Vakok Világa 1940. április

Vakok Világa
3. évf. 4. szám
1940. április

a Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő:
Dr. Vitéz Kassay Béla
Budapest, 1. Fenyő-u. 7.
telefon: 156 121
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros:
Pám László, Pestszentlőrinc, Andrássy-út 27.; csütörtökön este 5-7 a Társaskörben.

kiadóhivatal:
„Vakok Világa", Rákoshegy.

A Vakok Szövetsége évi tagdíja két pengő. A Vakok Világa évi előfizetése tagnak egy pengő, nem-tagnak 3,50. Pénz helyett pénztárosunkhoz levélbélyeg is küldhető. Külföldről pénz postautalványon küldhető.

tartalomjegyzék.

Húsz esztendő...

Az elmúlt hónapban nagy ünnepe volt a magyarságnak. Kormányzó urunk, Nagybányai Vitéz Horthy Miklós ünnepelte kormányzóvá történt választásának két évtizedes fordulóját. Olyan esemény ez, amely mellett mi, magyar vakok sem mehetünk el szó nélkül. Hiszen az elmúlt húsz év nekünk, vakoknak talán még többet jelent, mint látó testvéreinknek. Nekünk ez az idő sorsunk hajnal-hasadása, a jobb, a boldogabb jövő édes ígérete... Homlokunk elborul, ha arra emlékezünk, hol állott népünk húsz évvel ez-előtt. Vesztett háború, vörös vérzivatar, szétdarabolt ország... Összeroppant erők, megbomlott társadalmi gépezet, ellenségesen ránkvigyorgó szomszédok... Kinek volt hite a feltámadásban? Ki bízott a nép lelkierejében? Ki merte volna erős kézzel megragadni a gyeplőt, belenyúlni a sors kerekébe? Ki merte vállalni a kísérletért a felelősséget a történelem ítélőszéke előtt? Egyetlen-egy ember akadt: Horthy Miklós! Igen, ő volt, és talán nem is lehetett volna más... Vihar volt, zúgott a tenger, égig csaptak a hullámok; az ország hajójának eresztékei recsegtek, ropogtak, s az alattomos sziklák a hajófenéken itt is, ott is léket hasítottak. Az utasok fejvesztetten futkostak ide-oda, szemérmetlen zsebmetszők fosztogatták a rémületükben maga-tehetetlen embereket, s a hajó mellett hol itt, hol ott nyílt óriási hullámsír, hogy elnyelje a pusztulásra ítélt népet. Nem vált be a költő jóslata sem: a sírt, hol a nemzet készült elsüllyedni, nem vették körül gyászkönnyet síró népek. A végek felett varjak károgtak: kár... kár... hogy még mindig nem akarja megadni magát a halálraszánt, melynek teste évszázadok óta vágyott lakomája minden szomszédjának! S egyre szorult az ellenséges gyűrű, fojtóbb lett a gyűlölet légköre, és mindegyre újabb és újabb gáncsot vetettek, titkos hurkot dobtak, hogy megrövidítsék halálvergődését... Vészterhes idők voltak, amikor nemcsak elleneivel, ha-nem önmagával is birkóznia kellett a nemzetnek. Rettenthetetlen bátornak, sziklaszilárd hitűnek, törhetetlen lelkierejűnek kellett lenni annak, aki oda mer állani a parancsnoki hídra! Horthy Miklós ilyen volt. Megszokta, hogy rendületlenül álljon a hajóhídon, mikor a többiek arca rémülettől sápad; mert cselekedni akkor is, amikor a többiek kezében remegett a tétova mozdulat; tudott hinni akkor is, amikor a többiek fakó rémülettel próbálták menteni, ami még menthető. Megszokta, akart és mert, hiszen tengerész volt, és százszor nézett szembe a halállal... És megindult Szegedről... Csak néhány embere volt, néhány hű, vezére bűvkörében rajongóvá vált magyar, és kibontotta zászlaját a Dunántúlon. Itt aratta első diadalát. Mert diadal volt, igazi diadal, győztes csatával felérő: a kibontott háromszínű lobogó alá tódult a nép! Nem a