ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Meglepték barátai, ismerősei Fekete Attilát


Meglepték barátai és ismerősei Fekete Attilát a Ficánka presszóban.

Egy kicsi, hordozható segédeszközt vásároltak, amivel könnyebben tud mozogni.

Nem először zenélt a Ficánka presszóban Fekete Attila. A tulajdonos Orbán Gyöngyi többször is meghívta már, hogy a látássérült Attila zenéjével szórakoztassa a jelenlévőket. Azon a szombat estén sem volt másképp. Attila el kezdett játszani, mi közben a vendégek gyülekeztek. A nagy hangzavarban csak néhányat ismert fel, de ekkor még semmire sem gondolt, csak játszott tovább. A presszóban pedig nagy sugdolózások kezdődtek, nehogy Attila észrevegyen valamit. Amikor már mindenki ott volt, akkor Orbán Gyöngyi szólalt meg és közölte meglepetést tartogatnak Attila számára. Átadta a szót Szaszler Zsuzsannának a Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun megyei Egyesületének a tagjának. Zsuzsa elmondta, hogy egy olyan készüléket tart a kezében, amivel sokkal könnyebben tud majd közlekedni. A ray egy kicsi, hordozható, könnyű segédeszköz látássérülteknek, vevőtávolsága két és fél méter.

Ezen a távolságon belül vibrálással jelzi a felbukkanó akadályokat. Minél közelebb van a tárgyhoz annál intenzívebb a jelzés. A készülék nem olcsó, Attila nem tudta volna saját erőből megvásárolni. Ezért döntöttek úgy a barátai, ismerősei, hogy meglepik vele. Attila nem győzte megköszönni az ajándékot, nagyon meghatódott. Azt mondta, ilyenre nem is mert gondolni, de nagyon örült a készüléknek. Régi vágya teljesült ezzel. Korábban elmondta Gyöngyinek, hogy szeretne egy ilyen készüléket, de saját pénzéből erre nem futotta volna. Gyöngyi mozgósította az ismerőseit, barátait, akiknek nem kellett kétszer mondani, hogy adakozzanak. Még a presszóba is kitett egy dobozt, amire azt írták rá: Ne borravalót adj, csak egy szeletet a csodába. Gyűltek is a forintok, így meg tudták vásárolni a készüléket. Attila hosszan beszélt arról, hogy mennyire hálás, és mindenkit meghívott egy italra. Példamutató az az összefogás, ami ebben az esetben megmutatkozott. Köszönni lehet mindenkinek.

Álljon itt most azoknak a neve, akik lehetővé tették a készülék megvásárlását.
Szaszler Zsuzsanna, Pap Sándor, Zayzon Jenőné, Varga Sándor lakiteleki polgármester, Szentirmay Tamás, Jandrasits Józsefné, Turai Sándor (Lakitelek), Kecskés István (100 ház), Latárd Ilona (egy jóbarát), Varga Lajosné Irénke (Lakitelek), Kiss György (Vasegyéb), Attila sortársai: Juhász Mihály és Szabó József, nyárlőrinci nyugdíjas klub, Feró Jánosné Irénke, Szappanos Gézáné, Németh Pista bácsi és Marika néni, Oláh Csabáné, Gammax Kft, a Ficánka presszó csapata és vendégei Orbán Gyöngyi és Csabai Károly vezetésével.

Nyárlőrinci Hírmondó 2010. szeptember

doboz alja
oldal alja