Közelről

Jelige: Közelről

Kincsünk, a látás

Zötyögtem hazafelé a buszon Alexandrával, kisebbik lányommal. Ő úgy hatott, mint egy játékbaba, ahogy rózsaszín ruhácskában, a kedvenc kétoldalt befont frizurájában ücsörgött. Ölében volt a babája, és elmélyülten olvasta a kezében lévő képeskönyvet.
Még csak hétfő van, sóhajtottam magamban. Szórakozottan kinéztem az ablakon. Egy éjszakám maradt arra, hogy befejezzem a 400 oldalas fordítást. Hol is tartottam? Elértem már legalább a 300. oldalt?
És Dorkának, nagyobbik lányomnak is pont holnapra kell készre összeállítani a néptáncos fellépő ruháját. Biztos, hogy 14-e van? És holnap van a leadási határidő, és az első kosztümös próba is? Legalább az egyik nem 25-e volt véletlenül? És mikor is van jelenésem a földhivatalban amiatt a szerencsétlen átíratás miatt?
Gondolataimból Alexandra zökkentett ki.
- Mama, mi az, hogy zegzugolás?
Zöld szemét várakozva emelte rám.
Végem van ettől a gyerektől, annyit kérdez, de természetesen legjobb tudásom szerint válaszolok. Ötéves létére folyékonyan olvas, és azt is úgy érte el, hogy újra meg újra engem olvastatott, ha bárhol betűket vagy számokat látott. Az egyéb, filozofikus jellegű kérdésekről, amikkel ostromolt, nem is beszélve.
- Zegzugolás? Hol olvastad?
- Amikor Kalán futott Kag elől.
- Akkor cikkcakkban futott.
- Ja, értem.
Alexandra újra az orrához tartotta a képeskönyvet, meglehetősen közel. Ismét elmerült Vuk, a kisróka kalandjaiban.
A túloldalon ülő, feltűnő gyöngysoros és tolakodó parfümfelhőbe burkolózott dáma a jelek szerint erős késztetést érzett, hogy anyai intelmekkel szolgáljon mindkettőnknek. Izgett-mozgott, és végül így kezdett szónokolni:
- Gyermekem, miért tartod olyan közel azt a könyvet a szemedhez? Így fogod elrontani a látásodat! Nem tudod, az mekkora kincs? És különben se csinálj úgy, mint aki tud olvasni, túl kicsi vagy te még ahhoz! Anyuka, miért nem viszi el szemorvoshoz? Nyilvánvaló, hogy szemüveg kell neki!
Nyeltem egyet. Újabb gyors oldalpillantással az ablak felé megállapítottam, hogy hol járunk, és még meddig nem tudunk kitérni az okítás elől.
- Tudja, hölgyem, a gyerek kipróbált már jónéhány fajta lencsét, de a sokadik vizsgálat kiderítette, hogy olyan szembetegsége van, amin egy szemüveg sajnos nem segít.
- Valóban? És műteni sem lehet? Mert a nővérem kisebbik unokája...
- Nem, a tudomány jelen állása szerint nem - szakítottam félbe. Orvosi eszmecseréhez végképp nem éreztem magamban türelmet.
A parfümfelhő lakója elgondolkozott. Aztán taktikát váltott.
-Kicsikém, ideadnád nekem a könyvedet?
Alexandra, vonakodva bár, de átadta az olvasnivalóját. A babáját viszont még jobban magához szorította. A hölgy gyorsan belelapozott, és egy találomra kiválasztott oldalnál kinyitva odaadta neki:
- Itt, ezt olvasd szépen!
A lányom engedelmesen elkezdett olvasni.
-„ A hold már magasan járt, és körülötte bágyadtan hunyorogtak a csillagok. A tó felől harsogott a békák zenéje, és..."
- Rendben, nézd csak, itt folytasd! - és egy újabb, találomra felütött oldal került sorra.
-„ A kisróka remegett az izgalomtól. Élő egérrel,, vakonddal már játszva elbánt volna, de Tás túlságosan nagy volt. Elindult, megállt, újból elindult, és a végén nyüszítve, sírva fakadt.
- Egyedül vagyok... kicsi vagyok... éhes vagyok... - vakogta halkan,..."
- Tényleg ügyesen olvasol! - tért magához a rögtönzött tanárnő. Aztán zavartan elhallgatott. Egy darabig nem is szólalt meg, amit egyikünk se bánt.
- Alex - szólaltam meg kisvártatva - a következőnél leszállunk, pakoljunk el.
Anyai barátnőnk úgy érezte, itt az utolsó lehetőség, hogy elvegye a félresikerült nevelési kísérletek élét, és így szólt:
- Azért nagyon okos és aranyos gyerek! Ugye, kisfiú?
- A látás kétségkívül nagy kincs. Nyitott szemmel járni legalább akkora - gondoltam, miközben a döbbent Alexandrával együtt végre leszálltunk.