kalandorok, nem a hasznot kereső érdeklovagok, óh nem! Azok megérezték, hogy a Horthy Miklós zászlaja alatt nekik nem terem haszon. A nép jött, a magyar nép, s egy pillantásától, egyetlen mozdulatától visszanyerte vesztett hitét s szavát. Megrészegülve nekiment volna a hétfejű sárkánynak... Az-után jött a többi diadal. Meghódolt előtte a főváros, lábai elé tette szívét az egész magyarság. Szavára helyreállt a rend, az élet- és vagyonbiztonság, s megkezdődött az építő-munka. Nem valami gyorsan, nem is széles arányokban, de megindult, és ez volt akkor a fő! Az ütemet nem mi magunk adtuk, az egymás ellen ható erők eredője volt az, mert köröttünk egyre dongtak a darazsak, s forrott a méreg az ellenséges üstök mélyén, melyek alá szorgos kezek rakták a kialudni nem akaró tüzet. De a mi parancsnokunk, ha állta hittel, bátorsággal, erővel, - állta türelemmel, bölcseséggel is. Megszabta az utat, amerre haladnunk kell, jövőbelátó szemmel jelölte ki a célokat, melyek felé törekedjünk, s igaza volt, mindig igaza... Csak most, húsz év után, ha visszatekintünk, látjuk, hány feneketlen örvény mellett vezette el hajónkat, hány csalogató Scilla és Charibdis között kormányzott el végtelenbe néző tekintettel... Ma, amikor ég körülöttünk a világ, s fülsiketítő dübörgéssel csapnak össze titkos és nyilt erők, amikor remeg lábunk alatt a talaj, és itt meg ott szédítő szakadékok tátják népek felé telhetetlen torkukat, érezzük csak igazán, ki volt, és kicsoda ma nekünk Nagybányai Vitéz Horthy Miklós! Az életnek, a biztonságnak, a hit és reménységnek jelképe, a jövő záloga, és Isten hozzánk való jóságának, segítő kézszorításának megtestesítője, a magyarok Istenének küldötte, a harmadik honalapító...! És íme a huszadik évfordulón egy szívvel, egy akarattal hajt térdet előtte az egész ország. Országos ünneplés nélkül, csak a négy fal között, millió és millió magyar lélekben gyúltak ki az örömtüzek, mert a világra-szólót, a hangos ünneplést a komoly időkre való hivatkozással elnémította a kormányzó úr. Nem volt tehát felvonulás, nem voltak mozsárdurrogásos, heje-hujás vigalmak, mert megfogadtuk ez-előtt húsz évvel, hogy neki mindig engedelmeskedünk. De ami volt, az a csendes, megilletődött odaborulás, az a néma fohász érette a Mindenhatóhoz, az több volt minden zene-bonánál, hímes-tarka nép-csődületnél. Több volt, mert megmutatta, hogy Nagybányai Vitéz Horthy Miklós nemcsak választott kormányzója a magyar nemzetnek, nemcsak első katonája az országnak, ha-nem sokkal több ennél: barátja, testvére, atyja minden magyarnak, egybe-forrott a nemzettel, mert belőle való és mert ezt az egybe-tartozandóságot ő maga is hiszi, vallja és éli! Ezért érzi magáénak minden magyar, ezért zarándokolt elébe március elsején lélekben minden magyar, ezért járultunk elébe lélekben és keresetlen sorokban mi, magyar vakok is. A mi üdvözlő írásunk is ott van az ezernyi írás között, amellyel az ország népe, magánosok és testületek elárasztották a királyi palotát, és a mi imánk is ég felé szárnyalt sok-sok millió magyar imájával együtt: Isten, magyarok Istene, aki messze Ázsiából idevezetted népünket, hogy vérével áztassa Európa földjét, hogy védje a népeket dúló hordák pusztításától, aki adtad őt nekünk, hogy vezessen, bátorítson, erősítsen bennünket, amikor új viharfellegek tornyosulnak az ég alján, tartsd meg őt nekünk!

Vakok az életben.

