Vakok Világa 1940. május

Vakok Világa
3. évf. 5. szám
1940. május

a Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő: dr. Vitéz Kassay Béla
Budapest 1. Fenyő-u. 7.
telefon: 156 121
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros: Pám László, Pestszentlőrinc, Andrássy-út 27.; csütörtökön este 5-7 aTársaskörben.

kiadóhivatal:
„Vakok Világa", Rákoshegy.

A Vakok Szövetsége évi tagdíja két pengő. A Vakok Világa évi előfizetése tagnak egy pengő, nem-tagnak 3,50. Pénz helyett pénztárosunkhoz levélbélyeg is küldhető. Külföldről pénzt lehet postautalványon küldeni.

Tartalomjegyzék.

Szövetségi hírek
Meghalt Muradin Péter
Veszélyben a „hat-pont"?
A vak iparosság (német film a vakokról)
A szerkesztő üzenete
25-éves a Silex-iskola
Az állami intézet végbizonyítványa
Az öregségi biztosítás
A VSZ közgyűlése
Hirdetések
Nők rovata: élelmiszerek
A melléklet: „Isten országa", minden olvasónk lelkéhez szól!

Szövetségi hírek.

A vakok vasúti utazási kedvezménye világszerte súlyos kérdése a vakságnak. Európa legtöbb országában meg is találták rá a megfelelő megoldást. Nálunk azonban a legutóbbi időkig csak olyan látszat-megoldás, azaz szükségletünket ki nem elégítő kedvezmény volt érvényben. Egy-egy vak évente három félárú jegy váltására jogosító igazolványt kérhetett, maga és kísérője részére. Ez a mennyiség általában nem kevés, de csak általában, mert ha a nagy többség évente egyszer sem utazik, van jó nehány olyan is, akit körülményei, foglalkozása rákényszerít, hogy sokkal többet utazzék. Ezeket a régi kedvezmény nem elégítette ki, s ebben rejlett az első hibája. Baj volt az is, hogy a jegyek csak személyvonatra voltak érvényesek. Harmadik hibája volt, hogy a kérelmeket a vakokat foglalkoztató intézetek vezetői útján lehetett csak az illetékes üzletvezetőséghez eljuttatni, ami sok esetben nem szolgálta a kérelmező érdekeit. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a kedvezmény negyedik fogyatékossága miatt az utazni szándékozó vakok is követtek el hibát. A jegyeket ugyanis csak Karácsony, Húsvét és a nyári szünidő előtt lehetett kérni. Legtöbben úgy jártak el tehát, hogy minden alkalommal kértek jegyet azzal a meggondolással, hogy hátha szükségük lesz rá, jobb, ha kéznél van! A máv. üzletvezetőségek ezt hamarosan megtudták, hiszen volt kezükben kimutatás arról, hogy hány igazolvánnyal utaztak, s szóvá is tették nem egyszer, azzal fenyegetőzve, hogy megvonja valamennyiünktől a kedvezményt. Utolsó, de nem legkisebb hiba volt az, hogy a vidéki üzletvezetőségek egyike-másika csak egyharmad kedvezményt adott, ami az ott lakó vakokat a többivel szemben hátrányos helyzetbe hozta s kényszerítette, hogy a Társaskör útján kérjen igazolványt, amit hol megkapott, hol nem, aszerint, hogy a gyámolító egyesület vezetői elfogadták-e jelentkezését vagy nem. A Vakok Szövetsége meg akarván oldani a sok kérdést, tárgyalást kezdett a kedvezmény ügyében a ker. minisztériummal. Ott meg is lett volna a jóakarat, de a máv. igazgatóság mereven ragaszkodott a régi rendhez. Végül azonban sikerült kielégítő megoldást találni. E szerint az igazgatóság a Szövetség előterjesztésére gyorsvonatra is érvényes félárú jegy váltására jogosító igazolványt bocsát az utazni akaró magyar vakok rendelkezésére, amit Budapesten állítanak ki a vidékieknek is. A kérelmeket minden hó végén kell előterjeszteni s az igazolványt a vak legkésőbb egy hét alatt kézhez kapja. Kiállítási díj 40 fillér, amit legjobb tízfilléres bélyegekben a kérelemmel egyidőben a Vakok Szövetségéhez beküldeni. Ez-után tehát mindenki akkor kaphat igazolványt, amikor szüksége van rá. Felesleges kiadást okoz magának az, aki akkor is kér igazolványt, mikor nincs szándéka utazni. A kedvezmény megadását a máv. ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az igazolvány melyett jegyváltáskor vagy a kalauz kívánságára fel kell mutatni a Vakok Szövetsége arcképes igazolványát, ne-hogy azt látó használja fel vaknak adva ki magát. Az utazás befejezése után az igazolvány megmaradt darabját vissza kell küldeni a Vakok Szövetségéhez, hogy ezzel igazolhassuk az utazás megtörténtét. Aki ezt elmulasztja, kiteszi magát annak, hogy a jövőben megtagadják tőle az igazolvány kiállítását. Éppen ezért csak az kérjen igazolványt, aki tényleg akar utazni. Jóllehet a kéréseket minden hó végéig kell a Vakok Szövetségéhez eljuttatni, ha valakinek váratlan, sürgős utazáshoz lesz szüksége igazolványra, a Vakok Szövetsége megszerzi neki. Ez azonban csak kivételes esetben történik, s rendszert csinálni belőle nem lehet. Ezeken az egy utazásra szóló igazolványokon kívül elérte a szövetség azt is, hogy a máv. azoknak a vak iparosoknak, stb., akik gyakran kénytelenek utazni, kedvezményes havi és évi bérletjegyeket engedélyezzen. A havibérlet, melynek ára attól függ, mekkora távolságra váltották, ugyanannyiba kerül, mint amennyiért a látók kapják, de vele a vak és kísérője, tehát két személy utazhat. Ez azoknak előnyös, akik kísérővel, pl. mint vándorkereskedők, naponta utaznak. Az éves bérletigazolvány ugyanaz, mint a köztisztviselők vasúti igazolványa. Magánembernek ez száz pengőbe kerül, a vak csak 50 Pt fizet érte s egy éven át bármikor válthat a maga és kísérője, tehát két személy részére félárú vasúti jegyet. Ez azoknak előnyös, akik hetenként egyszer-kétszer utaznak. Mindkét igazolványfajta igényléséért a Vakok Szövetségéhez kell fordulni, amely a kérelmeket a máv.hoz juttatja. Jóllehet ez utóbbi két igazolvány arcképes, a máv megkívánja, hogy ellenőrzés céljából utazás közben a jegyvizsgáló személyzet kérésére a vak a szövetségi arcképes igazolványt is felmutassa.
Ismételten figyelmébe ajánlottuk már tagjainknak, hogy szerezzék meg arcképes igazolványunkat. Most ez a vasúti utazáshoz is szükséges lesz. Forduljon érte a titkárhoz. Aki egy utazásra szóló féljegy váltására jogosító igazolványt kér, írja meg nevét, lakhelyét, hol száll vasútra, hová utazik, egyedül vagy kísérővel megy-e. Tízfilléres bélyegekben küldjön be 40 fillért. Kérését előző hónap végéig jelentse be a Vakok Szövetségének s idejében szerezze meg arcképes igazolványát.
A Vakok Szövetsége a gyámolító egylet igazgatóságával egyetértően Sullay Rózsát bízta meg azzal, hogy a leányinternátusban lakó nők szövetségi tagdíját átvegye s a pénztárossal elszámolja. Szíveskedjenek bentlakó tagjaink e szerint eljárni.

Meghalt Muradin Péter.

Vele a magyar vakok egyik érdemes alakja távozott közülünk. Hosszú évtizedek óta volt értékes munkása a bpesti gyámolító egyesület foglalkoztatójának s vezetője az ott élő vakok minden megmozdulásának. Alelnöke volt a Vakok Betegsegélyző Társaskörének s szerepet vitt úgyszólván minden egyesületben, amely vakok kezében van. Április 14-én helyezték örök nyugalomra a rákoskeresztúri temetőben. Schnitzl Gusztáv igazgató és Ambrus Franciska mondtak búcsúbeszédet s a Homeros-énekkar gyászdalokkal vett búcsút hűséges tagjától.

Veszélyben a „hat pont"?

