Kabuka nem

Kelemen Györgyné Edit
„Kabuka nem"

A gyerekek másként látják a világot, mint mi felnőttek. Pláne egy óvodás fiúcska, minden új és persze roppant érdekes. Szókincse korához képest nagy volt és folyton beszélt. Új szót is kitalált, ha valami nem tetszett neki és persze hogy miért is, azt ő sem tudta. Minden esetre karját elöl összefonta és nagyon okos kis arccal kijelentette „kabuka nem".
Óvodába mentünk és persze mindig hamarabb indultunk. Útközben mindig volt valami új és felfedezni való. Mindig volt nálam szatyor, amibe lehetett rakni a kis kincsecskéket, amit talált. Kis világos barna göndörödő haja van és nagy barna szemmel fedezte fel a világot. A tíz perces út legtöbbször legalább fél óráig tartott, mert a látottakat meg kellett beszélni. Kis faluban, ahol lakunk, a házak előtt kis virágos kertek vannak és fák. A természet folyton változik és vele együtt minden.
Utunk gesztenyefa alatt vezetett, és a fa alja megtelt gesztenyével.
- Fiacskám rögtön kérdezte. Ki vesztette el? Lyukas volt a szatyra, kipotyogott? Szedhet belőle?
Felmutattam a fára, néz csak fel, a többi még ott van, még nem eset le. Persze, szedhetsz.
A kis kincses szatyorba gyűlt a gesztenye. Mikor már jó sok volt benne, szóltam, elég lesz. Persze ha rajta múlik, mind összeszedte volna. Összefonta karját, mérgesen kijelentette „kabuka nem". Meggyőztem, visszafele megint szedünk majd.
Óvó néni az ajtóban mosolyogva fogadott minket. Kérdezte nem tudunk vadgesztenyét? A gyerekek egy nagy tálban gyűjtenek mindenféle termést. Ősz lévén már volt benne kukoricacsövestől, makk, felfűzőt fűszerpaprika. Fiacskám máris nyújtotta kincsét, ő is tehet bele a nagy tálba. Miután bement a csoportba, az óvónő beszélt velem.
- Hittan oktatás lesz. Szeretném-e, hogy gyermekem járjon rá, vagy sem? Beszéljék meg a férjével.
Otthon megbeszéltük. Nem vagyunk ellene, ha be akar menni menjen, ha nem, akkor ne kényszerítsék. Pici gyereket erőltetni arra, nem akarsz akkor is bemégy, vagy pici orrát az ablakhoz dugva néz be, kijelenteni, te oda be nem mehetsz!
Persze fiacskám bement, és tetszett is neki nagyon. A pap bácsi mesélt, gitározott és énekelt. Járt is a kicsim rendesen. A pap bácsin reverenda volt, Gyurika ezt nem értette. Megmagyaráztam, az olyan, mint az óvó néniken a köpeny. Haza fele menet Gyurika mesélte, mire jött rá.
- Képzeld anyu, a pap bácsin nem volt szoknya. Fiú! - mondta nagy bölcsen, karját összefonta mellkasán és nyomatékot adjon a dolognak hozzá tette," kabuka nem." Te ezt tudtad? - kérdezte nagy érdeklődve.
Igen tudtam, - válaszoltam mosolyogva.
Pár nap mikor mentem a fiamért az óvónő félre hívott, mondani akar valami fontosat.
- Nem is tudom, hogy kezdjem anyuka. - mondta nagyon zavartan.
A hittan órán a fia kijelentette, ismeri istent és jár magukhoz, nem is akármivel egy zöld színű kocsival.
Csodálkoztam nagyon, nem értettem a dolgot. Az esetet nem tudtam hová rakni.
Na majd otthon megbeszéljük - válaszoltam zavaromban.
Nagyon vártam a párom, hogy haza jöjjön és elmeséljem.
Mikor haza tért, avval fogadtam mit is mondott az óvónő. Először csak nézet értetlenül, mint én. Aztán elgondolkodót. Hirtelen viszont kacagásba tört ki.
- A gyereknek igaza van, tényleg ismeri istent és zöld kocsival jár hozzánk.
Na most aztán csodálkoztam, bolond gombát egyikünk sem evett. Párom látta csodálkozó arcomat.
- Ne néz így! Te is ismered! A főnököm, tudod úgy hívom, az „isten". Igen, tőle függ minden, a szabadság, a béremelés stb. Akár az isten. Igen, a gyerek tényleg ismeri, és zöld terepjáróval jön.
