Fekete Attila, a fotósból lett zenész

Nincsenek könnyű helyzetben, akik valamilyen fogyatékkal élnek.

Különösen azok, akik nem úgy születtek, hanem az életük során szenvedtek valamilyen maradandó sérülést, amivel a további éveikben együtt kell élni. Fekete Attila közéjük tartozik. A balesete tíz évvel ezelőtt történt. Mostanra egyik szemével sem lát már.A 44-es főúton közlekedtem autómmal, amikor, egy másik autó nekem csúszott - meséli Attila.

Az autóm akkumulátora „bejött" a szélvédőn, és a sav a szemembe csöppent. Akkor nem éreztem különösebb fájdalmat a sokktól. A mentők is későn érkeztek ki, mert azon a novemberi napon, a csúszós út miatt több baleset is volt. így csak sokkal később mosták ki a szemem, mint ahogyan kellett volna, és annak a következménye lett az, hogy most egyik szememre sem látok. A baleset után közvetlenül a bal szememre már nem nagyon láttam. Egy év regenerálódás után felépültem annyira, hogy a jobb szememmel viszonylag jól láttam. Igaz nem tökéletesen, mert távolra, nem annyira, de tudtam olvasni. Autót vezetni viszont nem. Még fotóztam is, és újra vállaltam lakodalmakat videokamerával. Aztán fokozatosan romlott az állapotom, és most már három éve annak, hogy nem látok egyik szememmel sem. A balesetem után egy évre már leszázalékoltak, mert az orvosok szerint olyan károsodás érte a szememet. A vállalkozásomat is visszaadtam. 2005 nyarán szinte az egyik pillanatról kezdett el fokozatosan romlani a szemem. Nagyon gyors ütemben romlott. Mentem az orvoshoz, de azt mondta, hogy nem tud velem mit kezdeni. Olyan információhoz is hozzájutottunk, hogy Németországban él egy professzor, aki az Öböl háborúban savsérült katonák szeme világát vissza tudja adni. Kimentünk hozzá, egy alapos vizsgálatot végzett, de ő sem tudott segíteni, mert másodlagos jelleggel a zöld hályog is ellepte a szememet. A mai orvostudomány szerint ezt a betegséget még nem lehet gyógyítani, csak szinten lehet tartani. Alattomos betegség, mert nem is fáj. Szaruhártya beültetést sem lehetett volna elvégezni, mert az új szaruhártyát is megtámadta volna. így abban maradtunk, hogy nem fognak hozzányúlni a szaruhártyámhoz. A jelenlegi állapotomban fényt még érzékelek, de alakot már nem, és ez már nem látás. A balesetem után két évre elváltam, de nem azért, mert megsérültem. Két gyermekem van, a 21 éves Ádám és a 19 éves Kitti. A válás után megismerkedtem Györgyivel, aki az élettársam lett. Kecskemétre járt dolgozni, de ez nem volt jó megoldás számára, így visszaköltözött Kecskemétre. Ettől függetlenül a kapcsolatunk azért megmaradt. Nagyon sokat segített már eddig is nekem. A lakást azonban egyedül tartom fent, egyedül takarítok, végzem a különböző munkákat.

Hogyan tudsz takarítani, ha nem látod azt, hogy mit csinálsz?
Budapesten működik a Szempont Alapítvány, akik megtanítják a látássérülteket fehérbottal járni, és a ház körüli munkákat elvégezni. Különböző praktikákat is el lehet sajátítani. Szisztematikusan kell mindent végezni, és akkor probléma nem lehet. Az orvosok szerint az ember kilencven százalékban az agyával lát, és csak tíz százalékkal, a szemével. Bennem még sok minden elevenen él, amikor még láttam.
Nem okoz különösebb gondot semmi. Mindent ugyan úgy végzek, mint amikor még láttam, csak lassabban. Anyósom. Ica néni, nagyon sokat segít és a férje Laci bácsi is, amit ezúttal is köszönök. Nélkülük azért nehezebb lenne az életem.

Látom, hogy van tévéd is.
Szoktam hallgatni. Bennem még frissek az élmények, amikor még láttam, és el tudom képzelni azt, amit mondanak.
Például a focimeccseket is, magam elé tudom képzelni, ha hallom a hangokat. Olyan, mintha ott lennék a pályán.

