ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Előkészületek - Bácsalmás


2021. június 1-én összeült egyesületünk „Közösen a munkáért" csapata, hogy hosszú kihagyás után ismét szervezkedésbe kezdjen. A koronavírus járvány otthonunk négy fala közé küldött bennünket, és természetesen akkor sem tétlenkedtünk, viszont a projekteink zömét is pihenni küldte. Bár nagyon szerettünk volna mihamarabb nekikezdeni a szervezésnek, szerettünk volna programokkal kedveskedni az érdeklődőknek, szerettük volna, ha újraindul az élet, erre semmilyen formában nem volt lehetőségünk.

A szabályok enyhítésével azonban most ismét lehetőségünk nyílik a kisebb térségi rendezvények megtartására. A feladatok felosztásra kerültek a csapat tagjai között, ennek értelmében a meghívók elkészítésében a teljes csapat kiveszi részét, a térség látássérültjeit Tusori Nikoletta ügyintéző tájékoztatja, szervezetekkel, munkáltatókkal, sajtóorgánumokkal Hencz András veszi majd fel a kapcsolatot, támogatókkal pedig Györgyné Kiss Adrienn míg a hírlevél és egyéb beszámolók Lázár Klaudia billentyűzete által készülnek el. Balázs Erzsébet vezeti a rendezvény minden jellegű papírmunkáját, a többiek pedig, mint Juhászné Beck Anna és Király Noémi kisebb, de semmiképpen sem elhanyagolható ki és besegítő munkálatokban vállalt szerepet.
András szeretné további helyi támogatókkal bővíteni a palettát.
Kuthy-Kovács Katalin felajánlotta segítségét, hogy az ott jelen lévő Kézmű Kft-vel felveszi a kapcsolatot, felkéri őket előadónak, viszont ők is akkreditált foglalkoztatók, nem nyílt munkaerőpiachoz köthetőek.
András nem zárkózott el a lehetőségtől, sőt, kifejezetten örülne, ha akár egy védett szervezet is eljönne, annál is inkább, hiszen a Kézmű a tavalyi évben pozitívan nyilatkozott rendezvényünkről, a nyitó előadásra egy ceglédi munkatársukat el is küldték.
Megszokott párosunk, Ábelné Pintér Éva és Horváth Gyula elemi rehabilitációs szakemberek, mint a partnerszervezetünk képviselői ismét előadást tartanak majd.
A korábbi megbeszélésekhez képest viszont változás következett be a házigazda szerepében, Mali Andrea helyett Hubina Ádám lesz a nap moderátora, aki örömmel vállalta a feladatot.
Némedi-Varga Beatrix már Kiskunfélegyházán jelezte, nagyon színvonalasnak tartja rendezvényünket, így szívesen ellátogat más helyszínekre is, ha kell, előadásával emelve a színvonalat, s mivel magunk is pozitív visszajelzést kaptunk a hallgatóságtól, úgy döntöttünk, felkérjük őt egy újabb előadás megtartására.
Mivel a térség meglehetősen kicsi, az akkreditált foglalkoztatókat a környék ismeri, aki pedig eljön erre a rendezvényre, információra vágyik, plusz, új információkra, véleménye szerint olyan előadásokat és rendezvényt kell összerakni, ami után jó szájízzel tér haza az illető és úgy érzi, érdemes volt eljönnie.
Mi lehet az a plusz, amit adhatunk nekik? Hisz, ha valaki eljön egy ilyen rendezvényre, azt várja, hogy megtudja a választ legalapvetőbb és legfontosabb kérdéseire. Ha pedig csak akkreditált foglalkoztatók lesznek jelen, azokról értelemszerűen tudni fog az, aki már járatos a munkakeresés világában, esetleg bár még nem dolgozott, de kellőképpen mélyére ásott a témának.
András áttért a papír alapú ügyek intézésére, Enikőhöz és Katához fordulva a kérdőívek és önéletrajzok tekintetében. Kata véleménye szerint az önéletrajzok továbbra is elkészíthetőek a helyszínen, ám ehhez a technikát továbbra is nekünk kell biztosítani. Mindenképpen szükségünk lesz egy nyomtatóra, ami, ha nem megoldható, marad a sablonos megoldás: az érdeklődők egy későbbi időpontban, postán fogják megkapni önéletrajzukat.
Egy ilyen volumenű rendezvényen természetes, hogy gondoskodni kell a résztvevők szomjoltásáról, valamint éhségük csillapításáról. Előbbi könnyen orvosolható a Szentkirályi Közös Önkormányzat felajánlásának köszönhetően, melynek keretében több tíz liternyi minőségi Szentkirályi ásványvizet biztosítanak részünkre, illetve vendégeink részére, a péksütemények és egyéb harapnivalók ügyében azonban mindeddig nem találtunk alternatívát. Kispéter Éva, Bácsalmás területfelelőse és Györgyné Kiss Adrienn is besegít a kérdésben, Adrienn pedig igyekszik felvenni minél több pékséggel a kapcsolatot adománykérés ügyében.
Miután pedig megbeszélnivalóink végére értünk, elindultunk, hogy eme összetett feladatot meg is valósítsuk.

Lázár Klaudia, 2021. június 15.

doboz alja
oldal alja