Gizi

Jelige: Gizi
Kecske, a fűnyíró

Egy hajdúsági kis faluban születtem, ahol az utcák mindkét oldalát eperfák övezték. Talán ennek köszönhetően sok háznál selyemhernyó tenyésztéssel foglalkoztak, mivel az eperfák levele a fő táplálékuk. Ha érett a sok, édes eper, kiengedték az utcára a libákat, melyek egymást lökdösve kapkodták fel a járdára hullott mennyei eleséget. Párszáz lakosú kis falum ilyetén bemutatása után jöjjön a sok élményből néhány.
Sok éve már, hogy Édesanyám egyedül élt a szülői házban. Lányommal szinte minden hétvégén meglátogattuk, de soha nem szorult segítségre. Sőt! Mindig terített asztal várt bennünket. A három részre osztott nagy udvar: konyhakert, baromfiudvar és a virágos-füves, szemet gyönyörködtető ház előtti rész. Úgy láttuk ez utóbbi adja neki a legnagyobb kihívást. A gyorsan növő zöld pázsitban térdre ereszkedve, sarlóval vágta rövidebbre a füvet.
Ezt látva "nagyszerű" ötletünk támadt: Anyák napja közeledtén azt találtuk ki, hogy egy "bio-fűnyírót" veszünk ajándékba, melyre némi keresgélés után az apróhirdetésben rá is találtunk egy fiatal kislány kecske személyében. Nem gondolkodtunk sokáig, megvettük és a lányom kocsijának hátsó ülésére fektettük az erősen tiltakozó, hófehér Gizit. (mert ez volt a becsületes neve)
Mikor megérkeztünk a Mamához, - illő virágcsokros köszöntés után - kézen fogtuk, hogy jöjjön csak, a kocsiban várja a meglepetés! Hát Ő szegény valóban meglepődött és nem mondhatnám, hogy túlzott örömöt láttunk az arcán... Itt akarjátok hagyni?! - kérdezte kétségbeesve.
Hát a bérházba csak nem vihetjük, meg aztán úgy gondoltuk, hogy Gizi szorgalmas fűnyíró lesz a kertben, csak mindig a pányvát kell odébb rakni. Mi kedveskedni akartunk, s nem értettük miért ütközik részéről ilyen nagy ellenállásba az ötletünk.
- Hát akkor figyeljetek, elmesélem nektek, hogy sok évvel ezelőtt a Papával volt egy kecskénk. Úgy higgyétek el, hogy az mindent megevett! Egyszer a Papa cigisdobozát csente el és rágta össze, eltüntetve a legkisebb maradékot is, másszor a ház elé a kerti kis asztalra tettem ki a tökfőzeléket hűlni, de mire ebédeltünk volna, üres volt a lábas! Tudjátok, hogy én varrásból pótoltam ki szerény jövedelmünket és a városból hozattam mérőszalagot, ami féltett kincsem volt. A Papa egyik alkalommal elkérte tőlem, mert fa deszkákból nyúlketreceket fabrikált éppen. Dolga végeztével, este lesütött szemmel hozza nekem a féltett mérőszalagomat, szólni nem mert, csak egy 20 cm-es darabot nyújtott át a másfél méterből. Felháborodásomra elmondta, hogy míg fűrészelt, addig a nadrágja hátsó zsebébe dugta és nem vette észre, hogy a kecske kilopta és mire szüksége lett volna rá, hát ennyi csüngött ki a szájából...
Mi kuncogva hallgattuk a kecskés történeteket, végül a Mama is megenyhült. "Egy próbát megér"- beleegyezéssel kiemeltük a kocsiból Gizit és nem okozott csalódást, csínytevéseivel túltett a régi kecske falánkságán is....