Egy könyvtárosnő beszámolója.

A hivatásválasztás mindenki számára, aki nem rendelkezik valamilyen téren különleges tehetséggel, képességgel vagy ügyességgel, nagy problémát jelent. Mennyivel inkább vonatkozik ez miránk, vakokra, akik a foglalkozási ágak egész sorából eleve ki vagyunk zárva.
A világháború befejezése után egyszeriben én is szemben találtam magamat annak szükségességével, hogy magam keressem meg a kenyeremet. De mihez fogjak szemem világának csak-nem teljes hiányában? Magasabb iskolai végzettségem volt s annakidején szorgalmasan tanultam énekelni, de semmiféle pályára nem készültem. Sok hiábavaló próbálkozás után nem maradt számomra más, mint munkát vállalni egy szíjgyártó-üzemben. Itt bőrövek fonásával és hátizsákszíjak behúzásával foglalkoztam. Örültem, hogy keresethez jutottam, mi által némileg gondoskodhattam öreg édesanyámról s magamról, de kielégülést nem nyujtott számomra ez a munka. Egész nap az esti óráknak örültem, amikor önkéntes segítőként részt vehettem egy a hadivakok számára felállítandó pontírású könyvtár előkészítő munkálataiban. A könyvállomány, hála a másolók szorgalmának, szépen gyarapodott s hamarosan hozzá-férhetővé vált polgári vakok részére is. Az olvasók száma évről-évre nőtt s egyszer csak eljött az az idő, amikor a munka úgy felgyűlt, hogy állandó könyvtárost kellett alkalmazni. Milyen kimondhatatlanul boldog voltam, amikor ezt a tisztséget velem töltötték be! Szebb, kedvemre valóbb foglalkozást kívánni sem tudtam volna. Mi-óta elsajátítottam a brailleírást, milyen sok örömem telt benne, mennyire szerettem ezeket a vaskos köteteket! És mostantól kezdve a hivatásom fűz hozzájuk. Feladatom: sorstársaim olvasási kedvét felkelteni, ezirányú kívánságaikat meghallgatni, figyelemmel kísérni, teljesíteni. A műveltebb olvasók maguk választották ki a könyvjegyzékekből, hogy mit küldjek nekik; mások csak izlésük irányát adták meg s énrám bízták a választást. Mások a visszaküldött könyvekhez néhány sort mellékeltek, melyekben megírták, mi a véleményük az illető műről, milyen benyomást tett rájuk. Ezekből a levelekből hamarosan megismertem az egyes olvasók igényeit, műveltségi fokát és felfogási képességét, ez pedig lehetővé tette számomra, hogy kinek-kinek megfelelő olvasmányt juttassak. Semmi sem tehetett boldogabbá, mint az a tudat, hogy egyik vagy másik sorstársamat egy jó könyvvel átsegítettem életének valamelyik nehéz szakaszán, vagy hogy valamelyik elhagyatott sorstársnőmnek sikerült egy tartalmas regénnyel némi fényt vinnem szomorú magányába. Sokan azt tartják, hogy a könyv az ember legjobb barátja. Nem áll-e ez miránk vakokra nézve még fokozottabb mértékben? És nem éppen a vak könyvtáros ismeri-e legjobban sorstársait? Nem ő képes-e legjobban beleélni magát helyzetükbe, megérezni, kitalálni és kielégíteni szellemi szükségleteiket? Hiszen ezek a szükségletek és kívánságok olyan sokfélék! Az ifjuság lelkesedéssel veszi kezébe a nemzeti szocialista mozgalom könyveit s az örök szépségű német mondákat. A leg-több olvasó a szépirodalomban keres szórakozást, okulást. Sok nő keres egészségügyi és háztartási szakkönyvet. A természet- és útleírások olvasói többnyire a később megvakultak táborából valók; meglehet, hogy ezek az olvasmányok a régi szebb idők emlékeit idézik fel bennük, azokét az időkét, amikor még ők is saját szemükkel gyönyörködhettek a Teremtő pazar alkotásaiban.
A vakok délnémet könyvtára 1920-ban létesült. Fennállása első tíz évében Nürnberg város népkönyvtárának helyiségében volt elszállásolva. Ennek az intézménynek a személyzetével szorosan együttműködve nagyon sok hasznos szakmabeli tapasztalatot szereztem. 1930-ban más helyiségbe költözött a könyvtár, 1933 áprilisa óta pedig a vakok intézetében van elhelyezve. A könyvállomány, mely most 13.690 kötetre rúg, az útóbbi időben igen sok, főleg politikai irányzatú munkával gyarapodott, ami egészen természetes, hiszen ez iránt a műfaj iránt igen nagy most az érdeklődés. A különösen keresett könyveket az igénylés szerinti időrendben juttatjuk el az egyes olvasókhoz. Könyveink olvasóit más költség nem terheli, mint a visszaküldött csomagok portója.
Nem régiben a vakok nürnbergi intézete ifjusági- és gyermekkönyvtára is beleolvadt a vakok délnémet könyvtárába. Az-óta minden pénteken beállít hozzám egy vidám csapat fiú és leány, hogy kikérjék tőlem azokat a könyveket, amiket tanítóik olvasmányul jelöltek ki részükre. Ez a pénteki könyvkiosztás mindig különös örömet jelent számomra. De egyáltalában nem tudnék semmi más foglalkozást elképzelni, amely ennyire kielégíthetne, mint jelenlegi hatásköröm. Csak azt kívánom: bár minden kis és nagy braille-könyvtár világtalanokat alkalmazna könyvtárosnak, mert saját tapasztalatomból tudom, milyen hálásak és boldogok lennének ezek a sorstársaim. Bizonyára ők is valamennyien olyan rajongással szeretnék a hivatásukat, mint ahogyan én szeretem.
Lina Maurer.
(„Deutsche Blindenfürsorge" 1939 2.)
(m.m.)