A fiam persze mindent hallott, így hát nagyon elégeted arcot vágott, hisz igaza van, tehát véleményét kifejtette, „kabuka nem".
Másnap az óvónőnek elmeséltem, ki is az isten és tényleg jár hozzánk. Óvónő jót nevetett, így már stimmel. Hozzá is szokott járni az isten.
Kis fiamat magához hívta és mondta neki igazad van. Fiam elégedetten összefonta karját és kijelentette „kabuka nem".
A történetet párom elmesélte a főnökének, az jót nevetett.
Az őszt szépen lassan felváltotta a tél. A természet felvette szép havas menyasszonyi ruháját. A csizmánk talpa alatt ropogva törtek össze a hópelyhek. Minden fehér és fekete eltűntek az ősz színes levelei. Meleg kabátba burkolózunk, a hideg elöl. Mindenki ismeri, hogy is szól a mese. Jön a télapó szánját rénszarvasok húzták. Valójában mégis, hogyan?
Télapó, készülődés titokban, megvettük az ajándékot és persze titkoltuk, ahogy szokás. Nagyobb legyen a meglepetés, Télapót is rendeltünk mellé. Nagy lesz az öröm, mikor Télapó házhoz jön.
Végre eljött a nagy nap. Kisfiam igen izgatott volt, így gyakran ki kellett menni, megnézni jönne már? Végre megjött az ebédes autó, ami viszi az élelmet az oviba. Kisfiam kíváncsian nézett.
- Megjött az ebéd? Este? Már ide is jön? - kérdések zápora.
Kiszállt belőle a Télapó. Piros nagykabátban, fehér ősz szakállal. Kezében nagy aranyszínű bot, a másik kezében csengettyű. Vállán a nagy puttony tele ajándékkal.
Felhangzott a - hó hó hó, itt van megjött Télapó!
Kisfiam egyből felismerte.
- Szia Szamóca bácsi! Meghoztad az ebédet? Nagyon fura a ruhád. - karját elöl összefogta, gyanús szemmel nézett, „kabuka nem". Mond Szamóca bácsi a télapót láttad? Mi őt várjuk!
Szamóca bácsi kezdte magát kimagyarázni.
- Hó hó hó én vagyok a Télapó! Messziről jöttem.
- Igen, későn hoztad az ebédet Szamóca bácsi, már megint késtél. - válaszolta a fiam.
- Én vagyok a Télapó. Szamóca bácsit nem ismerem.
- Kedves Télapó fáradjon be, invitáltuk. Bejött és leült a sarokülőre.
- Látod milyen nagy botom van? Erre támaszkodom hosszú vándor utam során. A lábam is megfájdult.
- Fáj a lábad Szamóca bácsi? Holnap megyek óvodába azért lesz ebéd? Én most már nem vagyok éhes, nem kérek még egy vacsorát.
Szamóca bácsi egyre jobban zavarba jött.
- Én a Télapó vagyok, nem hoztam vacsorát! Ülj az ölembe, mesélj. Úgy halottam Gyurika, jó fiú voltál.
Gyerek az ölébe ült és gyanús szemmel nézte. Aztán nevetett.
- Tudom Szamóca bácsi, hogy te vagy az, megismerlek!
- Énekelj a Télapónak. - biztattuk
- Már hallottad az oviba, de elénekelem.
Énekelni kezdett. A dal végén a télapó megszólalt.
- A szép énekért ajándékot kapsz. Elővette zsákját, benne mikulás csomagok voltak.
- Melyik is a tiéd, a neved is rajta van.
Gyurika már mutatott is az egyikre, ott van, az az, megismerem, anyuék azt dugdosták előlem! Na erre már nevettünk, lelepleződtünk rendesen.
Télapó szakállát lehúzta, a süteményt úgy ette. Most már mindegy. Kedvesen beszélgettünk, majd elment.
Másnap a többi ovisnak mesélte a fiam. - A Télapó, vagyis Szamóca bácsi jött az ebédes kocsival, fura ruhában. Nagyon fájt a lába, botja is volt. Nem biztos, hogy lesz ma ebéd.
Óvó néni mellé pattant. - Jaj, ne meséld el! Van ahová a Télapó csak ma megy.
Gyurika bólogatott, huncutul mosolygott - Kabuka nem.
A mesélésnek ezzel vége lett.
A szó mit is jelent a kabuka nem, nem tudjuk, pedig elhatároztuk, ha nagyobb lesz megkérdezzük tőle. Adagra viszont elfelejtette. Minden esetre, valaminek nyomatékot akarunk adni, hozzá tesszük, kabuka nem!