Néhány éve zenélsz is. Ez hogyan kezdődött?
Korábban dobolni tanultam, de utána rátértem a fotózásra, videózásra, de ugyan úgy érdekelte továbbra is a zene, csak nem gyakoroltam. 1999-ben kezdtem el zongorát tanulni, akkor még láttam a kottát. Egy évig jártam, de aztán abbahagytam. 2002-től ismét tanultam három évig. Ezután csak akkor hagytam abba, mikor már teljesen elromlott a szemem. Korábban kottából tanultam, most már hang után. Egy évig bejártam Kecskemétre hétvégeken zenélni. Néhány kerti-partin, és lakodalomban is zenéltem már. Folyamatosan tanulom most is a számokat, mindennap gyakorolok. A kondimat pedig futással próbálom megőrizni. Van egy futópadom, azon szoktam gyakorolni reggelente. Egy-másfél órát szoktam futni.

Azt szokták mondani, hogy a látássérült embereknek finomabb a hallása, mint azoknak, akik látnak. Észrevetted már magadon azt, hogy nálad is így van?
Igen, ezt már én is tapasztaltam. Például, amikor a gyerekeim nézik a tévét, az a hang, amin hallgatják, nekem már erős. De ugyan így vagyok akkor is, ha motor megy el az utcán, vagy repülőgép a levegőben. Most már ezek a hangok zavarnak, hangosnak tűnnek. A látássérült emberek a hangra vannak utalva, ezért a hallásuk kifinomultabb. Amikor megyek az utcán, akkor én is hangokra figyelek.

Fehér bottal nem jársz?
Még nem. Az orvosok szerint, akik nem vaknak születtek, amikor elvesztik a látásukat, utána nehezen nyúlnak a fehérbothoz. Én is így vagyok vele. Úgy érzem még, hogy nem tudom a kezembe fogni. Fejben még nem dolgoztam fel azt, ami velem történt. Nem jött el még az a pillanat, hogy ezzel a fogyatékkal tudjak élni. Belül még zavar, ha kimegyek az utcára, és nem úgy megyek, mint korábban. Nem akarom azt, hogy lássák rajtam az emberek, hogy óvatosabb vagyok. A városban pedig kísérővel közlekedek.

Van azonban egy állati segítséged Lili a kutya.
Nehezen lehet hozzájutni vakvezető kutyákhoz. Nekem azt mondták, hogy ha vállalom azt, hogy kiskorától kezdve nevelem, akkor hamarabb kaphatok egyet. Természetesen vállaltam. A kutyát addig neveltem, míg elérte azt a kort, amikor már lehetett oktatni. Nyolc hónapon keresztül nevelték egy intézetben. Amikor már mindent tudott, akkor két héten át velem együtt gyakorolt, hogy ismerjük meg, szokjuk meg egymást, és azt, hogy mit kell csinálni. Természetesen vizsgáztunk is ezután. A kutyára ugyanis egy emberélet van bízva. Nagyon sokat tud segíteni. Hűséges Labrador Lili. A közlekedési eszközökre is betanították, de a városba még nem nagyon megyek vele. Más kutyával közlekedni, mint fehérbottal. Én nem tudok még bottal közlekedni, de tudom, hogy meg kellet tanulnom, mert akkor jobban ki tudnék mozdulni. Itt Nyárlőrincen még kutya nélkül is el tudok közlekedni, de a kutya biztonságot ad, nem megyek neki semminek. Amikor feladom rá a hámot, akkor tudja, hogy komoly munka vár rá. Ilyenkor egészen megváltozik, a feladatra koncentrál. Egyébként pedig olyan, mint a többi kutya, játékos, és szeretetre méltó.

Említetted, hogy számítógépet is használsz. Hogyan?
Egy képernyő olvasó programom van. Ugyan azt olvassa fel, mint amit a látó ember lát a képernyőn. Pályázaton keresztül sikerült hozzájutnom, mert nagyon drága. Szkennerrel pedig a leveleket, újságokat tudom elolvasni. Jártam Kecskemétre egy számítógépes tanfolyamra, ahol megtanították a billentyű konfiguráció használatára. Mi egeret nem használunk, mert nem látjuk, hogy hol van a kurzor. E-mailt is szoktam írni. Több társammal is levelezek, és használom az Internetet is, sőt még zenét is szoktam szerkeszteni. Szerintem a község lakóinak nagy része nem tudja azt, hogy szoktam zenélni. Gyakorlatilag vendéglátós zenét játszok a mulatóstól a tánczenéig, főleg nosztalgia zenéket, de folyamatosan tanulom az új nótákat is. Kisebb lakodalmakat el szoktam vállalni.

Telefon nagyon fontos dolog a mai világban, azt hogyan szoktál?
Talán kevesen tudják azt, hogy a minden telefonon, az ötös számon van egy kis pont, ami kiemelkedik. Ez a segítségünk, innen tudunk tájékozódni a többi szám felé.