Az első fecske.

Solt János okl. zenetanár a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélye alapján államilag engedélyezett magánzeneiskolát nyitott Budapesten, a 10. kerület Liget-tér 18. szám alatt. Az egyetlen akadály, ami az első ilyetén magyar alapítás útjába tornyosult, a felettes hatóságok előítélete volt, amellyel minden vak találkozik, ha kezd valamihez, amit az emberek még nem szoktak meg. Hála Solt János erős akaratának és magabízásának, ami sajnos a leg-több vakból hiányzik, ezt az akadályt sikerült leküzdenie s az iskola kitárhatta kapuit. Azok a növendékek, akiket az előző években tanítgatott, mind hozzászegődtek és sok új tanítvány is jelentkezett. Ma már annyi növendéke van az iskolának, hogy bátran mondhatjuk életképesnek, hiszen a 30-40-es létszám becsületére válnék nem-csak egy kezdő intézménynek, különösen a mai időkben. A zeneiskola mellett magyar-német zeneóvoda is van. Ezidőszerint a következő szakokat tanítják: zongora, hegedű, ének, tangóharmonika. 4 okl. zenetanár működik az iskolában, akik - a vezetőt leszámítva - mind látók. A vak igazgatónak nagy segítségére van látó felesége, aki maga is képesített zeneoktató, okl. tanítónő. Ő tanít a zeneóvodában s végzi az összes írásbeli teendőket. Most érkezett el az iskola első nyilvános bemutatkozójához: az első növendékhangversenyhez. A szép erkölcsi s anyagi siker beszédesen szól a jól végzett munkáról. Száznál többen hallgatták a 15 szereplőt és tapsoltak a gondosan előkészített számoknak.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy Solt János sikere mindnyájunk sikere. Meggyőződésünk, hogy a magyar vakok elmaradott helyzetének egyik, s nem a legkisebb oka éppen abban rejlik, hogy nem mert vállalkozni. Bizonyos, hogy Solt János nem az egyetlen okl. zenetanárunk, aki helyet tudna kiverekedni magának s a megszerzett helyen becsülettel meg is állni. Hiszen van nem egy, akinek van annyi tanítványa, hogy ha szűkösen is, de megél belőle. Szeretnők, ha gyakrabban számolhatnánk be a mostanihoz hasonló sikerről nem csak a zene, hanem a többi munka-területeken is. A külföldi példákat is azért tárjuk hónapról-hónapra olvasóink elé, hogy lássák, hogy mit mernek mások és hogy mi minden sikerül nekik.

