Élet az első szerelem után

Jelige: Banális3
Élet az első szerelem után
(Peti fogadalma)

Előszó:
Kedves és hűséges olvasóim vissza - visszatérő (és sürgető) kérésére magam is úgy döntöttem, hogy megírom Peti azon történetét, amelyből kiderül hogyan végezte át az „első szerelem" utáni csalódás minden sokkját, búját-bánatát. Ehhez azonban magát az érintettet kellett megkérdenem, hiszen ő tudja a legbiztosabb forrásból mindezeket elmondani.
Így is lett és Péter bá (a szerencsések hívhatták így) sok-sok ásítással és elalvással töltött5 hosszú órák alatt elmondta a következőket, melyek talán meseszerűnek tűnhetnek. Kérem, fogadják ezt is sok-sok szeretettel!

Valamikor réges-régen egy"Banális történet" szerint szerencsésen- és még időben megszületett egy kisfiú, két dolgos ember nagy-nagy gyönyörűségére. A keresztvíz alatt Petike lett a neve. Sok-sok gyötrelmekkel teli, de mégis boldog évek során édesdeden álmodozott, ábrándozott, szunyókált és jókat játszott, mint ahogy erről a jól értesült és szerencsés olvasó eddig meggyőződhetett.
Bárhogyan tiltakozott is ellene, de őt is elérte a ki9s huncut Ámor nyílvesszője, ami nem kis zavart okozott bimbózó ifjonti életében. Igen - igen szerelmes lett őkelme, és mint tudjuk az „első szerelem" az mindhalálig elkísér.
No, itt csúszott egy kis hiba a bajkeverő huncut Ámor intézkedésébe, mert Peti az „első szerelemből" úgy kigyógyult, mint a sicc, és úgy viselkedett mintha mindig csak felnőtt lett volna.
Elkezdett kiteljesedni, lettek felnőttes vágyai, céljai és be kell látnunk, hogy mindezt a nagy csalódás váltotta ki belőle.
Az őt jól ismerő barátok sokszor elmondták, hogy Peti dacból miket mondott.
Most csak az ide írhatókat közlöm önökkel kedve olvasóim, a többit inkább megtartom magamnak. Tehát ..., de mégsem, hiszen mindezeket mondhatta meggondolatlanul, de ami fontosabb; amit akkor mondott azt tűzön-vízen keresztül is vitte.
Ez pedig nem volt más, mint az, hogy híres legyen és felnézzenek rá, ha csak helyi viszonylatban is.
Úgy is lett.
Szépen, aprólékosan kezdte megvalósítani azokat a célokat, amiket kitűzött maga elé. Mostanság azt mondanánk, hogy „felépítette magát". Nem fogják kitalálni kedves olvasóim, hogy mivel kezdte, mi volt az első cselekedete?! Na, ugye! Inkább elmondom:
Vett valamit, amire mindig is vágyott, mert úgy gondolta, hogy ezzel megvalósíthatja álmait és „híres" lehet.
Tehát vett egy gitárnak csúfolt száraz dobozt, amin volt vagy két drót. Sebaj -gondolta-, hiszen egy húron is lehet pendülni - akarom mondani, pengetni - csak akarni kell.
Azt azonban Peti is tudta, hogy a gitárnak hat drótja van, hiszen hat darab felcsavaró volt rajta. Így hát fel is szerelt mindjárt még négy drótot a jobbik fajtából, de hát ezek mindenféle hangot adtak, csak dallamot nem.
Maradt tehát az egy húron való tanulás, mondhatni pengetés, Buksi kutya nem kisörömére, vagy inkább bánatára. Ennek az lett az eredménye, hogy amint hősünk megpendítette a húrokat, szegény Buksi éktelen vonításba kezdett. Erre meg az udvar kacsái, libái, kakasai, disznói kezdtek többszólamú zajongásba. Igazi kis udvari zenekar kezdett kialakulni hamarjában. Petinek ez jó móka volt - de csak neki - mert bizony a szomszédok nem győztek átkiabálni a zenebona hallatán.
Mit volt mit tenni. Vissza kellett venni a „hangerőből", ezért kitalálta, hogy majd éjszaka gyakorol, amikor mindenki alszik.
Mondta is édesanyjának: Édesanyám én az éjszakát használom fel arra, hogy minél jobb gitáros legyek, ezért kiülök a holdfénybe, ott legalább gyakorolhatok, mert mindenki alszik.
Úgy is tett, de amint megpendítette az egyik drótot és jé-jézni is kezdett, lett csak igazán éktelen nyüszítés, vonyítás a síri csendben. Kezdve Buksival, a hős kutyussal, aki egyébként szinte „szerelmesen" csüngött kis gazdáján, legyen az nappal vagy éjszaka.
Erre meg a környék összes kutyusának válaszolnia kellett, mert úgy illett.
Szegény édesanyja is felébredt erre a zsivajra, és bár imádta kisfiát - arra kérte Petit, hogy inkább máshol tanulja a gitározás fortélyait, vagy majd édesapjának pengessen kinn a dinnyeföldön.
