ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Pályázati felhívás új és használt számítástechnikai és egyéb segítő eszközökre


 

Pályázati felhívás új és használt számítástechnikai és egyéb segítő eszközökre

 

A pályázat kiírója:

 

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, melynek alapszabályában meghatározott célja, hogy elősegítse a működési területén, azaz a Magyarországon élő Látássérültek rehabilitációját, oktatását, művelődését és társadalmi integrációját, valamint esetenként természetbeni adományban részesítse a szociálisan erre rászoruló tagokat.

 

A pályázat célja:

 

Jelen pályázattal egyesületünk két fontos célt kíván elérni. Egyrészt célunk, hogy az egyesületünk tulajdonában lévő, új vagy használt, de működőképes segítő eszközök felajánlásával hozzájáruljunk a látássérültek önálló életvitelének kialakításához, életszínvonaluk növeléséhez, az oktatáshoz, művelődéshez történő hozzáférés egyenlő esélyének biztosításához.

 

Másrészről viszont jelen pályázatunkkal jó példát kívánunk adni más szervezeteknek is, mivel szeretnénk, ha minden cég illetve magán személy felismerné azt, hogy egy jelképesnek tűnő felajánlással mások életét nagymértékben segítheti. Reméljük, a jövőben mások is gondolni fognak arra, hogy mielőtt használt, de működőképes számítástechnikai vagy egyéb segítő eszköznek számító készülékét kidobná, és ezzel csak tovább növelné az elektronikai hulladékok mennyiségét, gondolni fog arra, hogy ezek felajánlásával hozzájárulhat egy-egy civil szervezet eredményes működéséhez vagy egy fogyatékkalélő személy önálló életéhez.

 

A pályázaton elnyerhető eszközök:

 

A pályázaton a Vakok és Gyengénlátók Sz-Sz-B. Megyei Egyesületének tulajdonában lévő új, ill. használt, de működőképes számítástechnikai, hanglejátszó eszközökre, gyógyászati segédeszközökre, irodai eszközökre és egyéb eszközökre nyújtható be pályázat.

 

Az elnyerhető tárgyak pontos listája (fényképekkel illusztrálva) megtekinthető az egyesület honlapján a pályázatok menüpont alatt (www.vakegy.hu).

 

Egy pályázó maximum 3 eszközt jelölhet meg az adatlapon, melyekre pályázni szeretne (a fontossági sorrendet a pályázati adatlapon pontosan meg kell nevezni), azonban csupán egy eszközt nyerhet el.

 

Figyelem! Az elnyert eszközöket személyesen lehet egyesületünk irodájában átvenni, illetve csak akkor áll módunkban az eszközt a nyertesnek elpostázni, ha a postaköltséget ő állja.

 

A pályázók köre:

 

Pályázhat bárki, aki  rendelkezik érvényes tagsági igazolvánnyal az MVGYOSZ bármely tagegyesületénél, vagy a Természetes Személyek Szervezeténél.

 

A pályázat benyújtásának módja:

 

A pályázati csomagot kizárólag postai úton (ajánlott küldeményként) lehet benyújtani.

 

Címünk: 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 8. 2. emelet 216.

 

A pályázat benyújtásának határideje:

 

2014. február 1. - 2014. március 15. között folyamatosan.

 

A pályázathoz csatolni kell:

 

1. Hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap, mely letölthető az egyesület weboldaláról, www.vakegy.hu pályázatok hivatkozás alól,  vagy személyesen beszerezhető az egyesület ügyfélszolgálati irodájában. (4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 8. 2. emelet 215)

 

 

 

2. a pályázó 2014. évre érvényesített tagsági igazolványának másolata. (Kérjük, a tagsági igazolvány fényképes oldalát, illetve, az érvényességet igazoló bélyegzőt vagy bélyeget tartalmazó oldalt másolják le!)

 

A pályázatok elbírálási határideje:

 

2014. április 15.

 

A pályázat elbírálását az egyesület segédeszköz bizottsága végzi.

 

Hiánypótlásra és a döntések felül bírálatára nincs lehetőség.

 

A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető:

 

- Telefon: 42/ 407-486

 

- Mobil: 30/ 373-13 80

 

- E-mail: vakegy@upcmail.hu

 

doboz alja
oldal alja