Eben meg a Guba

Szabó István

Eben Meg a Guba

Az alkonyatból gördült ki a napnak a szekere, de még nem volt elég meleg a kereke, ezért igencsak billegett minden eleme. Ám, ahogy zötykölődött egy napsugara mégis csak lepottyant róla, s nem is más hova, mint egy virágzó kökénybokor alatt, egy ott alvó emberi mackóra., Játékával őt rögvest meg is tréfálta, felébresztve őt egy jó kis mókára. Eben nevén nem volt csorba rajta, ám testvére sem volt más, mint egy guba fajta. Termete is nőtt igencsak nagyra, ám a keze volt fürge szarka. Ő felülve éppen, hogy még nem mászott, inkább csak dideregve fázott. A meleg napsugárnak játéka ide-oda szaladt a torzonborz szakálla között, a szája közben nevetésre szökött. A napsugár is tovaszökkent, s mackó gyomra az éhségtől egy jókorát morrant, böffent: -A napsugár visszaszaladt az orrára, egy huncut ismételt kis mókára, Majd elillant a határba, s Eben igyekezve topogott utána: Várjál édes kis barátom, mert én bizony már nem fázom, legyél te az égi jelem, tele hassal édes frigyem. Összeszedte magát, s a lomha mackós járásával maga mögött hagyta a kökénybokros határt. Megtapogatta a zsebeit, nem mintha kirabolhatott volna belőle valaki valamit. Minden vagyona, s kincse volt egy nagyapai csontpipa, egy feszítővas, egy fanyelű kés, s egy biztosítótű, mellyel, ha kaparászott, bizony meghajlott előtte minden vargabetű.
Belső zsebéből elővette a ritka pipát, ám csutorájára rákacsintott a napfény, megmaradt dohányát gyújtotta, s egy füstkarikát engedett ki a szájából oly hetykét. A pipa egy jókorát izzott, füstkarikát csiholt, majd tova szállt, mint egy ködös színfolt. Ebennek émelygett a gyomra a füstöl, mert a pipa igencsak füstölt, s a szája erre egy nagyot prüszkölt: - ez bizony szégyen, hogy A betörő is munkanélküli lett ezen a vírusba öltözött vidéken. Mindenki a lakásába várja a szebb jövőt, ám így mi nem igazán lehetünk jó betörők. - mormogva mondta volt magában. Ravaszan figyelte meg, hogy a napsugár mintha játszana vele, mert megállt, s várta, hogy a lomha embermackó utána megy-e? A tanyai fának még nem hullott le a meggye, alatta mekegett egy pinduri négylábú menyecske, csillogott is a két szép szemecske, de ahogyan a messziségről látszott, nem volt még oly öregecske a kicsinyke kecske. a lomha ember szemeivel fürkészve körbenézett, a napsugár egy vályogházba szaladt, délceg, ám a csend maga volt csak ott félszeg. Eben megfogdosta a kicsinyke kecskét, s a nyakán lévő kötélből egy hurkot vetett egykét. Amott Gémeskút is állott, ő az udvar madárijesztőjeként várt ott, s a kútpereme igencsak mállott. Ő a mélységbe nézett, meglepődött, hogy a csillogó víztükrében meglátott egy torzonborz arcú képet. Eszébe jutott a gyermekkora, mert, hogy a testvére sem volt eben- guba, ők ikrek voltak, mint egy csoda. a Nagyapa közben dalolászta: - kipp-kopp ki járt itt? Kinek a pipája maradt itt, bizony az ikrek jártak itt, annak a pipája maradt itt. A két iker erre a táncát járta, s ez lett az ők vidámsága. A táncot a nagyapa megtapsolta, s örömében a tokája így volt mondta: - az ikrek itt előttem szépen járják, a nevüket tőlem kapták. Kinézete oly egyforma, mindkettő hát eben guba. A pipafüstöt karikázott, a kis öreg, s az ikerpár jókat vihorászott, ám az életük hajótöröttként tovább vitorlázott. A nagyapa halála után a pipa Eben zsebében világot látott, s ő a testvérét keresve, ide is, oda is benézve járt ott. Aztán a gondolata elillant, s a kútba, elszörnyülködve engedte le a rozoga vödröt, mely csobbanva, eltűnt rögtön. Egy jókora erővel vizet húzott az ösztön, A gyomrába egy jókorát öntött, majd egy kiszáradt tekenőbe a kicsi kecske elé is löttyölt. Megköszönve ő mekegett is jópárat, talán is vagy hármat, s lecsípett éhségére egy száraz ágat. A mackóember közben belépkedett a magányos arcú házba, melyen nem volt zárható ajtó, így nem is lett ő széthasított, faajtó. Így a vaserő a zsebben maradt, Eben keze is tiszta maradt, s a szeme igencsak a szegénységbe szaladt. Eszébe jutott a nagyapai tanítás: - ha valahova beosonsz, kezeddel soha ne fogdoss. ha nincs nálad kesztyű, a kabátod ujja legyen egy kéz tyű. Tegyed ezt, s így szemed nem láthatja a porkolábot, s tested