Vak beszédgyógyoktató.

Egy német sorstársunk, dr. R. Kraemer (Heidelberg) különös dologgal foglalkozik: dadogókat tanít folyékony beszédre. Hogy Kraemer, aki nem orvos, ha-nem jogász- és bölcsészdoktor, miért választotta ezt a feladatot, azt a Marburger Beiträge zum Blindenbildungswesen 1940 januári számában megjelent érdekes cikkében mondja el. Megtudjuk ebből, hogy valamikor ő is dadogott, de nagy akarattal és kitartással önerejéből leküzdte ezt a gyötrő gátlást. Tapasztalatait most hasonló hibával sujtott embertársai javára fordítja.
Mód-szere, melyet saját tapasztalatain kívül az idevágó szakirodalom s a modern gyógyeljárások alapos ismeretében dolgozott ki, abban áll, hogy a dadogót rávezeti, miként szoktathatja le önmagát a nyelvbotlásról. Pácienseivel egyénenként naponta egy óra hosszat foglalkozik, hetenként egyszer pedig csoportban gyakorolnak. A gyógytanfolyam - a beszédhiba mértékétől s az illető akaraterejétől függően - rendszerint 2-6 hétig tart.
Dr Kraemer jó gyógyeredményei elsősorban éppen annak köszönhetők, hogy ő maga a szenvedő oldaláról ismeri a bajt s gyógyulás útját, így teljesen beleéli magát betegei helyzetébe s ezáltal hatékony segítséget tud nekik nyujtani.
Ez a rövid bepillantás, amit egy sorstársunk valóban szokatlan munka-körébe tehettünk, újabb példával szolgál arra, hogy a tehetséges vak az életnek milyen változatos területein képes megállni a helyét.
M. m.

Szövetségi hírek.