Ezt jó ötletnek tartotta Petit is, hiszen az édesapja úgysem hallja rendesen, mert sajnos nagyon nagy szót hall. Abba maradt tehát az éjszakai gitározás, de Peti úgy döntött, hogy ha törik, ha szakad, ő felkutatja a leendő tagjait és majd közösen tanulnak. Ezért cselekvésre szánja el magát. A fészbukát - ahogy mostanában szokta mondani - nem használhatta. (Vajon miért?) Mint a tévé vagy rádió híradását sem, manapság.
Így hát mit volt mit tenni, elkezdett „szájhagyomány" útján gyűjteni információkat, hátha valaki, aki legalább annyira tud gitározni, mint ő. Volt ám önbizalom! Eleinte reszketett attól, hogy mi lesz akkor, ha talál olyan „gitárost" aki jobb nála, de aztán úgy döntött, hogy inkább örülni fog, mert így ő is tanulhat.
Azt viszont megbeszélte magával, hogy nem vallja be, ha valaki jobban tudja, mint ő, de majd otthon jól begyakorolja és legközelebb híreskedhet vele. (Volt ám egó ugyi!) Fáradozását csodák-csodájára szerencse követte, mert hamarosan csak úgy özönlöttek a gitározni tudó, akaró - de inkább a rivaldafénybe vágyó - önjelölt fiatalok. Mintha csak saját magát látta volna helyükben, de most azért más volt a felállás, mert ezt az egészet ő találta ki.
És ekkor arra ébredt, hogy rázza valaki, aki nem volt más, mint az édesanyja. Mondta is neki, hogy - Kisfiam az éjszaka rosszat álmodtál, mert nagyon nyugtalanul aludtál és különös szavakat motyogtál, aminek semmi értelme sincs. Mégis melyek (akkor még mik) voltak ezek a szavak édesanyám, emlékszik rá? Valami, vagy valaki „sepri" Mintha azt mondtad volna, hogy nem „pusziva" vagy „puszova" sepri, és még azt is mondtad, hogy „már nem". Igen, igen úgy mondtad, hogy „Már.. Nem.. Pu.. Szo.. Va.. Serpri"! Mi az, hogy már nempuszovasepri?! Mit jelentenek ezek a szavak ki9sfiam? Nem vagy talán beteg? Nem, nem -mondta Peti - ez lesz az együttesem neve. Csak tagokat kell megtalálnom, mert már a nevük megvan, - mondta Peti - és nyakába ugrott az édesanyjának. De hiszen kisfiam ennek semmi értelme nincs, ezt nem is tudják kimondani az emberek.
Sebaj - mondta Peti - az a fontos, hogy tudom, kiket kell keresnem, utána majd meglátjuk mi lesz.
Így is lett, ettől kezdve ment minden, mint a gitár hangolás. Ja, az éppen nem, de nemsokára megoldódott, Peti nagy örömére.
Mégis csak igaza lett Petinek abban, amikor arra gondolt, hogy talán lesz, aki jobban tud, vagy többet tud a gitározásról, mint ő, mert volt ilyen és ennek nagyon örült. Lecserélte a drótokat igazira, mert az egyik barátja, egy cigányzenész kisegítette egy készlettel. Azt mondta, hogy régebben ő is próbálkozott, de maradt a hegedűnél, mert az szebben szól. Így a húrok megmaradtak. Ekkor eszébe jutott az ő hősies küzdelme a hegedűvel, amelyet kisgyermekként szeretett volna megtanulni. Vállalkozott is egy tanító bácsi arra, hogy tanítgatja őt néhány dinnye ellenében, amit az édesapjától kívánt a fizetség fejében beszerezni.
De mit is érdekelte ez a mi Petinket! Őt csak a végcél érdekelte, mégpedig az, hogy híres hegedűművész vagy cigányprímás legyen. Nagy izgalommal készült a hegedűvel való első találkozásra. A találkozás létre jött, de az izgalom nem maradt meg, mert utána majdnem „kitört" a nyaka. Történt ugyanis, hogy a hegedű, amit a nyakához kellett szorítania, olyan nagy volt, hogy mindenáron ki akart esni a szorításból. Kézzel meg nem érthetett hozzá, pedig már volt, aki a „vonyítót" is használhatta. Ő nevezte így, mert ahogyan azok szóltak, az inkább vonyításra volt hasonlatos.
Sajnos a kettejük közötti affér oda vezetett, hogy félévnyi tanulás után úgy döntött az édesapja: nincs tovább tanulás. A dinnye is elfogyott, így nem volt mivel fizetni és ezáltal Peti nyaka is meggyógyulhatott.
Ahogy ezeket végig gondolta, elmosolyodott.
Most azonban másként lesz. Ha törik, ha szakad, most megmutatja, ő azért is híres lesz. Rögtön elővette a húrokat és befűzte a gitárba, majd addig húzogatta, míg meg nem feszültek. Természetesen, amikor közös tanulásra került sor, a gitár lehangolódását a rossz időre fogta, így minden további magyarázkodás nélkül ezt a problémát is megoldotta. Azt sohasem kérdezte meg Peti, hogy vajon a leendő zenésztárs honnan értett a hangoláshoz?
