ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Megszületett a döntés a nyugdíjak, egyéb ellátások emeléséről


Megszületett a döntés a nyugdíjak, egyéb ellátások emeléséről

A napokban került kihirdetésre a nyugellátások és egyes más ellátások 2020. január havi emeléséről rendelkező 300/2019. (XII. 11.) kormányrendelet.

Korábban, a novemberben folyósított egyösszegű kifizetés kapcsán már írtunk arról, hogy az akkor - a fogyasztói árak növekedése következtében - kiutalt összeg egy hónapra eső része, azaz a novemberi ellátás 0,7 százaléka 2020 januárjában nyugdíj emelésként az ellátásba beépül. Ezt természetesen a nyugdíjemelésről rendelkező most megjelent kormányrendelet is megerősítette. Ez azt jelenti, hogy akik novemberben részesültek egyösszegű kifizetésben, azok ellátása januárban - a januári nyugdíjemelés mellett - 0,7 százalékkal is emelkedik majd.

A kormányrendelet értelmében a 2020. január 1. előtt megállapított nyugellátások és egyes más ellátások 2020 januárjától 2,8 százalékkal kerülnek emelésre. Ez úgy történik, hogy az ellátás összegét először a fent említett 0,7 százalékkal emelik meg, majd az így megnövelt összegre kerül végrehajtásra a 2,8 százalékos mértékű emelés.

A most tárgyalt nyugdíjemelés érinti a saját jogú és hozzátartozói nyugellátásokat (pl. özvegyi nyugdíj, árvaellátás, stb.), továbbá egyéb ellátásokat, közülük ezúttal most csak a fontosabbakat megemlítve: rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, rokkantsági járadék, fogyatékossági támogatás, vakok személyi járadéka, hadigondozottak pénzellátásai, stb..

Fontos hangsúlyozni, hogy a 2020. januári ellátást már emelt összegben kapják az érintettek.

Még néhány fontos információ:

Ha a rokkantsági járadék 2020. január 1. után kerül megállapításra, annak havi összege 38.670 forint.

A megváltozott munkaképességű ellátások kiszámítása során érvényesülő alapösszeg 2020. január 1-jétől 104.405 forint.

Gulyásné dr. Bölkény Ágota jogtanácsos

doboz alja
oldal alja