ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Vakok Világa 1942. január


Vakok Világa
5. évf. 1. szám
1942. január

a Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő: dr. vitéz Kassay Béla
Budapest, 14. Hermina-út 7.
telefon: 496 100
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros: Lefort Géza, Budapest, 14. Francia-út 42. (szombaton este 5-7 a Társaskörben)
telefon: 297 500
kiadóhivatal: „Vakok Világa", Budafok, Apponyi-út 21.

A Vakok Szövetsége tagdíja évi két pengő. A Vakok Világa évi előfizetési díja tagnak 1,20 P, nem-tagnak 3,70 P.

 

Tartalomjegyzék.

 

Olvasóinkhoz
Rövidírás-pályázat gyakorló szöveg
Munkában a Solt-iskola
Hangfelvétel
Hirdetések
A vakügy Bulgáriában
Eszperantó-naptár
Kitüntető elismerés
Nők rovata: komoly kérdés
Fontos címváltozás


Hirdetések: Jó állapotban lévő 28-soros pontírótáblát 10 P-ért elad: Soltész József, Sajóbábony, u.p. Sajóecseg.
- Magyarul, eszperantóul levelezne Bak A. Bp, Álmos v. tér 6.

 

Olvasóinkhoz!

 

Ezzel a számmal lapunk ötödik évfolyamába lép. Dicsekvés nélkül mondhatjuk, hogy lapunk ma már szinte nélkülözhetetlen barátja minden pontírást olvasó magyar sorstársunknak. Terjedelemben és tartalomban megerősödve szolgálja lapunk sorstársaink érdekeit s elősegíti művelődésüket és szórakozásukat. Erre törekszünk ebben az új esztendőben is, s olvasóinkat is kérjük, könnyítsék meg munkánkat érdeklődésükkel és hozzászólásaikkal.
De arra kérünk mindenkit, hogy leveleik kezdetét mindig jelezzék egy sor ponttal és, - ami még fontosabb, - minden levélben írják meg teljes nevüket és pontos címüket.
Minden kedves olvasónknak boldog új évet kívánunk!

 

Rövidírás-pályázat.

 

A rövidírás minden vaknak drága kincse, s nem volna szabad egyetlen vaknak sem lenni, aki nem írja, vagy legalább nem olvassa. Tagadhatatlanul így van ez a legtöbb külföldi államban. Nálunk csak azért nem olyan közismert még, mert eddig nem volt rövidírású könyvtár, ami alkalmat nyujthatott volna a gyakorlásra. Most, hogy Schnitzl Gusztáv igazgató nagy könyvtár-szervezési terve megvalósulóban van, s megkezdődött a rövidírású könyvmásolás, ez az akadály is eltűnik. Hogy pedig a tanulási kedvet fokozzuk, ez-után hónapról-hónapra közlünk a VV-ban gyakorlószöveget, melyet minden érdeklődő átírhat. A hozzánk beküldött átírásokat a szerkesztőség gondosan átvizsgálja, s a legjobbat öt pengővel jutalmazza. A nyertes nevét lapunk közli. Megjegyezzük azonban, hogy az elbírálásnál nagyon szigorúak leszünk; ponthibás átírásokat nem veszünk figyelembe, elemi rövidítési és helyesírási hibák a pályázót kizárják a versenyből. A pályázatokra az első sorban fel kell írni: Rövidírás-pályázat.
Csak kemény, sima papíron írt munkákat olvasunk el. A leveleket tessék a szerkesztőséghez címezni: Budapest, 14. Hermina-út 7.. A helyes rövidírású szöveget és a hibátlan, vagy csak jelentéktelen hibákat tartalmazó pályázatok beküldőinek nevét a megjutalmazottakéval együtt lapunkban közöljük. Beküldési határidő mindig a következő hó elseje. Tehát munkára fel!

Gyakorló szöveg.