sem érezheti a priccset meg a hideg rácsot. Látta, hogy a házba inkább hozni, mint vinni kéne, mert a falak között rejtőzött minden szegénysége. Ám, az éjszakai alvás elől ez mégis csak lenne valamicske fedél, de inkább keress valami ételt Eben, hogy valamit te is egyél. - gondolta volt. Meg is lepődött, mikor a szobaféle közepébe egy öreg asztalon ott állott minden terítéke, egy megszáradt kenyérdarab, egy csupor zsír, mely még penész nélkül, fehéren maradt. Aztán volt ott még egy kulacs, melyben bor csordogált, ha kihúzták belőle a dugaszt. Kortyintott is párat, a pipára szaladt a keze, s dohányt tömött bele ujj begye, hegye. Talpán már a gyufaszál sercent, ám a félhomályban egy szekrényben valami megmozdult, zörrent, s reccsent. Hirtelen az ösztönére lépett, s kérdést tett fel erősen, de még is oly szépet: - Aztán most kérlek, hogy rögvest jer elő, mert ha te nem jössz, akkor én megyek feléd, de tudnod kell, hogy van nálam egy jókora vaserő! Ám, Eben igencsak nézett, mikor a szekrényből felé szintén egy jókora vaserő fellépett. egy soványkaember követte, s tekintetét ő Eben pipájára szegezte: - Ez meg miféle móka, merthogy az a pipa a nagyapájáé volna? - s ezt szemcsillogásával érdeklődve volt mondta. Eben is a pipájára tekintett, majd elejtve örömében majdnem, hogy rá is lépett. aztán dadogott, s a beszédjét így volt tolta: - el sem hiszem, hogy szintén egy vaserővel velem szemben itt gubatestvérem volna. Guba is meglepődött, majd a szemével a mackóformát átfuttatta, s felismerve őt hozzálépett, s rögvest átkarolta. Eben is a testvérét keblére húzta, s belőle a szuszt majdnem, hogy kiszorította. Könnyhullatás közben a nagyapaipipát testvére kezébe nyomta, majd guba beleszívott egy nagyot, s a füstöt a szájával ő is karikára fújta. Ők ölelkeztek, táncra kerekedtek, s mindketten dalolni kezdtek: - kipp-kopp ki járt itt, kinek a pipipája maradt itt? Bizony, hogy az ikerpár járta itt, annak a pipája maradt itt. Ám, hirtelen a kicsike kecske hangját feléjük eresztette. Az ikerpár szétugorva elbújt a neszbe, majd szemüket a négylábú felé egyformán szegezte. Aztán az ikrek együtt felnevetve, csodájukat a kicsinyke kecskére helyezte. Bizony, mert a jókedvű dalolászásra a pinduri kecske is táncra kerekedve, s közben a szarvával a tekenőt ide oda vette, s tette. Az ikerpár megpihenve, beszélgetésbe elegyedve, az élettörténetüket egymásnak hol vidáman, hol szomorúan elmesélte.
A beszélgetés az estébe szaladt, majd guba egy érzése vékony jégbe hasadt: - Tudod Eben, én már a világot bejártam, de a boldogságomat mégsem leltem, s találtam. Ezt a házat már régóta figyelem, s benne a maradék napjaimat ide helyezem. az ételemet betevőmet szorgos munkával meglelhetem, s az éhséget talán végleg feledhetem. A szarkaság számomra már nem jó fajta, s nyomomban a porkoláb egyokos tagja, még a végén be is varrna. A táncoló kiskecskét, ha felhizlalom, tejet, túrót, vajat adna nekem valót. A föld meg friss erős kalászt ott, melyből az idő eltelte, majd friss kenyérré varázsol. A magam ura lehetek, dolgozni is szeretek, aztán így én, majd ehetek és nyugodtan alhatok eleget. Erre az elképzelésre Eben gondolata a távolba szaladt, majd kis idő elteltével ő választ is ragaszt: -Tudod Guba, valaha én is képzeltem hasonlót, mint egy csoda szárnyalt ott. Bizony, hogy neked van igazad, mert a szarkaság az enyves kezünkhöz már régóta tapadt. Talán nem késő becsületesnek sem lenni, s mondásod szerint a magad ura lenni. Én mondom, hogy én már nem hagylak el amoda, s ha te dolgozol magadnak, hát a munka a kezemből messze el nem szaladhat soha. Aztán megsimogatták a pinduri kecskét, s megfejve, mekegve adott is egy kis maroknyi tejecskét. Teltek az évek, s az ikerpár virágzó gazdaságot alakított ki igencsak szépet. A pipa továbbra is füstöt karikázott, s munka közben az ikerpár vidáman dalolászott: - Kipp-kopp ki járt itt, kinek a pipája maradt itt? Bizony az ikerpár járta itt, annak a pipája maradt itt. hatalmas nyájban a pindurinak már nem mondható kecske továbbra is a dalolászásra vidáman táncolt, s ezt a kisgidái csodálkozva nézték, ámultak és mekegve nevettek rajta a nyájban ott.
Az írás eddig volt, a történetem benne volt!