A német szaklapokban egyre sűrűben találunk olyan cikkeket, amelyek a német nyelvterületen immár 40 éve használatos rövidített pontírási rendszer hiányosságait tárgyalják. Az utóbbi évtizedek, de különösen a legutolsó esztendők folyamán annyi új kifejezés keletkezett, ill. került a hétköznapi használatba, hogy ezek számára okvetlenül új rövidítésekre van szükség. A „Marburger Beiträge zum Blindenbildungswesen" 1939 november-decemberi számában három cikkíró is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Kettő közülük csak néhány új rövidítést akar bevezetni; de a harmadik, dr. Mayer Ottó, gyökeres változtatást javasol. Véleménye szerint a „hat pont rendszert", mely egy ablakon belül csak 63 változatot tesz lehetővé, egy ponttal ki kellene bővíteni. Az új pont, mely a 7-es nevet kapná, a 3-as alatt helyezkednék el, még-pedig, a biztosabb olvashatóság kedvéért másfél pont-köznyi távolságban. A 7 pont egy ablakon belül 127 csoportosítást enged meg, ami dr. Meyer szerint annyi hely-megtakarítást jelent, amely bőségesen behozza a sortávolság szükséges növeléséből származó veszteséget. Az új rendszer óriási előnye lenne, hogy segítségével valamennyi két ablakra terjedő rövidítést egyetlen formán belül lehetne leírni és még egész sereg jel maradna fenn új rövidítések számára. Azonban igen nagy hátrányt jelentene sok egyéb közt az is, s ezt dr Meyer maga is elismeri, hogy az új rendszerhez egészen új írógépekre lenne szükség. (Írótábláról nincs is szó a cikkben, hisz az új rendszer az írás meggyorsítását célozza, ennek alapvető feltétele amúgy is az írógép használata.) Az újító úgy véli, hogy a bővített pont-írási rendszer bevezetésével járó minden nehézségért bőven kárpótolna az a hely- és időmegtakarítás, amelyet nyujtana. Elgondolása szerint legalább is az irodai gyorsírásnál okvetlenül erre kellene áttérni s ez annyival is könnyebb volna, mert a vakgyorsírógép egysoros papírszalaggal dolgozik s így a 7-es pont a szalag alsó részére kerülne, ami megkönnyítené felismerését.
Bizonyos, hogy a javaslat körül élénk vita indul majd meg a szakértők között. Lesznek olyanok, akik pártját fogják, de valószinű, hogy sokkal nagyobb lesz azok száma, akik ellenzik. És ha végezetül mégegyszer feltesszük a kérdést: veszélyben a „hat pont"? Bátran adhatjuk rá ezt a választ: nem. Nincs veszélyben, mert a jót csak a jobb döntheti meg. Már pedig ez a hét-pont-rendszer nem egyéb, mint a hat-pont-rendszer torzított, de nem javitott kiadása. Ha Braille Lajos hat-pontját megbontjuk, veszendőbe megy e rendszer legjellegzetesebb vonása: a geniális egyszerűség.
M.M.

A vak iparosság.

Német film a vakokról.
(márciusi számunkban közölt cikk folytatása).