Ki mint vet, úgy arat.
A szállítmány nem is hasonlíthatott a mintaküldeményhez.
Amíg a kalász érik, fenn a magasban a madárdal csattog a mennybeli Úr Isten dicséretére. Övé az ország, a hatalom, a dicsőség miképpen a mennyben, úgy itt e földön is!
Az irányított gazdálkodás irodalma összes szaktudásaik munkásságát nagyban próbára tette.
Nagybecsű soraikat köszönettel vettük. Megrendelésünkkel egyidejűleg kénytelenek vagyunk közölni, hogy az ez ideig szállított késeik minőségileg nem felelnek meg a kívánalmaknak, s áruk is meghaladja mások árait, habár mint áru, nem áll alacsony szinten.
Ne tudja a jobb kezed, hogy mit cselekszik a bal! Sok vidéken a balkezes embernek Balog a neve.
A Világ Teteje egy világhírű ázsiai hegy elnevezése.
A veszteségek számbavételekor az ellentétek szembeszökő állapota kimutathatóvá lett.
A balhiedelem már sokakat tett tönkre.
Valamennyi könyvet beköttettük a könyvkötővel, mielőtt még unottá válhattak volna.
A nagyobbára külföldi névértékű, de a közhiedelem szerint fedezetlen bankkötvények és záloglevelek miatt már sokan kellemetlen helyzet előtt álltak, mert nem tudtak eleget tenni pillanatnyi kötelezettségüknek.

 

Munkában a Solt-iskola

A napokban meghívó érkezett hozzánk Kőbányáról növendék-hangverseny lesz a Solt-iskolában, - ez állt benne.
„Na, ezt megnézzük!" Gondolom magamban, és másnap ott ülök a Kőbányai Iparos-székház Nagytermében.
A terem nem túlnagy. Jobbra a falba épített üvegszekrényekben serlegek, a dobogó egyik oldalán a kormányzó úr szobra, másik oldalán „Isten áldja a tisztes ipart!" felírással az iparos-zászló díszeleg. Az óra mutatója rég túlhaladt az öt órán s a közönség egyre gyűl. Hogyne, hiszen mint halljuk, a műsor után tánc lesz, hát ez sem utólsó dolog. Tapsok csattannak fel itt is, ott is, végre úgy félhat felé megjelenik az iskola egyik tanárnője, Bartoffi Erzsébet, ki rövid bevezetőjében az iskola célkitűzéseiről szól, hazafiasságra és komoly munkára inti a növendékeket. Utána a növendékek veszik át a szót.
Sokat olvastunk e hasábokon az iskola sikeres évzáróiról. Az évzáró azonban más, ott egy egész hosszú év munkájáról ad számot a gyermek, míg most, szinte a tanév elején, jóformán saját képességeire van utalva. Ha figyelembe vesszük a zeneiskolák szokásos tanmenetét, beláthatjuk, hogy a tanárnak valójában ideje sincs ily rövid idő alatt a növendékkel valamit komolyan kidolgozni. Feltűnt egyébként az iskola magas növendéklétszáma, amit a műsor 17 száma is bizonyít. Ha meggondoljuk, hogy a műsorban csak a tehetségesebb növendékek vettek részt, fogalmat alkothatunk magunknak az iskola forgalmáról. Solt János igazgató sorstársunk kivételes zenei képessége és ritka szervező-készsége ezen a téren is csodákat művelt.
Az egymás után pódiumra lépő tucatnyi emberpalánta egy komoly, minden részletre kiterjedő pedagógiai munkáról adott képet. Apró zongoristák, pöttömnyi hegedűsök követték egymást. Majdnem valamennyien Solt János növendékei, többnyire kezdők. Játékukon érezni a korai rendezés nyomait: nagy a lámpaláz, sok a hiba, de egy ilyen kis hangversenynek nem is az a célja, hogy művészileg tökéletest nyujtson, hanem, hogy a tanár a mutatkozó hiányokat felismerje, s tanítványait a nyilvános szerepléshez szoktassa. Kimagasló tehetséget még nem találtunk, csak a további tanítás dönti majd el, kiből válik művész, kiből műkedvelő.
Az iskola művészi eredményeiből az ének-tanszak néhány növendéke adott ízelítőt.
Kiss Zoltán Clement Károly három örökszép dalát énekelte; baritonja nem túlnagy, de fínom kulturája és helyes muzikális elképzelése behozza azt, ami erőben hiányzik.
Péter Júlia magyar nótákat énekelt. Kellemes mezzoszopránja az első dalokban igen jól érvényesült, de műsorát túlméretezte, végül is berekedt.
Pusztabíró Gyula borízű nótázása kissé túllépte a hangverseny kereteit.
Külön kell szólnunk a kis iskoláról. 3-5-éves csöppségek bájos szereplése Solt Jánosné vezetésével. Sok szív, ötlet sugalta a kedves mondókákat, versikéket, dalokat, melyeket magyar és német nyelven adtak elő a gyermekek.
A műsort Solt igazgató zárószavai és az egyik tangóharmonikás növendék vidám számai zárták be.
Utána felkerestük a világtalan igazgatót, aki elmondotta, hogy iskolája jelenleg kis tanszemélyzettel dolgozik (a Solt-házaspárral együtt összesen három fő), így a munka nagyrészét neki magának kell vállalnia; e mellett mint választmányi tag, tevékeny részt vesz a Zeneiskolák Orsz. Szövetsége, valamint a Vgyoe életében, és sok egyebütt. Mindent maga szervez s személyesen intéz. Mindenkit ismer és őt is mindenki ismeri. Tavaszra ki akarja bővíteni zeneiskoláját, különös tekintettel a tangóharmonika tanításának várható nagy jövőjére.
Kellemes érzéssel és egy jól töltött délután boldog emlékével tértünk haza. Útközben elgondoltuk, vajha sok ilyen, Solt Jánoshoz hasonló, agilis egyéniség lenne a magyar vakok között, mennyivel könnyebb volna nálunk is az egyesek és a szövetség helyzete.
Bocskai Imre.

