- Szolgáltatásaink
- Az MVGYOSZ szolgáltatásai
- Partner szervezeteink szolgáltatásai
- Akadálymentes világ
- Dokumentumok
- Pályázatok - Támogatások
- Irodalmi pályázataink
- Hogyan látod a nem látókat? Rajzpályázat
- Szemléletformálás
- Rólunk szól
- Nekünk szól
- Vakok Világa (archívum)
- Partnereink - Szponzoraink
- Akikre büszkék lehetünk
- Egyesületünkről
- Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
- Hirdetések
Jelige: „Gyógyszer helyett olvass verset!3"
Heten voltak
1. Bevezetés:
Egy társaságban mesélt valaki
egy régi történetet. Vinkler László, szegedi
festő-és grafikus művész, aki szintén ott volt,
nyomban egy tusrajzot készített a hallottakról.
Ez megjelent a Szegedi Szépírás c. lapban,
mire én ezt versbe foglaltam.
2. Előzmény:
A történet
Kósza beszéd, falu nyelve
jobbra-balra azt mesélte,
volt egy legény, falubeli,
derék termet, olyan „deli".
Gyakran azzal dicsekedett,
hogy már ilyet, s olyat is tett.
Nem találni máshol párját!
S emlegette nagy 'szerszámát'.
Ezt is mondta: „Bunkós ága
van akkora, ha rászállna,
hét veréb, rajta elférne!" -
mesélte nagy büszkélkedve.
Hát, még ha volt ital benne!
Akkor jobban buzdult kedve.
Azt se tudta, hová legyen,
és magával mit is tegyen?!
Azok, akik ezt hallották,
előbb-utóbb meg is unták.
- Elég, hallgasson el! Hallja?
Sok beszédnek sok az alja.
Ráfizet a hősködésre,
lehet ennek még rossz vége!
A legény az intelemre
bort ivott, hogy nőjön kedve.
Egyszer ilyen alkalom volt.
Erdőszélre elcsatangolt,
ott egy fának háttal dőlve
elaludt. Más nem telt tőle.
Ám kinn maradt a 'nagy ága',
mert lecsúszott a nadrágja!
3. Folytatás:
Vers a Vinkler-tusrajzhoz
Varjú-fiak - éppen heten -
találkoztak, úgy hirtelen.
Vásott fajta volt mindegyik.
Most a "főnök" rendelkezik:
- Úgy gondolom, ma délután -
Ne nézzetek olyan bután!
- Azt mondom, különös nap van!
Részünk lesz egy nagy kalandban.
- Ugyan miben? - súgnak össze,
s kíváncsian néznek körbe.
- Amint ide vitorláztam,
egy szokatlan dolgot láttam.
Mintha lenne fának ága...
Elférnénk rajta, rászállva!
- Máris menjünk! - szárnyuk mozdul,
s repülnek is csapatostul.
Kerülgetik a nagy fákat,
meglelik a bunkós "ágat" .
Egymás után röpülnek le,
szépen, sorba helyezkedve.
- Kicsit összébb húzódjatok!
A végén még lemaradok! -
rikácsolja a hetedik,
mert fél lábbal helyezkedik.
Tizenhárom varjúlábnak
körmei az "ágba" vájnak...
Erre felordít az ember:
- Jaj, a sors engem miért ver?
A nagyra nőtt faszerszámom
lesz a végem, most már látom!
Fel nem buzdulok én többé!
Lógjon inkább mindörökké!
Varjú-fiak megrémültek,
heten hétfelé röpültek.
Elkerülik azt a helyet,
ahol velük ez megesett.
Szintúgy a „tetten ért" ember,
ki erről beszélni sem mer!
Igaz volt-e, vagy csak mese?
Ma már nem tudja senki se!