A német törvény előírja, hogy az egyes vakiparos műhelyekben elkészült tárgyakat vakárú-jelzéssel lássák el.
A filmen a székfonodákban székülések és kályhaellenzők készülnek. Egy másik képen a vak kosárfonó éppen egy fáskosarat készít és bemutatja, hogyan kell arra a fület ráerősíteni. Érdekes a nádporolók készítése is.
A kedvelt káka- s elhazsi-nór-bútor szintén a vakok műhelyéből kerül ki. A filmen látjuk az anyag áztatását s a különféle bútordaraboknak változatos fonásmóddal való elkészítését.
Ügyes kezekkel, izléses kivitelben készítik a mosóteknőket. Ehhez a munkához legalkalmasabbak a csökkentlátásúak.
A film bemutatja a kefefa és seprőnyél gyártását körfűrész és fúrógép segítségével. A fúrógépből kikerülő kefe- és seprőfákon pontosan látható, hány lyukat kell a vak iparosnak behúzni, míg a kefe vagy seprő elkészül.
Mielőtt a vak kefekötő munkájához foghat, elő kell készíteni a nyersanyagot, vagyis ki kell fésülnie s egyforma hosszúra vágnia a különböző állati szőröket és növényi szálakat. Csak ez-után kezdhet a kefekötéshez. Egy a kefefa lyukán átdugott dróthurokkal húzza bele s erősíti a lyukba a szőrcsomókat. azt is látni, hogy az elkészült keféket és seprőket mily módon vágják egyenesre. Látható, amint a vak munkásnő egy pamutseprőt készít, mellyel a parkettot szokták feltörölni. Csomó-osztógéppel dolgozik, mely lábnyomásra az egy pamathoz szükséges anyagmennyiséget pontosan kiméri. Bonyolult műszaki keféket is vak munkások állítanak elő. A csavart munkák közül az üvegmosók s a kályhacsőtisztitók a legismertebbek. Az utcai seprőket s a seprőhengereket szurkolják. Látni a filmen, hogyan csavarják körül zsineggel az egyes csomókat, mártják szurokba, s helyezik be a fába fúrt lyukakba.
A következő képeken a vak gyékényfonókat látjuk. A kókuszgyékény varrott, egy másik fajtája szövőszéken készül. A festést is vakok végzik. A kókuszszőnyegeket különleges székeken készítik. A munka menete nagyszerűen megfigyelhető a filmen.
Bemutatják végül a dolgozó vak asszonyokat és lányokat. Terítőket, blúzokat, kesztyűket kötnek és horgolnak, a kötödében síma- és körkötőgépeken dolgoznak.
Végül rámutatnak a vakok iparcikkeinek törvényes jelzésére s nyomatékosan hangsúlyozzák a hivatásos munka jelentőségét a vakokra nézve.

A szerkesztő üzenete.

„Vidéken..." teljesen igazat adunk önnek. Falun még ma sem becsülik annyira a vakot, mint a városi lakosság. Ennek magyarázata az, hogy a falusi ember csak a testi munkát értékeli s aszerint méri a másikat, hogy ezt a munkát mily mértékben tudja elvégezni. Aki erre egyáltalában nem képes, annak élni is kár! Igaza van, megfelelő felvilágosító munkával lehetne eredményt elérni, de ez csak részleges volna, a falusi ember gondolkodását nem változtathatná át. Első teendőnk most az, hogy minél több vaknak munkát szerezzünk, amelyből tisztességesen megélhessen s ne töltse tétlenül napjait. A másik értékmérő a falu szemében: kinek mennyi a keresete. Ha látják, hogy megélünk koldulás és szánalomkeltés nélkül, már más szemmel néznek