Örömmel tesszük közhírré, hogy a már jelzett három vidéki város: Debrecen, Kassa és Szeged után Szombathelyen is megkapták az ott lakó vakok a villamosjegykedvezményt. Külön igazolványra nem lesz szükségük, a villamostársaság elfogadja igazolásul a Vakok Szövetsége arcképes tagsági igazolványát. Ennek felmutatása mellett gyermekjeggyel utazhatnak szövetségünk tagjai. Aki tehát igényt tart erre a kedvezményre, küldjön Balkay Géza titkárunknak (Budapest 14, Ajtósi Dürer-sor 39.) két darab arcképet, 6-9 cm. nagyságút, és 50 fillér kiállítási díjat egyfilléres bélyegekben. Az arckép ne legyen régi, ajánlatos most készíttetni, hogy az ellenőrző közegek ne akadékoskodhassanak emiatt. Ugyanekkor közölje születési évét és helyét, valamint foglalkozását. Kérjük olvasóinkat, hogy ezen utazási kedvezményre hívják fel azok figyelmét is, akik lapunkat nem olvassák.
Többek érdeklődésére közöljük, hogy a Vakok Szövetségének tagja lehet minden büntetlen előéletű magyar vak, aki 18. életévét betöltötte. A belépés módja a következő: a belépni szándékozó bejelenti ebbeli óhaját szövetségünk titkárának (Balkay Géza Budapest 14. Ajtósi Dürer-sor 39.) aki az össze-gyüjtött jelentkezéseket a legközelebbi választmányi gyűlésen előterjeszti. A felvételi kérelem mellé csatolni kell igazolást arról, hogy az illető tényleg vak. Erre legalkalmasabb különösen vidéki jelentkezőknek hatósági orvosi, vagy kórházi bizonyítvány, amely a Szövetség irattárában marad esetleges későbbi igazolás céljából. Írásbeli bizonyítványt csak abban az esetben nem kell a titkárnak megkövetelni, ha a kérelmezőről két választmányi vagy vezetőségi tag személyesen nyilatkoztatja ki előtte, hogy az illető meggyőződésük szerint vak s ezirányban érte felelősséget is vállalnak. A tagfelvétel másik követelménye az, hogy a kérelmező személyes szereplése ne lett légyen olyan, aki a vakok összességére szégyent hozna. Akit a választmány tagnak felvett, erről értesítést kap s ezzel a tagok jogaiba lép. Ha tagdíjkötelezettségének eleget tett, 50 fillér kiállítási díj ellenében megkaphatja arcképes tagsági igazolványát, mely nemcsak személye igazolására szolgál, ha-nem az egyre szaporodó kedvezmények élvezéséhez is szükséges. Ezért ennek kiváltását mindenkinek ajánljuk. A tagok a Vakok Világa című lapot is olcsóbban kapják. A tagsági díj egy évre 2 pengő. Ajánlatos a hátralékokat idejében rendezni, mert az új egyesületi törvény értelmében azt, aki másfél évi tagdíjjal van hátralékban, a tagok sorából törölni kell.
Szövetségünk azoknak a tagjainak, akik vasuton óhajtanak utazni, készséggel megszerzi az egyszeri utazásra szóló, félárú menetjegy váltására jogosító igazolványt. Az erre irányuló kéréseket minden hó utolsó napján terjesztjük az illetékes üzletvezetőségek elé. Ha tehát valaki féláru vasuti menetjegy váltására jogosító igazolványt kér tőlünk, a kérését ehhez mérten küldje hozzánk, mert ettől az időponttól csak egészen kivételes esetben - haláleset, betegség - térhetünk el. Nem is lesz azonban rá szükség, mert 2-3 héttel előre mindenki tudja, hogy utaznia kell, s idejében írhat jegyért. Arra azonban nem lesz szükség, hogy egyesek minden ünnep előtt, ahogy eddig sokan tették, igazolványt kérjenek attól való félelmükben, hogy ha netán utazniok kellene, kéznél legyen mindig egy igazolvány, mert máskor nem kaphatnak. Itt említjük meg azt is, hogy szomorúan értesültünk róla, hogy egyesek a nevükre kiállított félárú igazolványt nem használták fel, ha-nem eladták! Nem kell magyaráznunk, mekkora hibát követtek el ezzel. Ha az államvasúti jegykezelők a csalást észreveszik, nem csak az bűnhődik, aki a jegyet eladta s az, aki megvette, ha-nem esetleg minden vaktól megvonják az utazási kedvezményt. Az ily visszaélések megakadályozására a Magyar Államvasút igazgatósága a jövőben a félárú menetjegy váltására jogosító igazolványokat csak arcképes igazoló okmány felmutatása mellett tekinti érvényeseknek. Ajánlatos tehát azoknak, akik utazni szándékoznak, kérni a szövetségi arcképes igazolvány kiállítását.
(lásd a szövetségi hírek elején).
Többek érdeklődésére közöljük, hogy Szövetségünk ez évi közgyűlése valószinűleg május hó elején lesz.

Szerkesztő üzenetei.

