Mese a fába szorult féregről

dr. Balikó Sándor

Mese a fába szorult féregről

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy nagy-nagy fekete, kerek erdő.
Ennek az erdőnek a közepén volt egy csodálatosan szép kastély.
Itt lakott a tündérien szép, barna hajú hófehér bőrű leány.
A szemét nem lehetett látni, mert az csukva volt.
Aludt.
Már száz éve.
Csipkerózsikának hívták.
A palotában mindenki aludt.
Még a tűz is kialudt a kandallóban.
A királyfi óvatosan lépett be a kapun
Nagy csend fogadta, hiszen még az őrök is aludtak.
- Hahó! Van itt valaki? Kiáltotta többször is
Senki nem felelt.
Körbe járta a palotát, majd felment a toronyszobába és itt aztán meglátta a leányt.
A nap beragyogta a szobát.
Vagy tán a lány sugárzó szépsége volt az?
A királyfi óvatosan megcsókolta a lány homlokát.
A csukott szemek azonnal felpattantak.
Gyönyörű nagy, barna szemei voltak.
Hunyorgott a napfényben.
- Hogy hívnak szép királylány? - kérdezte a királyfi.
- Csipkerózsika - felelte az.
- Hány éves vagy?
- Éppen ma vagyok 115.
A királyfi megdöbbenten állt egy pillanatig, aztán - mielőtt a hirtelen felébredt szolgák észbe kaphattak volna - hanyatt-homlok kimenekült a palotából.
Kifutott még a kerek erdőből is, futott futott egészen a négyszögletű erdőig.
Ott még aznap elvette Hófehérkét.

A királyfi kóbor királyfi volt, nem volt se vára se palotája, így hát oda költöztek a törpékhez.
A bányát már bezárták, a törpék az erdőbe jártak gombát szedni, és azt eladták a piacon.
A királyfi ügyes kezű volt, a törpéknek luxusbarakkot épített, a hét kis ágyikóból pedig egy hatalmas franciaágyat maguknak.
Történt egyszer, mikor a királyfi vadászni ment, hogy beszerezze a vacsorát, Hófehérke felmászott az almafára.
Ott találkozott a vasorrú kígyóval.
A kígyó barátságosan mosolygott a fa legmagasabb ágán. Leszakította a legszebb almát és odanyújtotta Hófehérkének.
A lány beleharapott az almába és abban a pillanatban holtan esett le a fáról.
A törpék fakoporsót készítettek, mert nem kaptak sehol sem üveget.
Hiánycikk - mondták.
Ezért hát a királyfi nem tudta felébreszteni Hófehérkét. Így hát elbúcsúzott a törpéktől és nekivágott az erdőnek.
Felmászott a legmagasabb sziklára, hogy levesse magát a mélybe és véget vessen a bánatának örökre.
Ekkor hirtelen arra repült egy hatalmas griffmadár, felkapta a nadrágszíjánál fogva felvitte a magasba és felültette egy arra úszó felhőre.
Repült a királyfi szélsebesen a magasban.
Elhagyták már az erdőt, a városokat is, és már az Óperenciás tengeren is túl voltak, amikor a felhőcske beleakadt az Üveghegyek legmagasabb csúcsába és ledobta a királyfit.
Csúszós volt az üveghegy, csúszott is a királyfi lefelé, amíg csak el nem jutott Tündérországba, éppen egy tó partjára.
Amint felocsúdott és egy kicsit körülnézett, hát látja, hogy a tó közepén Csipkerózsika és Hófehérke együtt csónakázik nagy vidámságban.
Ők már tündérek voltak: gyönyörűen táncoltak és énekeltek, de nem lehetett megérinteni őket.
A királyfi búsan ült le egy kis patak partjára, ahol Iluska éppen a nagymosást végezte.
- Mi újság Iluska? - kérdezte a lányt.
- Ne is mond - felelte a lány - Jancsi már három éve elment Franciaországba, azt sem tudom, él-e hal-e, a török vitte el vagy a francia királylány hódította meg a szívét?
Kiült a királyfi mellé, és barátságosan elbeszélgettek.
A királyfi egy kis melegséget kezdett érezni a szíve körül, ami mintha
szaporábban kezdett volna dobogni.
Ekkor lépett ki a fák közül János vitéz.
Egyik kezében a véres kard, amivel kifúrta magát a sárkány gyomrából, másikban egy elszáradt vörös rózsaszál.
Iluska egyből felpattant, és János vitéz karjaiba vetette magát...
Sokáig ölelgették egymást, majd kézen fogva leszaladtak a tóhoz, ledobták magukról a ruháikat és belevetették magukat a habokba.
A királyfi egy darabig nézte őket, aztán belátta, hogy neki itt már nem terem banán, így hát megint nekivágott az erdőnek.
Már az erdő közepén járt, amikor találkozott Piroskával.
- Hogy hívnak kislány? - kérdezte.
- Piroskának - válaszolta az,
- És mit csinálsz itt az erdő közepén?
- Ebédet viszek a nagymamámnak. Meg sajtot és kolbászt is, meg egy kis szamócát is szedtem itt az erdőben.
Gyere velem szomorú királyfi, neked is jut néhány falat. Meg aztán a nagymama lekvárját is meg kell kóstolnod.
Olyan finomat még biztosan nem ettél.
Jó meleg volt a kunyhóban, az otthon melege.
Ezután hármasban éltek az erdő közepén.
A vadász hozott nekik kolbászt, szalonnát, a farkas időnként beállított egy kosár szamócával vagy málnával.
Tyúkot maguk neveltek, kenyeret maguk sütöttek.
A királyfi kicsinosította a kunyhót, új, energiatakarékos kemencét épített.
A világítást napelemekkel oldották meg.
Idővel három lurkó is született, akik harsány vidámságukkal gyakran felverték az erdő csendjét.
A legkisebből nem lett királyfi és a középső kislány sem lett királykisasszony, még csak tündér sem, pedig meleg barna szemei még a Csipkerózsikáénál is szebben ragyogtak.
Felnőttek, kirepültek a kunyhóból és a városban találtak munkát és párt maguknak.
Telt múlt az idő békességben.
Később a nagymamát eltemették.
A farkas is örök álmát alussza egy sziklamélyedésben.
A vadász disszidált, mert perbe fogták tiltott fegyverviselésért.
Az öreg királyfi és Piroska kettesben maradtak a kunyhóban az erdő közepén.
Piroska a kertet gondozza, az öreg királyfi pedig svájci bicskájával versikéket farigcsál a ház előtt, amiket aztán a szél felkap és a madarak világgá csiripelnek.
De ezt az emberek már nem értik.
VÉGE