reánk. Tudjuk, nem könnyű falun e két célt elérni, s különösen olyan hasznothajtó munkára találni, mely nem jár sem nagy befektetéssel, sem túlnagy kockázattal. De hogy aki akar, talál munkát és elfoglaltságot falun is, annak megszívlelésre méltó példáját mutatta Vajta Mihály, akinek lapunkban is megjelent írását kérésünkre a Pesti Hírlap is közölte. Ez a cikk felkeltette a Magyar Parlagi Baromfiakat Nemesítők orsz. Szindikátusa érdeklődését s hogy küzdelmes munkájában segítségére legyen, egy fajtyúkot és száz keltetőtojást ajándékozott neki tenyésztési célra. Elvárjuk Vajta Mihálytól, hogy ezzel az adománnyal, melyhez a Vakok Szövetsége pénzadománnyal járult, hogy a tenyésztés első kiadásaihoz ne kelljen Vajtának mindjárt eladni a tojásokból, komolyan hozzá-lát a baromfitenyésztéshez s nem engedi, hogy a jó alkalom lassan-lassan elrepüljön. Egy másik sorstársunk, még hozzá leány, másik szép példát mutatott: néhány p.-ért malacot vett a mult tavaszon és felnevelte, kihízlalta. Most adta el szép haszonnal. Írja, hogy ha Isten megsegíti, most kettőt fog hízlalni. Lám, ezek az esetek élénk bizonyságát adják annak, hogy nem kell a falusi vaknak sem tétlenül ülni s nézni, hogy családja minden tagjának tele van munkával a keze, míg ő legfeljebb azt keresi, mivel üthetné agyon idejét.... Mi volna, ha megkísérelné akár a selyemhernyótenyésztést, akár egy kis malac hízlalását, vagy megültetne egy kotlóst s a kikelő apróságokkal maga vesződne?! Ne mondja senki, hogy ez lehetetlen. Lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség! Akarnunk kell, és az akadályok félreállnak utunkból. Kísérelje meg ön is, k. vak sorstársunk! Ha nem tudná, hogy miként kezdjen hozzá, írjon Vajta Mihálynak, vagy kérdezzen meg mást, aki ért ilyesmihez, hiszen minden faluban van, akihez nem fordul hiába.... A Vakok Szövetsége szeretné, ha a falun, tanyákon élő vakok megértenék e foglalkozásban rejlő nagy lehetőségeket s nekilátnának a munkának. Gondoljuk csak el, milyen más szemmel néznének otthon is, az idegenek is a vakra, ha látnák, hogy nem tölti tétlenül a napot, hanem hasznothajtó munkával növeli a családi vagyont. De maga a vak is jó hasznát látná, mert nem kellene egy filléres bélyegért is hozzátartozóihoz fordulnia, hanem lenne saját pénze s a saját pénznek nagy varázsa van! A Vakok Szövetsége a Pesti Hírlapban nyílt levelet tett közzé, melyben felhívta a háziállatok nemesítésével foglalkozó egyesületeket, kezdjenek mozgalmat, melynek célja volna, hogy a tenyésztésre vállalkozó vakokat tenyészanyaggal látná el. A vak pedig kötelezné magát, hogy 2 következő évben a szaporulatból visszafizeti a kapott állat értékét. Nem tudjuk, lesz-e felhívásunknak visszhangja, kérjük azonban tagjainkat, akik készek a mozgalomban résztvenni, írják meg, milyen állat tenyésztésével tudnának foglalkozni, van-e megfelelő helyük és látó segítségük s a tápanyagot hogyan szereznék meg. Ha látjuk, hogy megvan a komoly akarat, azon leszünk, hogy lassanként mind több vaknak megszerezzük a szükséges tenyészanyagot.