„papírgyüjtés" nem azt jelenti, hogy a Vakok Világa számait is kötelezően vissza kell küldeni. Csak az küldje elolvasás után vissza, aki nem akarja eltenni magának. A papírgyüjtés célja az, hogy az elolvasott levelek, ujságok ne tűzbe, vagy szemétbe kerüljenek, ha-nem a VV papírgyüjtő mozgalma révén szolgálja ismét a vakok ügyét. Újból hangsúlyozzuk, hogy az ecélra szolgáló küldeményekbe elolvasásra szánt levelet ne tegyünk. Nem szabad látós írásnak sem a pontírás között lenni. Ismételten kérjük olvasóinkat, gyüjtsék össze az elolvasott leveleiket, hírlapjaikat s ha egy kilónál több gyűlt össze, adják póstára a Vakok Világa kiadóhivatala Rákoshegy címre. Természetesen idegen nyelvű folyóiratok is lehetnek a csomagban.
„a Szövetség műhelye" kérdésében sok levél érkezett hozzánk. Az egyik levélíró fölveti az ötletet: hívjuk fel olvasóinkat, hogy nyilatkozzanak, miképpen gondolják megvalósíthatónak a Vakok Szövetsége műhelyét. A főkérdések: hol, milyen munka-ágban és miből? Pesten-e, vagy vidéki városban, vagy éppen falun? A régi kefe-, kosárszakmában, vagy kísérletezzünk új munkával? Ki vezesse a műhelyt? Honnan teremtsük elő a szükséges, nem éppen kis összeget? De van itt még egy főkérdés: lehet-e arra számítani, hogy vak munkás meg tud keresni annyit abban a műhelyben, hogy nem csak az ő munkadíja, hanem a műhely készkiadásai is megtérüljenek? Ezt az utóbbi kérdést egyik sorstársunkkal folytatott beszélgetés vetette fel, aki azt állítja, hogy a vakoknak legfeljebb a fele ilyen képességű.

Vakok az életben.

Egy masszőrnő beszámolója.

Már csaknem hét éve vagyok a Luther Márton-kórház alkalmazottja. Hivatásom maradéktalanul kielégít és boldoggá tesz. Munkám közben a legkülönfélébb emberekkel ismerkedem meg: fiatalokkal, öregekkel, szegényekkel és gazdagokkal. Igen nagy örömöm telik a páciensek, s lelki világuk megismerésében. És úgy szeretnék valamennyinek segíteni, hogy visszanyerjék egészségüket! De sajnos, ez nem mindig lehetséges....
Mivel a fürdőosztályon, ahol dolgozom, gyakran változik az ápoló-nővér, nagyon önállónak kell lennem. Reggel először is azokat a betegeket kéretem le, akiknek a massage előtt forró-légi, vagy más fürdőt kell venniök. Az egyes osztályok telefonszámait kívülről tudom rég-óta. Vannak bejáró betegeink is; részben olyanok, akik megelőzőleg nálunk a kórházban feküdtek, részben pedig a környékbeli orvosok küldik őket kezelésre.
Üzembe helyezem a forrólég-készülékeket, beállítom az ellenőrző-órát, s míg ezeknek a betegeknek az ideje le nem telik, addig azokat látom el, akiknek csak massaget rendelt az orvos. Ha nem vagyok túlságosan elfoglalva, akkor a kezelés befejezésével visszaviszem a lifttel az egyes betegeket osztályaikra. Ha nem érek rá velük menni, feltelefonálok az illető osztályokra kísérőért. A súlyos betegekhez magam járok fel a kórterembe. Ezek számára sokszor többet jelent egy jó szó, egy megértő kézszorítás, mint maga a massage, mert nem olyan könnyű merev, arthritikus tagokkal évekig az ágyat nyomni, és ráadásul sokszor kínzó fájdalmakat türelemmel elviselni! Ilyenkor nekünk, egészségeseknek kell szeretetteljes bánásmóddal elviselhetőbbé tennünk a szenvedéseket. Vagy a szerencsétlen idegbeteg bénák! Ezeket különösen sajnálom! Hisz olyan keveset segíthetünk rajtuk. Jó, ha legalább egy kis napsugarat vihetünk az életükbe! Sokszor mondják, hogy már örülnek, ha a szobájuk ajtaján belépek. Persze nagy öröm ilyet hallani.
Van egy kedves betegem, egy őrnagy, aki meglehetős korán gutaütést kapott; ez egész nap annak a pillanatnak örül, amikor hozzámegyek. Mindig vidám, és meghatóan hálás; Gyakran megszégyenített szerénységével. Egy aranyos öreg hölgyet csak azzal lehetett hazamenetelre bírni, hogy megígértem neki, hogy lakásán tovább kezelem. Felsőcomb-törése volt, de már vígan járkál. Az-óta is többször meglátogattam. Egy fiatal doktor, akinek gyógyíthatatlan baja van, nem engedi magát mással masszíroztatni, csak velem. Pedig messze lakik, - nem maradhatott már tovább a kórházban - de a felesége annyira kért, hát megtesszük nekik ezt a szívességet. Mindig olyan élénk az ura, ha ott vagyok, és ez örömet szerez a súlyosan megpróbált asszonykának is.
Mind-ezt nem azért írtam le, hogy dicsekedjem vele. Oh, nem, kedves sorstársaim! Csak azt akartam megmutatni, hogy mi, világtalan nők is mennyit tehetünk embertársainkért, ha teljesen nekik szenteljük magunkat. Persze nem lehetünk valamennyien masszőrök; de mindegyikünknek módjában áll jónak, barátságosnak lenni szenvedő embertársainkhoz. Egy kis együttérzés sokszor nagyobb segítség, mint valami rideg adomány.
Itt a kórházban egészen elfelejtem a magam baját; pedig bizony gyakran gátol munkámban. De hűséges kísérőm, Alice, megkönnyíti számomra a járás-kelést és utazást a forgalmas berlini utcákon. Ez a kutya a legjobb barátom és pajtásom!
Käthe Mamke.
(„die Frauenwelt" 1939. 3.)
MM.

