Debütált a láthatatlan vacsora Kecskeméten: sötétben, bekötött szemmel ettünk

Debütált a láthatatlan vacsora Kecskeméten: sötétben, bekötött szemmel ettünk

Az elsötétített teremben szemkötőt öltöttünk magunkra Nagy Renáta, az Esélyteremtő és Önkéntes Ház irodavezetőjének vezényszavára, hogy azt követően bárminemű vizuális segítség nélkül tegyük próbára érzékszerveinket a 3 fogásos menü során. Talán a levestől rettegtünk a legjobban, mégis ez bizonyult a legkönnyebben beazonosítható és elfogyasztható fogásnak. A levescsésze mérete és mélysége jól behatárolta az ételt, amit aztán viszonylag könnyedén kanalaztunk be. A sütőtökkrémlevest túrógombóccal és pirított tökmaggal mindenki felismerte.

A főétel azonban igazi küzdelmet tartogatott számunkra. Arról elég hamar letettünk, hogy a megfelelő kombinációban ízleljük meg a finomságokat, örültünk, ha két üresjárat után végre valami fent maradt a villánkon. A sorminta így egészen meglepetésszerűen alakult: három óriási falat húst követett némi püré, egy üres villa, még egy üres villa, aztán horogra akadt egy darab zöldség. Minden asztaltársaságban akadtak olyanok, akik állították, ők bizony nem bénáznak, és hipp-hopp el is fogyasztották a fogást.. Később töredelmesen bevallották, nem fáradoztak azon, hogy villával kergessék a sok összetevős fogást, inkább kézzel ettek, és a zöldségpüréket is az ujjukkal fogyasztották el. Náluk valószínűleg makulátlan maradt a terítő. Nálunk nem. A kelbimbót alattomosan megpöckölte a hús vágás közben, így aztán röppályára állt az asztal körül. És valahogy a cékla is kilőtt a tányérról, hogy villanyfényben konstatálni tudjuk majd, hogyan fest a céklafoltos harisnya. A szuvidolt csirkemell őszi zöldségekkel, pürékkel, grillezett polentával igazi ízbomba volt és bizonyára impozáns látványt nyújtott a tányérunkon, az utóbbiban való gyönyörködésről ezúttal lemaradtunk.A menüsort csokoládéorgia zárta, egyértelmű volt, hogy brownie-t szervíroztak nekünk sós karamell öntettel, a mentes étkezést igénylőknek pedig erdei gyümölcszselével borított, kókusztejes panna cottával. Nincs mit szépíteni, a záró fogást sem tudtuk esztétikusan és az etikettnek megfelelően elfogyasztani. A kelbimbót megirigyelve egyes brownie-k szárnyra keltek, és az asztal alatt landoltak.

Óriási sikerként könyveltük el, hogy szinte 100 százalékban megfejtettük, mi mindent tálaltak fel nekünk az est folyamán, igaz, a legtöbb felismerés nem az ízlelőbimbóinkkal való első találkozásra jött össze. Olyan érzésünk támadt, mintha egy érzékszervünk kiiktatásával a többi is romlott volna. A kelbimbó viszonylag karakteres íze ellenére sem volt elsőre egyértelmű, illat alapján pedig nagyjából semmit sem sikerült azonosítani a céklán kívül. Az asztaltársaságunk tagjaival folytatott beszélgetésnél különösképp hegyeznünk kellett a füleinket, hogy a másik mondandója ne vesszen el az alapzajba olvadva, mert a látásunk romlásával a megszokottnál jóval hangosabban beszéltünk.Közelebb kerültünk egymáshoz

Nagyokat derültünk a vacsora közben adódott helyzetkomikumok sokaságán, de épp ilyen elánnal érintett meg minket az esemény komolysága és valódi mondanivalója. Hallhattuk látássérült társaink megindító, mélységekkel és magasságokkal tarkított életútjait, megismertük a mindennapi kihívásaikat.

Ahogyan oldódott a hangulat, egyre interaktívabbá vált a társaság, végre feszengés nélkül feltehettük a kellemetlen kérdéseket, és válaszokat kaptunk a dilemmáinkra, például, hogyan segítsünk, egyáltalán kell-e a segítségünk bizonyos szituációkban. Az akarata ellenére a zebrán átkísért vak hölgy sztoriját mindenki ismeri, aki nem is arra akarta folytatni az útját, de a lelkes segítők legalább megbonyolították a közlekedését. A vacsorán az is kiderült, segítségre akkor van szüksége a vak embernek, ha láthatóan bizonytalanul halad, tanácstalan, meg-megáll, illetve ő maga kér segítséget.

"A buszon gyakran elráncigálják őket egy szabad ülőhelyre, pedig nem az a fontos, hogy a vak ember mindenképpen leüljön" - mesélte sorstársairól Hencz András, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének alelnöke. "A vak ember vak, nem mozgássérült. Van két jó lába, meg fog tudni állni." A legfontosabb, hogy mielőtt a jármű mozgásba jön, fix, biztonságos kapaszkodót adjunk a kezébe, fix fogantyúra rakjuk a kezét.A szervezet két elnökségi tagjának vállalkozását is romba döntötte a betegség. Tusori Nikoletta 10 évig volt vendéglátós vállalkozó, majd 32 évesen fény derült egy genetikailag öröklött, gyógyíthatatlan szembetegségére. A látása napról-napra fokozatosan romlott, emiatt vállalkozásáról is le kellett mondania. Fekete Attila fényképész-fotográfusként dolgozott, és a sors fintoraként pont azt az érzékszervét vesztette el, ami ehhez a szakmához nélkülözhetetlen. Az egész életüket felülírta a látásvesztésük, és Niki nem titkolta, hogy mélyre zuhant az életkedve, de az egyesületi munka újra értelmet adott a mindennapjainak.

A finom falatok, a kellemes beszélgetések, a megsüvegelendő életpályák ellenére a legegyszerűbb mozzanat jelentette számunkra az est fénypontját: amikor visszakaptuk a látásunkat. Aznap este hálával telve és jó adag érzékenységgel tértünk haza.

Köszönet mindkét szervezetnek és a Veyron Rendezvényteremnek az élményért!

(Trendalelke.hu, 2019. november 8.)