25 éves a Silex-iskola.

Írta: Tschepke K. tanár.
(„die Blindenwelt" 1939 11.)

A német főváros egyik csendes katonakórházában 1914. november 22.-én fektették le annak az intézménynek alapjait, amelynek áldásában az-óta annyi hadi és polgári vak részesült és részesül ma is. Dr. Silex neves berlini szemész-tanáré az érdem, hogy ilyen korán felismerte, hogy a hazájuk védelmében megvakult katonáknak sokoldalú gondozásra van szükségük: nem elég anyagi helyzetüket biztosítani, ha-nem rendszeres munkába való bekapcsolással, amennyire ez csak lehetséges, helyre kell állítani lelki egyensúlyukat és életkedvüket. Ennek az elgondolásnak alapján kezdődött el a kísérleti tanítás a világháború első telén. Az oktatás öt tanulóval kezdődött meg, de számuk rohamosan növekedett, mert mihelyt a hadügyminisztérium illetékes tényezői tudomást szereztek Silex professzor kezdeményezéséről, más kórházakból is ide helyezték át a hadivakokat. Nem sokára pontosabban körvonalazott tan-rend kidolgozása vált szükségessé. Minden törekvés arra irányult, hogy a szemük világát veszítetteket a lehetőség szerint régi foglalkozásukhoz vezessék vissza. Ilyen irányú kísérletet tettek pl. néhány földművessel is egy rendelkezésre bocsájtott sziléziai nagybirtokon. Az iskola fő-célja mégis az volt, hogy az eredeti hivatásukból kiszakítottak számára új pályákat mutasson és nyisson meg. Ezek közé az új, és egyszers-mint ma a legeredményesebbnek mondható vakpályák közé tartozik a gyorsírói is. Az e téren végzett első kísérletek sikerrel jártak, de még igen sok nehézséget kellett leküzdeni.
Az iskola munkássága olyan nagyarányúan fejlődött, hogy a hadügyminisztérium 1918 végén külön kórházat bocsájtott rendelkezésére, melyben az intézmény „hadivakiskola" elnevezés alatt folytatta működését.
Silex professzor (meghalt 1929-ben) iskolája az évek során gyakran volt kénytelen költözködni, míg végre 1935 áprilisában mai helyén, a városi vakiskolában kapott szállást. Ugyanettől az idő-ponttól fogva Berlin város tulajdonát képezi, mely ma kizárólagos fenntartója. A kiadásokat az-előtt nagyrészt adományokból fedezték.
Az anyagi s egyéb nehézségek ellenére a tanterv a gyorsírókkal szemben támasztott követelmények szemmeltartásával egyre bővült és fejlődött, úgy hogy az intézménynek ma már rendes kereskedelmi iskola jellege van. A tanrenden gyors- és gépíráson kívül szerepelnek még: német, alkotmánytan, közgazdaságtan és kereskedelmi ismeretek. Heti óraszám összesen 22.
1920-ban, amikor a hadivak jelentkezők száma már apadt, az iskola a polgári világtalanok számára is megnyitotta kapuit. De eredeti rendeltetéséhez híven azóta is sok, magát átképezni kívánó háborús rokkantat segített új kenyérkeresethez. És akadnak a tanulók között olyan fiatalemberek is, akik szemük világát a katonai, vagy a munka-szolgálat ideje alatt bekövetkezett valamilyen baleset folytán vesztették el.
Régebben iratfűzőket is képeztek ki a Silex-iskolában, de mi-után ma már alig keresnek ilyeneket, felhagytak vele. A vezetőség mindig azt a célt tartotta szemei előtt, hogy csak-is olyan foglalkozásokra képezze ki a vakokat, amelyek tényleges hasznot igérnek, azaz, amelyekben kielégítő munka- és kereseti lehetőség kínálkozik. Hogy ezt a célt mondhatni maradék nélkül sikerült elérni, azt legjobban azok a teljesítmények bizonyítják, amelyekkel a volt tanítványok a különféle gyors- és gépíróversenyeken kitűntek. Az iskola továbbra is feladatának tekinti, hogy a kiképzésben lépést tartson azokkal az igényekkel, amelyeket a gazdasági életben a gyorsírókkal szemben támasztanak.
Nagy előnyt jelent az oktatásban az a körülmény, hogy mind a három tanerő - két okleveles kereskedelmiiskolai tanár s egy pont-gyorsírásoktató - már évek hosszú sora óta működik az iskolában és így kellő gyakorlatra és tapasztalatokra tettek szert. Tanárok és tanulók közös igyekezetének köszönhetők az elért szép eredmények.
A kiképzett gyorsírók elhelyezését a leg-több esetben a hatósági gondozófőhivatal intézi.
Az iskolának 25 éves fennállása alatt 1069 tanulója volt, ezek közül 630 volt a hadi-, 439 pedig polgári vak. Utóbbiak közül 291 volt férfi és 148 nő. A tanulók a birodalom legkülönbözőbb vidékeiről jönnek össze.
Ha a jelenlegi körülményekre való tekintettel a jubileumi ünnepség el is maradt, úgy ez a rövid beszámoló még-is némi bepillantást nyujt abba a munkába, amely az iskolában eddig folyt és ma is folyik. Igen nagy nehézségeket kellett leküzdeni, míg sikerült a világtalan gyorsírók számára érvényesülést szerezni, de ma a legkülönfélébb üzemekben vállvetve dolgoznak látó munka-társaikkal. Ott találjuk őket a minisztériumokban, bíróságoknál, a szerkesztőségekben, nagy ipari és kereskedelmi vállalatok irodáiban. Igen nagy azoknak az elismerő írásoknak a száma, amelyeket az iskola az évek folyamán a különböző hatóságoktól és üzemektől kapott. Különösen említésre méltó az a levél, amely az általános villamossági társaság vezetőségétől érkezett - itt hét világtalan van alkalmazásban - és amely a vak gyorsírók kiváló előképzettségét dícséri. A birodalmi gabonahivatal szintén hét világtalan gyorsírót foglalkoztat; többen dolgoznak a fővárosnál, a Viktória biztosítótársulatnál, valamint a Telefunken cégnél is.
A Silex-iskola a következő huszonöt esztendő alatt is, ugyan-olyan felkészültséggel fogja megoldani úgy a háborúban, mint a békében reá háruló feladatokat, mint a multban, hogy ezáltal a szemük világát vesztett honfitársak javát szolgálja s eleget tegyen a haza iránti kötelességének.
(m.m.)