Hangfelvétel.

 

Gyakran halljuk a stúdió következő bejelentését: „Kedves hallgatóink, következik... hangfelvétel."
„Hát ez meg mire jó? - Kérdezik sokan - bizonyára takarékoskodik a rádió."
Nem takarékosság ez, hanem szükségszerűség. A rádiónak a hangrögzítés percenkint legalább 15 pengőjébe kerül és e mellett a szokásos tiszteletdíjakat is ki kell az előadóknak fizetni. Viszont a szerteágazó napi eseményekkel lépést kell tartani és ennek egyedüli eszköze a hangrögzítés. Még egy szempont is alátámasztja a hangfelvételek elvi fontosságát: köztudomásúlag a Magyar Rádió évek óta rendszeres rövidhullámú adásokat tart fenn Amerikába szakadt véreink részére. Ezek az adások az éjtszakai órákban vannak az eltérő időszámítás miatt. Igen alkalmatlan időpont az előadóknak, de ott van, hála Istennek, a hanglemez. Míg az ember alszik, a gép teljesíti kötelességét. Egy ilyen közvetítés révén kerültem közeli ismeretségbe a hangfelvevővel, de hadd mondom el sorjában, hogyan is volt.
Október közepén lemezre játszottam Horváth Attila „Lidércfény"-ét. A lemez rövidhullámú közvetítése november 13-ika éjjelére volt kitűzve. Másnap a déli órákban felkerestem a rádiót, hogy saját játékomat meghallgassam. Nagyon tanulságos dolog ez, a külföldi zeneiskolák közül sokan így tanítanak. Hogy miért nem hallgattam a közvetítést otthon? Hát először is, mert idehaza kis gépem van. De hogy a piac legnagyobb rádiókészüléke mellé ülök is, akkor sem hallottam volna a közvetítésből semmit, mert ezek az adások irányított antennával történnek, s csak ott vehetők, ahová szánták őket.
Ott állunk tehát a rádió jólfűtött előcsarnokában, a tájékoztató üvegablaka előtt, mely a szolgálatos tisztviselő gombnyomására most nyílik szét előttünk. Röviden megmondjuk, miért jöttünk. Az ablak ismét összezárul, mögötte gyors telefonálás, majd szolgálatkész altiszt siet elénk, régi ismerős. Felkísér az első emeletre - mint mondja, - „az erősítőbe". A folyosón balra hatalmas terembe lépünk. Kellemes meleg van. A hangszóróból egy strauss-keringő édes melódiái szállnak felénk. Fehérköpenyes urak járnak ide s tova. A falakon furcsa gombok, fogantyúk, tárcsák, futtában néhányat megtapintok. Előttük igen magas székeken ülnek a kezelő-mérnökök. Ez a stúdió agyközpontja. Innen kapcsolják a stúdiókat, a hangot itt osztályozzák és erősítik, szűrik és keverik, szóval ez itt a rádió boszorkánykonyhája.
De jön már az altiszt és mondja, hogy a lejátszás a viasz-vágóban lesz. Megyünk is oda. Most a folyosó ellenkező oldalán nyílik ki egy ajtó, akarom mondani, egy párnázott kettős ajtó, és az előbbinél jóval kisebb helyiségbe lépünk. Két úr fogad bennünket. Jövetelünk okát már tudják, csak a lemez pontos címét tudakolják, majd kartotékban keresgél az egyik, megvan. Most a szomszédos helyiség páncélszekrényéhez siet - itt tárolják légmentesen a műsorban lejátszásra kerülő lemezeket - hosszas keresgélés után kijelenti, hogy a lemez már nincs meg, még tegnap, közvetlenül az adás után, lecsiszolták. „Máskor hamarabb kell szólni" - teszi hozzá szolgálatkészen - és már indulnánk is fanyalogva kifelé, midőn a másik tisztviselő inditványozza, hogy nézzünk meg egy felvételt. „Lenn a hatos stúdión a Rádió-Zenekar játszik - mondja - és a következő számot viaszra vesszük." Mondanom sem kell, mennyire örültem az ajánlatnak. Annál is inkább, minthogy volt némi fogalmam a felvételek technikájáról. Tudtam, hogy háromféle hangfelvétel van: a zselatin, (helyszíni közvetítésnél használják, a felvevő gépkocsiba van szerelve, vékony lemezekre dolgozik; ilyen volt a VSZ helyszíni közvetítése is), a viasz (a felvevő itt a stúdióban van, 28 fokra felmelegített 5-6 Cm vastagságú viaszkorongra - nem lemezre - dolgozik), végül filmszalagra is vesznek fel műsort a stúdióban. A zselatin-felvétel technikailag nem a legjobb, ezért csak külső közvetítésekre jó. A fínomabb zeneszámokat és főleg a zongora hangját csak a viaszvágó tudja élethűen megörökíteni. A filmre történő hangfényképezés drága, bár igen jó és kényelmes, költségkímélés szempontjából csak kivételes esetekben használja a rádió.