Milyen a kapcsolatod a korább munkatársaiddal, barátaiddal?
Senkit nem akarok megsérteni, de kicsi tüske van bennem a labdarúgó társaim iránt. 1992-től szakosztályvezető, technikai vezető voltam. Úgy gondolom, hogy sokat tettem a fociért. Nem egy alkalommal pengeélen táncoltunk, mert sokan cserbenhagytak. Nem akarok én mártír lenni, de jól esett volna az, hogy a legutóbbi vezetőváltásnál megkérdezték volna, hogy akarom-e tovább végezni a munkát. Tisztában vagyok én azzal, hogy azon a szinten, mint amilyen szinten korábban dolgoztam már nem tudtam volna elvégezni a feladatokat, de lehet, hogy tudtam volna segíteni egy kicsit. Meg sem kérdeztek. Azt, hogy ez személyes kritika, vagy úgy gondolták, hogy úgy sem tudom csinálni, nem tudom. Minden esetre ez rosszul esett egy kicsit. Azért mert valaki fogyatékkal él, még tud dolgozni. Interneten sokat tudtam volna segíteni. Tudom, hogy nekem is lépni kellett volna. De van olyan kolléga, akik három év óta még a telefont sem vette fel, hogy megkérdezze, hogy mi van velem, hogy vagyok. Pedig sok hétvégémet feláldoztam a foci miatt. Nem akarom én ezt felhánytorgatni, csak rosszul esik. Az is jól esett volna, ha néha eljöttek volna és kivittek volna meccsre. A pszichológusok megmondták, ha te nem lépsz, akkor a nem sérült emberek nem fognak. Neked kell mindig megtenni az első lépést. Biztos, hogy így van, csak nehezen tudja elfogadni azt az ember, hogy azokkal, akikkel korábban jó viszonyban volt, munkatársi kapcsolatban, azok most felé sem néznek.

Nem gondolod azt, hogy ez abból adódik, hogy azok az emberek, akik nem fogyatékkal élnek, azok szánalmat éreznek, és nem tudják azt eldönteni, hogy neked esetleg mi lenne a jó, vagy hogyan közeledjenek hozzád?
Ez is biztos így van. Nekem azonban sokkal rosszabb az, ha nem kérdezik, meg, hogy mi van velem. Szerintem sokan el is feledkeztek rólam, mert korábban láttak a faluban közlekedni, most viszont már nem. Persze most már nem bánt annyira, mint a legelején, lassan kezdem ezt is feldolgozni. A zene, a zenélés sokat segítette. Gyakorlatilag abba temetkeztem, és az lendített át a holtponton. Anélkül nem is tudom, hogy milyen volna, mi lenne belőlem. Szerencse, hogy így fel tudtam dolgozni az egészet. Tizenkét évig képviselő is voltam. Most a legutóbbi választáson már nem indultam, pedig sokan biztattak. Ma már olyan technikai felszerelések vannak, ami alapján nem lett volna akadálya annak, hogy ezt a feladatot is ellássam. Valahogy mégis úgy voltam vele, hogy nem vállalom. Nem azért, mint ha szégyellném a fogyatékosságomat, de valahogy nem akartam. Talán kicsinyes és bátortalan voltam.

Nincs kisebbségi érzésed?
De van. Szerintem egy ilyen baleset után mindenkinek lenne. Próbálom azonban feldolgozni a történteket, és úgy gondolom, hogy jó úton járok. Sokat javultam ilye szempontból.

Mit szeretnél megvalósítani az életben?
Természetesen nagyon szeretnék látni. Sok sorstársammal ellentétben és most azokra gondolok, akik úgy születtek, hogy nem látnak, nekem még meg vannak a vizuális élményem. Még most is úgy látom a színeket, mint korábban. Ugyan úgy el lehet beszélgetni velem a fociról, hogy rúgják a játékosok a labdát.

Amióta beszélgetünk, azt vettem észre, hogy sokkal határozottabb vagy. Jobban beszélsz, mint korábban. Ilyen szempontból előnyösebb helyzetben vagy.
Ezt mások is mondták, már, hogy többet beszélek. Sokat hallgatom a rádiót, televíziót. Biztos ez is közrejátszik ebben. Lassan megszokom azokat a munkákat is, a mit végzek itthon. Tudom, vannak olyanok, akik el sem tudják képzelni, hogy hogyan eszem, tisztálkodom. Csak azt tudom mondani, amit korábban is mondtam, hogy ugyanúgy, mint korábban, csak lassabban. Amióta nem látok még egy poharat sem törtem össze, a párom viszont igen. Sok mindenre jobban odafigyelek. A lakásban és az udvaron is magabiztos vagyok. Az udvaron egy kis tavam is van, ami úgy lett kiképezve, egy kicsit magasabb legyen a partja, így nem tudok beleesni. A széléről etetem a halakat.