Az állami intézet végbizonyítványa.

Lapunk márciusi számában dr. Vas Tibor értékes cikket írt a magyar vakok jogi helyzetéről. (83. old.) a cikkbe néhány tévedés csúszott be. A vakok tanintézeteinek végbizonyítványát illetően szükségesnek tartom az erre vonatkozó miniszteri rendeletet alábbiakban teljes szövegében közölni. A cikk a 91. oldalon ezt mondja: „...nincs szabályozva az állami intézet végbizonyítványának értéke sem." Ez sokáig így is volt. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr azonban az 1914. évi október 16-án kelt 1534. szám alatti rendeletében világosan kimondja, hogy a vakok nevelőintézetének végbizonyítványa egyenértékű a polgári iskolák 4. osztályának bizonyítványával. Szószerint idézem erre nézve a gyógypedagógiai intézetek orsz. szaktanácsának az állami intézethez küldött átiratát, mely az állami intézet levéltárában 648 1914 sz. alatt van beiktatva:
„A gyógypedagógiai intézetek orsz. szaktanácsa Budapest, 1. alkotás-u. 53. 1374 1914. valamennyi vakok intézete tekintetes igazgatóságának. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1914. évi okt. hó 16-án 1534 szám alatt kelt rendelete értelmében következőkről értesítjük a tek. igazgatóságot: ő-excellenciája idézett rendeletében kimondotta azt, hogy mivel a vakok nevelő és tanintézetének tanterve s a polgári iskolák tanterve között lényegesebb különbség nem található, a vakok nevelő és tanintézetében a 47.609 1905 sz. rendelettel jóváhagyott tanterv alapján kiképzett növendékek részére kiállított végbizonyítvány egyenlő értékűnek tekintendő a polgári iskola 4. osztályáról kiállított végbizonyítvánnyal.
Az ifjú-vakok intézeteiben a 75.493 1908 sz. rendelettel jóváhagyott tanterv alapján kiképzett vak növendékek részére kiállított végbizonyítvány pedig egyenlő értékűnek tekintendő az elemi iskola 4. osztályáról kiállított bizonyítvánnyal, mint-hogy a tananyag csaknem teljesen egyenlő az elemi iskola 4. osztályában elvégzett tananyaggal.
Budapesten, 1914. évi október hó 22-én. Berkes János szakelőadó. Náray Szabó szakt. elnök. "
Megjegyzem még, hogy e rendeletet Greizinger Istvánnak, a vakok József nádor intézete világtalan zenetanárának, édesapja eszközölte ki.
Balkay Géza.

Az öregségi biztosításról

Dr Vas Tibor fentemlített cikkének a 90. oldalon adott közlései is helyesbbítendők. Tudnunk kell, hogy az alkalmazásban állók legtöbbjére kötelező az öregség és rokkantság esetére való biztosítás. Mások pedig önk. léphetnek e biztosítás kötelékébe. A biztosítottért megállapított heti járulékot kell fizetni, - melynek felét a munkás, felét pedig munka-adója fizeti. Ha a munkás annyira megrokkan, hogy rendes keresetének harmadrészét sem tudja megkeresni, rokkantsági járadékra van igénye, és pedig havonként tíz pengő alapdíjon felül a befizetett járulékoknak bizonyos százalékára. Ez a járadék tehát annál nagyobb, minél több járulékot fizettek be az illetőért. (A „járulékot" a dolgozóért fizetik az Oti-nak vagy Mabi-nak; a „járadékot" a megrokkant vagy öreg kapja a biztosító intézettől.)
Aki hatvanötödik (nem 25.) életévét betölti, hasonlóan kiszámított öregségi járadékra lehet jogosult, ha még tudna is dolgozni. Ha a biztosított meghal, özvegye s bizonyos korig árvája is megkapja egy részét annak a járadéknak, amit az illető kaphatna, ha élne.
Hogy valaki a járadékot csak-ugyan meg is kapja, az igény beállta előtt egy bizonyos számú munka-hétre, az ú.n. várakozási időre, a járulékot be kellett fizetni. Az erre vonatkozó 1928. évi 40. törvénycikk 39-ik paragrafusa határozza meg a várakozási időt, s ez az első magyar törvény, mely különleges előnyt nyujt a vakoknak az említett paragrafus 2. pontjában.
Az 1928. évi 40. törvénycikk 39. paragrafusának szövege szó szerint a következő: „1. a várakozási idő az öregségi járadékra vonatkozólag 400 járulékhét, a rokkantsági, az özvegyi, és az árva-járadékot illetőleg pedig 200 járulékhét.
2. Ha a biztosított mindkét szemére vak, vagy a biztosítási viszonyának tartama alatt mindkét szemére megvakul, rokkantsági járadékra való igényjogosultságának megnyílásához száz, az öregségi járadékra való igényjogosultság megnyílásához pedig 200 járulékhét betöltése szükséges." A Vakok Szövetsége annak idején elérte, hogy részt vehetett a törvény előkészítő munkájában. De többszöri megbeszélés után is csak a parlamenti tárgyalás során sikerült ezt a 2. pontot az idézett szöveggel a törvénybe felvétetni. Így történt, hogy e törvény alapján a rokkantsági járadékot legelőször vakok kapták s az-óta is több sorstársunk részesül e törvény alapján járadékban, sokkal kevesebb munkában töltött idő után, mint amennyi látó munkásnak szükséges volna, ahhoz, hogy járadékra igényt tarthasson.