Itt áll hát előttünk a viaszvágó. Bonyolult gramofonra emlékeztet. Két forgó korong (tányér) van rajta. Elektromos meghajtású, de a motor a szomszédos helyiségben van, hogy ne zavarja a felvételt. A tányérok különben rugós tengelyre vannak szerelve, hogy az épület esetleges rengése se okozhasson semmi zavart. A gép elő van készítve a felvételre. Ujjammal megérintem a mikrofonra kapcsolt vágótűt. Erőteljes vibrálást érzek. Ez a zenekar hangjának vibrálása. A stúdióban felvett hang így mechanikai mozgássá alakulva vésődik apró csipkézetek alakjában a viaszbarázdákba. Lejátszáskor a tűnek az oldalcsipkék letapogatása által keletkezett vibrációi a készülékben ismét hanggá alakulnak és ezt közvetíti nekünk a rádió. Sajnos a viasz nagyon kényes és 2-3 lejátszás után tönkremegy, ilyenkor lecsiszolják s rá új felvételt készítenek. A csiszolást külön erre a célra készült gép végzi. A stúdióban folyó munkát a gép fölött elhelyezett hangszórón ellenőrzik. Most éppen öt perc szünetet jelent be a soros bemondónő. Ezalatt azonban nem a megszokott csend, hanem mozgás, hangos beszéd, és hangszerek zűrzavaros lármája árad a hangszóróból. „Mi ez? Talán ezt is közvetíti a rádió?"
„Oh, nem. - Válaszol az egyik mérnök - az adást egy másik készüléken ellenőrizzük, itt csak a mikrofon munkáját figyeljük meg, s ez módunkban van akkor is, ha az adás esetleg megszakad."
„No hiszen! Jó ezt tudni. Máskor a privát beszélgetéseimet inkább otthonra hagyom."
De figyeljünk csak: a hangszóró egyszerre elcsendesedik, valaki lenn a torkát köszörüli, majd felhangzik az ismert bejelentés: „Rádió Budapest". A tányérok forognak, a felvételt vezető mérnök felemeli a vágótűt. A bemondónő elhallgat. Sercegve indul meg a tű, lenn a stúdióban öt másodpercig semmi, azután vídám táncszám friss ütemei csattannak fel a hangszóróban. Megy a felvétel, műszaki nyelven „vágás". Mi ezalatt nyugodtan beszélgetünk. A tisztviselő éppen a mikroszkópot mutatja, melyen a felvétel pontosságát ellenőrzik. Érdekes az a kis gép, amely a vágás közben keletkezett viaszforgácsot szívja el a lemez felületéről. Közben pedig a másik tányér is forog, megkérdem, hogy miért.
„A szám játékideje négy percre van mondva, - válaszol a mérnök - egy lemez ugyanis négy és fél percig megy, a másik lemez csak azért van előkészítve, ha a szám netán túllépné a jelzett időt."
Azután megmutatja a lemezváltást. A két tányér egy ütemben forog, a váltásnál mégis ügyelni kell, nehogy valami a felvételből kimaradjon, vagy ami ennél is rosszabb, egy hang kétszer ismétlődjék.
Közben a felvétel elkészült, a másik lemezre nem is volt szükség. Kezembe adják a vágótűt. A rendes gramofontűnél jóval nagyobb, de kevésbbé hegyes. Alaposan megtapintom. Olyan másfél Cm hosszúságú, 2 Cm vastag acélhenger egyik vége vésőformára van csiszolva. Az éle fölött az egyik oldalon dudorodás van, hogy támasztéka legyen és ne merüljön túlmélyen a viaszba.
Ezalatt a lemez párnázott dobozba kerül, s a szomszédos tároló helyiségbe viszik. Mi búcsút veszünk az uraktól, nem mindennapi kirándulásunk tapasztalatait pedig a VV útján sorstársainknak is továbbadjuk. Olvassák szivesen!
Bocskai Imre.

