- Szolgáltatásaink
- Az MVGYOSZ szolgáltatásai
- Partner szervezeteink szolgáltatásai
- Akadálymentes világ
- Dokumentumok
- Pályázatok - Támogatások
- Irodalmi pályázataink
- Hogyan látod a nem látókat? Rajzpályázat
- Szemléletformálás
- Rólunk szól
- Nekünk szól
- Vakok Világa (archívum)
- Partnereink - Szponzoraink
- Akikre büszkék lehetünk
- Egyesületünkről
- Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
- Hirdetések
Az Országos Szövetség központjában és a tagegyesületekben
Megemlékezések a fehérbot napján
(részlet a cikkből)
Kecskeméten, a Katona József Megyei Könyvtár nagytermében szék nem maradt
üresen, olyan sokan eljöttek október 16-án a Vakok és Gyengénlátók
Bács-Kiskun Megyei Egyesületének fehérbot napi rendezvényére. A
megjelenteket Kovács Jánosné, az egyesület alelnöke üdvözölte.
A Katona József Színház mini társulata, Sirkó László színművész vezetésével
színes műsorral szórakoztatta a közönséget. Vers, novella, sanzon, operett,
tárogató muzsika egyaránt szerepelt az előadásukban. Köszönet Károly
Katinak, Szabó Sándornak, Bot Gábornak, Látó Richárdnak és Drucker Péternek
a színvonalas produkcióért!
Sztakó Krisztina egyesületi elnök köszöntötte a vendégeket. Dr. Szőke László
országos elnök is elküldte üdvözletét a sorstársaknak. A közönség soraiban
foglaltak helyet: Temesvári Péter, Kecskemét Megyei Jogú Város
Önkormányzatának munkatársa; dr. Fábián Géza, az Első Kecskeméti Lions Klub
elnöke és Schubert Ferenc vállalkozó, aki megszervezte az augusztus 15-i
tiszaparti megapartit Tiszakécskén, s az ott összegyűlt adományt (mintegy
390 ezer forintot) teljes egészében a látássérültek megsegítésére ajánlotta
fel. Mégpedig úgy, hogy a pénzből az "Informatika a Látássérültekért"
Alapítvány szerezzen be eszközöket. Az alapítvány négy netbookot (hordozható
miniszámítógépet) vásárolt és ezeket Szuhaj Mihály kuratóriumi elnök adta át
az egyesületnek.
Egyébként az "Informatika a Látássérültekért" Alapítvány, a Hangvilág Kft.
és a Labrador Bt. is helyben bemutatott speciális eszközöket, pl.
olvasótévét, digitális kézi nagyítót, stb., amelyek megkönnyítik a
látássérültek életét.
Sztakó Krisztina személyes élményét osztotta meg a jelenlévőkkel, amikor
elmesélte, hogy 1991-ben sportolóként kijutott Párizsba, s ott megismerhette
Louis Braille örökségét, a Braille-írógépet és mindazokat a tárgyakat,
amelyeket a vak francia gyerekek is használtak. Szólt a pontírás
jelentőségéről, s említést tett az egyesület következő évi gazdasági
kilátásairól, amelyek cseppet sem nevezhetők bíztatónak, legalábbis a mai
kormányzati előirányzat alapján.
Dr. Fábián Géza, az Első Kecskeméti Lions Klub elnöke 300 ezer forintról
szóló adományozási levelet nyújtott át Sztakó Krisztina elnöknek, aki hálás
köszönetet mondott a Lions Klubnak azért, hogy már évek óta támogatják a
látássérülteket.
A nap további részében színes kulturális műsorra került sor. Felléptek:
Bakos László és társai betyárdalokkal; Tóth István szavalattal, Kispéter Éva
zongorajátékkal; Fekete Atttila régi és mai slágerekkel; Hegedűs Éva
zongorázásával; az M. Bodon Pál Zeneiskola tanulói fuvolázásukkal; a Csík
zenekar népzenékkel és a Fall awy táncegyüttes modern táncokkal. Gazdára
találtak az értékes tombolanyeremények is, s mindenki jókedvvel, élményekkel
gazdagodva térhetett haza.
Garamvölgyi Annamária
Vakok Világa 2009. november