Hirdetések.

Kényelmes kerti bútor és egyéb kosár-áruk szállításával készséggel áll az érdeklődők rendelkezésére: ifj. Fekete Sándor kosárfonó, Túrkeve, Nagy-utca 4.
- Levelezni szeretne zeneművészetben is jártas 18-25 év körüli sorstársaival: Kispapp Kató, Vasas, Baranya megye.
- Jó állapotban lévő Klein-írókészüléket vásárolnának: Miskey Mariska, Csabdi, Fehér-megye; Mezey Lajos, Biharnagybajom; Batári Sándor, Szeged, Somogyi-utca 11.

Braille Lajos emléknapja.

Január negyedikét, pontírás-rendszerünk megalkotójának születésnapját, megünnepelték a vakok az egész világon. Nálunk nyilvános ünnepély nem volt, de a rádió megemlékezett a nap jelentőségéről mi pedig felhívtuk sorstársainkat megemlékezésre és a vakok egyetemes munkájához való adakozásra. Eddig 12 P 50 F gyűlt össze erre a célra s tíz sorstársunk, aki legalább 1, 20 Pvel járult a gyüjtéshez emlékfüzetet kapott.

Nők rovata.

Ételmaradékok felhasználása.

Ha akár vendégség alkalmával, akár egyébként húsmaradékunk van, ezt is igen jóízűen, táplálóan és gazdaságosan lehet másnap felhasználni. Egynéhány ilyen húsmaradékkal készült étel-receptet itt közlünk:
Töltött zsemlye.
Vagy síma zsemlyéket veszünk, vagy otthon sütött kisebbfajta zsemlyéket, mert ezek helyesebbek. A zsemlye tetejéről levágjuk a fedőt, és a belét kiszedjük. A kivájt zsemlyéket és fedelüket tejben megáztatjuk, úgy, hogy minden oldalán egyforma nedves legyen, de ne puhuljon meg túlságosan, ne-hogy szétessék. A levesben főtt húst, a benne levő zöldséggel együtt megdaráljuk, megborsozzuk, sózzuk és egy egész tojást ütünk bele. Ezzel töltjük meg a zsemlyéket. A fedőket a zsemlyékre helyezzük, bepanírozzuk. (Liszt, tojás, zsemlyemorzsában) és kirántjuk. Akár egészben tálalhatjuk, mint a fánkot, vagy pedig felszeleteljük és zöld-főzelék mellé feltétként tálaljuk.

Húsfelfújt

Töltött burgonya

A kötőtű vastagsága.

Kötéssel foglalkozó olvasóinkat érdekelheti az alábbi egyszerű eljárás a tűk vastagságának össze-hasonlítására: kemény papírba szúrjunk lyukat az egyik kötőtűvel. Ennél vékonyabb tű átesik a lyukon, a vastagabb pedig nem megy bele. Csak az a tű jár szorosan a lyukban, amelyik pontosan olyan vastag, mint amilyennel a lyukat szúrtuk.