A beszélgetésünk során arra a következtetésre jutottam, hogy nem vagy annyira elkeseredve, azért, mert ezzel a fogyatékkal élsz.
Eleinte én is azt hittem, hogy nem tudom majd feldolgozni a történteket, és sokkal rosszabbul viselem, a balesetnek a következményeit. Azóta sok minden változott. Kénytelen vagyok elfogadni a jelenlegi állapotot, mert nem tudok mit tenni. Nem repdesek az örömtől, de azért most is elég vicces vagyok. Képes vagyok minden helyzetből viccet teremteni, nem veszítettem el a humoromat. Néha persze komoly vagyok és bántanak dolgok, de ezen is túlteszem magam. Az is előfordult, hogy kint álltam a ház előtt és az úton ment egy kollégám és még csak oda sem köszönt, mással beszélgetett. Ezt is tudomásul vettem, de ilyenek tesznek kishitűvé, bátortalanná. Lehet, hogy nekem kellene valamin változtatni ahhoz, hogy az emberek jobban elfogadjanak. Talán emiatt a cikk miatt majd másként fognak gondolkodni az emberek. Nyugodtan köszönjenek rám, mert én nem látom őket, csak hang alapján azonosítok. A sorstársaim is mondják, hogy ki kell mozdulni otthonról, találkozni kell emberekkel, beszélgetni, mert csak így tudunk teljes életet élni. Alkalmazkodni kell a körülményekhez.

A vallással nem próbálkoztál?
Tiszteletben tartom a vallást. Évente két-három alkalommal elmegyek templomba, de nem többször. Semmivel sem vagyok most vallásosabb, mint korábban.

A családod hogy dolgozta fel azt?
Nincs egyenes arányban a balesetem a válásommal. A gyerekeimnek nem okoz problémát az, hogy már nem látok. Nem csinálnak belőle problémát, ők már természetesnek veszik. A kaktusz mellett is elmegyek az udvaron. Sokszor kint vagyok, kiviszem a rádiót és hallgatom. Ez azért is jó, mer az is egy tájékozódási pont.

Abból a pénzből, amit kapsz, meg tudsz élni?
Mindig is szerény körülmények között éltem. Soha nem éltem nagy lábon. Vannak olyanok, akik kevesebbet kapnak, mint én. Nyolcvanezer forint a nyugdíjam, és ehhez kapok még húszezer fogyatékkal élő támogatást. Anyósomék sokszor segítenek munkával, és ebédet is szoktak hozni, de nem engedi azt az Ica néni, hogy fizessek ezért. Mindig azt mondja, hogy ameddig tud, addig segít. Laci bácsival szoktam menni a városba, meg fel Budapestre. Elég, ha csak érzem, hogy mellettem van, vagy egy kicsit hozzáérek. A volt feleségemmel is normális a kapcsolatom. Amit meg kell beszélnünk, azt megbeszéljük. Azt szokták mondani, hogy a vak embernek csak akkor kell segíteni, ha azt maga kéri. Különben elboldogulunk. Az ételt is elég jól megeszem, késel villával. Pedig korábban segíteni akartak ebben is, de nem kell. Sok emberrel levelezek, de azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy sokszor nem érzem magam egyedül. Hallgatom a rádiót, de sokszor felidegesítenek a politikai dolgok. A vakok és gyengén látok megyei egyesületének a felügyelő bizottsági tagja vagyok. Van sok olyan dolog, amivel el tudom foglalni magam. Persze azért bízok az orvostudományban is, hátha egyszer még visszanyerhetem a látásomat.

Segítség a gyengén látóknak

A technika nagyon gyorsan fejlődik, így azok az emberek, akik nem, vagy gyengén látnak, nagyon sok segítségre számíthatnak. Nem egy olyan eszköz létezik már, ami beszél. Ilyen például az óra, a vérnyomás- és hőmérő, személyi és konyhai mérleg. Sokat jelent a színfelismerő is amely megmondja azt, hogy milyen színű az a ruha, amiket a gyengén látó fel akar venni. Sokan nem tudják azt, hogy zokni párosító is létezik, így biztos, hogy nem kerül a vak ember lábára két különböző zokni.

Szentirmay Tamás

baon.hu 2008. július

További hírek Fekete Attiláról

1. Meglepték barátai, ismerősei!
   
   
2. Megjelent Fekete Attila CD lemeze!