Egy kicsit szégyellte is az egész dolgot, de hamar túltette magát ezen a problémán és csak a tanulásra koncentrált.
Csodák csodájára Peti terve a tagok keresésében tökéletesre sikerült. A szájhagyomány útján terjedő zenekari tagkeresésre csak úgy özönlöttek a híres gitáros jelöltek, így könnyű volt kiválasztania a megfelelőket, sőt még plusz tagokat és dobosakat is találtak. Lehet, hogy nem hihető, de mégis igaz: az állombeli jövendölés messzemenőkig teljesült. (Ugye elhiszitek?)
Nagy szó volt ez akkoriban, amikor talán három gitár volt az egész településen. Peti erre is tudott megoldást: sebaj, készítünk! De mihez képest!
Majd kitaláljuk, döntöttük el és hozzá kezdtünk - mondta két ásítás között Péter bá'. Volt egy fiú - ezermester - aki síp-sup egy WC ülőke fedeléből már ki is faragta a gitár „testét". Most már csak a többi tartozékot kellet volna valahogy összehozni. Forrt a levegő, az izgalom a tetőfokára hágott, aztán hirtelen megoldódott minden, mint a mesében: megérkezett a felmentő sereg. Hogy-hogy nem, felfigyelt rájuk egy nagy cég kultúrosa (manapság: managere), aki helyet, felszerelést biztosított nekik. Így elkezdhettek gyakorolni.
Ettől a pillanattól kezdve nem volt megállás, nemsokára dübörgött a banda, hiszen a megtanult néhány akkorddal szinte minden angol számot el tudtak játszani, persze csak kamu szöveggel. Ezen kívül volt két gyönyörű kislány a zenekarral, akik kiválóan énekeltek, de sajnos hamar „elkeltek". Csak úgy kapkodtak utánuk a kultúrosok, utaztak is eleget. Dúskáltak az örömben, a fényben és vacogtak a hidegben, amikor hazafelé jöttek, hiszen nyitott platójú teherautó volt akkoriban az egyetlen lehetséges szállítójármű.
De mégis jó volt, különösen hazafelé, mert addigra úgyis jól berúgtak. A kislányok meg szinte ragadtak rájuk, de sajnos velük ragadtak a mamák is, mert akkor még vigyázni kellett a kislány erkölcsére! Oldalakt lehetne írni arról, hogy ezt miképpen lehetett kijátszani, és ezt Petiék ki is használták. Peti most már válogathatott a „szerelmes" kislányok közül, de mindig megnézte az anyukájukat is, mert eszébe jutott az a szólás-mondás, hogy „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát."
Persze ő még messze állt a nősüléstől, így hát a kislány szívek is sorra összetörtek, mint neki egykoron.
Az anyukák meg hiába ágáltak, hogy nézd meg kislányom: „Ez a Peti ezzel is meg azzal is!"
De hát a szerelmes szívnek nem lehet parancsolni. De ezt Peti is tudta a maga szerelmes időszakából.
Bizony, szép idők voltak ezek „ecsém" mondogatta Péter bá', mikor egy kis időre felébredt a szunyókálásból és ilyenkor megjegyezte, hogy ezt a jó szokását gyermekkorából megőrizte.
Nem mondtam még ecsém és te sem kérdezted, hogy mit szóltak a rajongók ahhoz a szép hosszú névhez, amit megálmodtam; az igazság az, hogy ebből nem lett semmi, hiszen már édesanyám is megmondta.
Ezért úgy döntöttünk, hogy olyan nevet választunk, ami berobban, ami letarol, ami lehengerel, ami nyomot hagy. És ez a név nem volt más, mint a „Ciklon"! Aztán később változtattunk nevet, mivel majd mindenki szemüveges volt, „Dioptria" lett a zenekar neve, ami igazán ismert lett Sarkadon és környékén.
Bizony fiam (ezt is szokta volt mondani) ilyen volt az élet fiatal koromban, úgy ötvenöt évvel ezelőtt.
És az „első szerelem", Péter Bá', azzal mi lett?
Azt fiacskám nem tudom és nem is akarom meg nem történtnek tekinteni, mert öt évente mindig találkozunk az érettségi találkozónkon és ez mindig megmarad, amíg élek. Csak azt sajnálom, hogy ennyi idő elteltével sem mertem bevallani. Azonban egyszer csak ő állt elém és csak annyit mondott, hogy „Az első pillanattól tudtam"
Utószó:
Amennyiben valaki magára ismer az állombeli szó kavalkádból, az nem a véletlen műve. Valamennyien nagyszerű zenészek, barátok és emberek, de néhányan csak voltak.
Így végződött hát Péter bá' (csak nekem) lebilincselő története, ami az akkori események után, az életben még nagyon sokáig folytatódott. Szerencsére!