Hirdetések.

 

Új pad- és tőkeollókat szállítok; használtakat veszek és szállítok. Molnár Gyula, kefegyáros, Kispest, Klapka-u. 29.
- Sorstársakkal levelezni szeretne: Tempier Mária, Kispest, Árpád-u. 182.
- Tízsoros, kétoldalas zseb-pontírótábláját eladná: Javornyik Róza, Újpest, Kolozsvári-u. 59.
- Mózes könyvének első kötete 6 P, kétrészes katolikus imakönyv 2 P; egy keresztúti ájtatosság 1 P árban eladó. Cím: Jójárt Rózsika, Kiskundorozsma, Jókai-utca 34..

Vakügy Bulgáriában.

Írta: Ilia Minkoff, sz. k. őrnagy, Szófia.
(Marburger Beiträge zum Blindenbildungswesen) 1940 11

A bolgár vakügy, sajnos, fejlődésének még nagyon a kezdetén tart, s így küzd a „gyermek-betegségekkel", melyeket csak majd a fejlődés magasabb fokán lesz képes legyőzni. Így pl. ma még heves harcok vannak napirenden úgy maguk a vakok között, mint önsegélyző szervezeteik részéről a „Bolgár Vakokat Támogató Egylet" ellen. Ez egyrészt a tapasztalat, a belátás és érettség hiányára vezethető vissza, ami Bulgária közéletében még általában észlelhető. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a bolgár nemzet, miután több mint 500 esztendőn keresztül török uralom alatt állott, mindössze 60 éve nyerte el függetlenségét, és csak ez idő óta van egyáltalán önálló közélete. Ennek következtében nem egy szükséges tulajdonság, melyet a régebbi kultur-népek az évszázadok folyamán magukban kifejlesztettek, nálunk még csak most van kibontakozóban. A bolgár vakügyben tapasztalható széthúzás emez általános okához járul még egy erkölcsi természetű ellentét, amely az egységes célkitűzést és a közös törekvést megakadályozza. Ez pedig az, hogy az itteni vakok egy nagy része liberál-demokrata, sőt kommunista eszmék befolyása alatt áll, melyeket a nemzetközi lapokból, valamint a nyelv hasonlósága folytán számára könnyen hozzáférhető szovjet-orosz vak-folyóiratokból merít. Ennek egyik következménye, hogy a támogató-egylet által létesített otthonnal kapcsolatos oktató-műhely, mely intézmény természetesen a tekintély és fegyelem alapján áll, egyelőre szinte általános boykottban részesül. A helyett, hogy felhasználnák a számukra itt kínálkozó lehetőséget, hogy mesterséget tanuljanak, inkább vándorárusokként bolyongnak Szófia, és a nagyobb vidéki városok utcáin, az időjárás minden szeszélyének és a rendkívül szűkös kereset bizonytalanságának kitéve, de megőrizve „szabadságukat", értsd: ellenőrizetlen életmódjukat. Abban a sajnálatos jelenségben, hogy az állami nevelőintézet növendékeinek többsége, amikor 9 év után kikerül az életbe, házaló vagy vándorzenészként vonatokon és külvárosi kocsmákban a közönség részvétét igyekszik felébreszteni, közrejátszik az a helytelen nevelési rendszer, amely ebben az intézetben még mindig uralkodik: az ifjúság csupán értelmi oktatásban részesül, a jellem és akaraterő fejlesztését pedig elhanyagolják. De nem kisebbek azok a hibák sem, melyeket a gondozó-hivatalok követnek el azokkal a vakokkal szemben, akik a tanintézet elhagyása után még felügyeletre, gondozásra szorulnak. A vakok valódi érdekeinek, valamint a köz számára hasznosítható munkaerejük fel nem ismerése folytán egyéni „szabadságukat" megkímélendő, nem ellenőrzik őket abban, van-e valamilyen rendszeres foglalkozásuk, és nem is szorítják őket erre. Bár a koldulás elvben tilos, - létezik egy rendelet, mely úgy a vakoknak, mint az egyéb fogyatékosoknak kifejezetten megtiltja, - a gyakorlatban a legkülönfélébb rejtett alakban ma is űzik.
