Fecskemadár

Szabó István

Fecskemadár

Volt mondás, hogy egy fecske soha nem csinálhat nyarat
Szálldogálhat ide-oda, s az mégis egyke marad
S valaha voltam én is olyan, mint egy fecskemadár
Magányomban szálldogálva vágyakoztam egy szép tollú után

Repültem gondolatban tengereken, s hideg szirteken át
Keresve társaimat, s átéltem megannyi zord éjszakát
Hittem mégis azt, hogy talán lesz még holnapom
s társra lelhetek majd egy szép nyári alkonyon

Emlékszem, hogy röppentél felém, úgy mint egy színes látomás
szárnyaid tollán csillant a fény ,s csiviteltél egyet, oly tétovát
Mintha te is kerestél volna valamit, talán azt az általad is elvesztett nyarat
Mely szerelemben bont virágot, s az majd vörös rózsaként egybimbóra fakad

Társra leltünk mi egymásban, s szálltunk tova mámorosan
Csiviteltünk szép dallamokat, szerelmesen, oly játékosan
S raktunk fészket a kis vályogháznál , s az emlékünk ott vidám maradt
Mely szerelmes szavakat ölelt, s dédelgetett a színes szárnyaink alatt

S bíztunk abban, hogy találunk majd mi még más társakat
Mely csapatot alkot, s velük lehetünk bölcsek, s oly okosak
s hittük, hogy A világban nekünk is meg van a nélkülözhetetlen kis szerepünk
S a barátaink között mi azóta is vidáman röppengetünk

Kedves, sok nyarat éltünk meg mi ketten, s most is itt csivitelsz velem
Édes kis fecskemadaram, s tudnod kell, hogy most is te vagy a mindenem
s mi szárnyaltunk forró éghajlatokon át, oly káprázatosan
S összebújtunk fázós napokon, megbújva testmelegünkkel, oly álmosan

Tudom, s tudod, hogy lesznek szavak, melyet már nem lesz időnk kimondani
Az élet alkonyán tovaröppenünk, s fájdalmas lesz a könnyeket hullajtani
Ám én mégis azt kérem, hogy mi álmodhassunk tovább még szépeket
higgyünk a mai napban, s élhessünk még együtt hosszú szerető éveket