!
Ja, hogy csengessen meg valaki? Bajosan, ha többnyire egyedül vagyok otthon!
Erről jut eszembe, a kulcsomat is rendszeresen elhagyom! Ti is? Akkor jó, már féltem, velem van a baj! Egyszer a szomszédok nem tudták elképzelni, mi lelt. Látták, hogy a lakás előtt szerencsétlenkedek, matatok a táskámban, tanácstalanul járkálok fel-le. Mire kiderült, hogy már megint nincs meg a kulcsom, Gizi néninek csengettem, akinél mindig ott van a tartalék kulcs, hogy beengedje a gáz- és vízóra leolvasót. Na, igen, most nekem kellett ajtót nyitnia.
A kulcsomat meg utánam hozta az egyik munkatársam, aki a közelünkben lakik. Ott volt szépen az asztalomon, csak tudnám, miért raktam ki!
Hallom, jót derültök, veletek is történt hasonló?

Nos, mi van még? Számtalan dolog eszembe jut, mikor rakoncátlankodik az eszem. Hányszor, de hányszor van, hogy kifut a tej! Nem állok ott, vagy ha igen, nagy bölcsen hátat fordítok neki, aztán, huss! A tej kifut, engem meg elfut a méreg, hogy már megint ez történt!
Ismerős a dolog, ugye?
A név- és születésnapokról már ne is beszéljünk! Régi időkben ott volt a naptár, okosabb nálunk, mert mindent tud. Most pedig az okoseszközök, eszesebbek, mint mi. Hiába, így van ez. Mindenről emlékeztetőt kell írni. Hányszor bosszankodtam, mikor elhatároztam, hogy
e-mailt írok egy ismerősnek ebből, vagy abból a nevezetes alkalomból. Persze, megzavart a másoktól kapott levéláradat, azokat megválaszoltam, neki pedig nem írtam. A fejemhez kaptam, hogy lehetek ilyen bolond!

Sajnos, korral jár, hogy egyre több gyógyszert kell szednem. Nektek is? Jól gondolom? Lényeg, hogy nálam teljes a káosz. Valamit evés előtt, valamit evés közben, valamit pedig étkezés után kell bevenni, naponta többször is. Ráadásul, mindegyikhez bő folyadékot írnak. Ennyi nem fér belém!
Túl sok az orvosság, különböző időpontokkal, ki a fene tudja mindezt észben tartani?
Mit mondasz? Állítsam be az okostelefonomba az emlékeztetőket?
Eszem ágában sincs, mikor a telefonomat is állandóan keresgélnem kell!
Tessék, van valami ötleted? Micsoda? Gyógyszeradagoló?
Annyi a pirula, hogy lemegy a nap, mire kiszortíroznám, ráadásul a napok és a tabletták nálam minden bizonnyal összekeverednének. Beveszem, ahogy tudom, ha kimarad, kimarad, dehogy szedem be duplán! Így is bosszantó, hogy a csomó ilyen-olyan különböző méretű labdacsok megzavarják a békés, jóízű étkezéseimet. Ez nem igazság! Azonban, megfigyeltétek? Jókat enni nem felejtünk el! Ez a lényeg! Az eszünk azért tudja, mire van szüksége.

A jóízű lakmározásról jut eszembe a vásárlási listával járó probléma. Nagy gonddal megírom, előkészítem, s mi történik? Na, mi? Ugye tudod már? Szépen otthon marad! Esetleg kiesik a zsebemből, útközben elhagyom.
Ti is jártatok már így, ahogy elnézlek benneteket, jól gondolom?
A bevásárlás igazi procedúra! Tegyük fel, hogy nálam van a listám, nagy a boldogság. Mennék összeszedni a felírt dolgokat, de bajban vagyok, mert sok esetben nem találom, mi hol van. Pedig, legtöbbször ugyanabba az üzletbe járok. Csak nem én hibbantam meg? Már azt is elfelejtettem, mi hol van? Ez már orvosi eset!
Látom, mozgolódtok a székeken, tehát hasonló cipőben jártatok ti is.
Végre rá kellett ébrednem, hogy nem az eszem rövid, hanem az árufeltöltők buggyantak meg! Igenis! Állandóan mindent máshova pakolnak! Nem elég nekem otthon kutakodni a dolgaim után, még az üzletekben is bolyongjak! Mire megtalálom a dolgokat, már nincs is kedvem a listát végignézni, s persze, a fele lemarad annak, amit összeírtam.
Itt vannak az automata, önkiszolgáló pénztárgépek! Hozzám képest, ezek aztán nagy intelligenciával rendelkeznek! Velem mindig kibabrálnak! Már azt sem tudom, mikor, mit kell beírni, mit hogy érintsek meg rajtuk, hogy az érzékeny kis lelkük meg ne sérüljön! Még jó, hogy vannak segítők! De nem egyszerűbb volt, amikor oda mehettünk a hagyományos pénztárakhoz, és lehetett pár normális emberi szót váltani valakivel? Már lassan köszönni is elfelejtünk!

Akad még pár kínos esetem a feledékenységről. Elmesélhetem? Vagy már unatkoztok kissé? Na, jó, még pár gondolat erejéig szórakoztatlak benneteket egy kicsit.

Nektek milyen az arcmemóriátok? Nekem borzalmas. Nem igazán ismerem meg, akivel beszélek, főleg, ha ritkán látom. Most hogy kérdezzem meg, ki vagy? Ég a bőr a képemen, hogy már ezt sem tudom!
Ti mit tesztek ilyenkor? Hogyan? Nem álltok le vele beszélgetni, csak integettek egymásnak! Ajaj!
A nevekkel is hadilábon állok, mindig összekeverem a keresztneveket. Esetleg, hirtelen meg sem tudom szólítani az illetőt. Ez már tényleg ciki, nem? Most hogy kiabáljak utána?
Van valami ötletetek? Nem egyszerű mi? Főleg, ha nem a haveromról, hanem mondjuk, a főnökömről van szó, mert már annyira félek tőle, hogy a nevét is igyekszem elfelejteni?

A telefonszámokkal is bajban vagyok. Olyan jó, hogy a mobilok megjegyzik őket helyettem!
Azért fogadni mernék, közületek is vannak olyanok, amikor kérdezik, a saját számotokat nem tudjátok! Tízből heten biztosan így vagytok ezzel!

Még egy apróság! Sokszor megtörténik veletek, hogy elfelejtitek, miért is akartok a spájzba, konyhába menni? Velem elég gyakran előfordul. Ott állok az ajtónál, mint a szerencsétlen, s persze, nem jut eszembe! Ez borzasztó! Pár perc biztos kell, mire rájövök, mit is akartam!

Tehát, száz szónak is egy a vége! Ha jól látom, a feledékenységgel nem vagyok egyedül, s ennek nagyon örülök.
Ne ráncold a szemöldököd, igen, te, ott a második sor elején! Nem vagyok kárörvendő, de olyan jó tudni, hogy közösen evezünk egy csónakban, még akkor is, ha nem akarjuk! Könnyebb a bajon osztozni, s nem egymagunk cipelni az egész terhet.
Addig jó, míg derülni tudunk a kínos helyzeteken is. Sokat hallottalak benneteket nevetni, láttam, sikerült mosolyt csalogatnom az arcotokra, ennek örülök! A mai kis előadásomnak ez volt a valódi célja - komoly dolgokról humorosan élcelődni.
Díjazom, hogy többen hevesen bólogattok. Akkor talán nem bántátok meg, hogy eljöttetek?
Köszönöm, hogy meghallgattatok, további nevetésben gazdag, szép estét kívánok mindenkinek!