A Vakok Szövetsége közgyűlése.

Szövetségünk ez évi rendes közgyűlését május 26-án, vasárnap d.e. féltíz órai kezdettel tartja Budapest, 4. Molnár-u. 11 sz. a., a Katolikus Kör dísztermében. Minden tag külön meghívót is fog kapni.

Hirdetések.

Levelezni szeretne sorstársakkal Vári Margit, Zsadány, Bihar-megye, Sugár-út 151..
- Kényelmes kerti bútor és egyéb kosárárúk szállítását készséggel vállalja: ifj Fekete Sándor kosárfonó, Túrkeve, Nagy-utca 4..
- Billentyű nélküli, Braille-betűmutatós síkírású Mignon-irodai írógépjét húsz p-ért eladja Balogh Béla Budapest, 14. Francia-út 42..
- 21-soros vagy 28-soros jó állapotban lévő pontírótáblát venne László Andor, Pestszenterzsébet, János-u. 94..
- 28-soros pontírótáblát vesz: Vajta Mihály, Nyírmártonfalva.
- Klein-szekrényt vennének: Mezey Lajos, Biharnagybajom; Batári Sándor, Szeged, Somogyi-utca 11..

Nők rovata.

Élelmiszerek eltartásáról.

A meleg idők beálltával nem kis gondot okoz, hogyan őrizzük meg bevásárolt élelmiszereinket, vagy az elkészített, de még fel nem használt ételeket a romlástól.
A Pesti Hírlap szakácskönyvében Stumpf Károlyné sok jó tanácsot ad erre vonatkozóan. Ezekből most közlünk néhányat.
- Tej: a mindennapi főtáplálékunk a tej, amely különösen a nyári melegben van kitéve összefutásnak, megsavanyodásnak. Ezt megakadályozhatjuk, ha a forralás előtt a tejbe porcukrot hintünk (egy liter tejbe egy kávéskanálnyit)
- Tejet, vajat, húslevest és egyéb folyékony ételneműt, - különösen nyáron, - úgy tarthatunk el frissen, még jégszekrény hiányában is, ha az említett ételféléket üvegekbe tesszük. Ezeket az üvegeket az-után vízzel telt edénybe állítjuk. Ha az üvegeket olyan nagyságú nedvesített ruhával kötözzük le, hogy a nedves ruha sarkai a vízzel telt edénybe érjenek, akkor az elpárolgó víz lehűlést okoz és így az élelmi-szer sokkal hosszabban tartható el frissen.
- Nyers húsféléket a légytől és a melegtől citromlé bedörzsölésével óvhatjuk meg. A citrom íze nem befolyásolja a hús ízét.
- Füstölt hús- és kolbászféléket éléskamránkban bizonyos távolságban egymástól aggassuk fel és ügyeljünk arra is, hogy a konyha gőze ne érje éléskamránkat.
- Májat, vesét is egy-két napig frissen lehet eltartani, ha édes vagy savanyú tejbe tesszük. Felhasználás előtt szárazra töröljük.