A jóléti hatóságok felfogására jellemző a vak-járadék ügyével kapcsolatban elfoglalt álláspontjuk. A támogató-egylet amaz indítványával szemben, hogy a havi segély összege kor és munkaképesség szerinti fokozatokban állapíttassék meg, minden szegénysorsú vakot igényjogosultnak nyilvánítottak, megkülönböztetés nélkül. A segély havi 300 léva, kb. 15 P. Bár ez az összeg az egyes vakok részére nem túlzottan magas, a segélyzés az igénylők nagy száma miatt mégsem volt keresztülvihető, mert ez a megterhelés meghaladta a belügyminisztérium szociális gondozó osztályának pénzügyi teljesítőképességét. A rendeletet tehát odamódosították, hogy a járadékot az a község tartozik folyósítani, amelyben az illető vak lakik. A községek anyagi helyzete azonban általánosságban cseppet sem mondható kedvezőnek; ennek következtében az újabb szociális kötelezettségnek közülök csak kevesen tesznek eleget. Némelyikük úgy oldja meg a dolgot, hogy a megállapított összegnek csak a felét vagy egyharmadát fizeti. Így azután a járadék a vakok nagy többségére nézve idáig csak papíron létezik. Az egylet további lépéseket tesz a megvalósulás érdekében; hogy mi lesz az eredménye, azt majd a jövő mutatja meg.
A támogató-egylet javaslatot tett arra nézve, hogy az igazoltan rászoruló vakokról kartotékot készítsenek. E szerint mindkét nembeli egyének, akik vakságukról hatósági és orvosi bizonyítványt, rászorultságukról pedig községi igazolványt tudnak felmutatni, "vaklapot" kapnak, mely őket a hatósággal szemben, mint járadék-igény-jogosultakat igazolja. Ez idáig mintegy 800 személy van bejegyezve, míg az összes vakok száma Bulgáriában a legutóbbi népszámlálás adatai szerint kb. 5000.
Az eddig röviden vázoltakból kitűnik, hogy a vakok javát szolgáló korszerű, munkaellátáson alapuló gondoskodás - úgy maguk a vakok, mint a hatóságok részéről a szükséges megértés hiányában - nálunk még igen nagy nehézségekbe ütközik.
Ilyen körülmények között azon sem csodálkozhatunk, hogy a támogató-egylet 800 férőhellyel épült otthonának mind-össze 25 lakója van. Ezek is majdnem kivétel nélkül vidékről származnak, és legnagyobb részük semmiféle iskolát sem látogatott.
Meg kell itt jegyeznem, hogy az egyetlen bolgár vakok intézete, mely Szófiában működik, csupán 90 növendéket - fiút és lányt - tud befogadni. Így a vak gyermekekre nézve elméletben fennálló iskolakötelezettség nem nyerhet általános alkalmazást.
A támogató-egylet műhelyében 14-35 év közötti fiúk és férfiak részesülnek két évig tartó alapos kiképzésben a kosárfonó és seprővarró szakmában. Faluhelyen ezek az iparok biztatnak legtöbb sikerrel.
A tanoncok számának kellő megnövekedése esetére tervbe vették a kefekötés, az esetlegesen belépő intelligens vakok részére pedig a gépírás tanításának bevezetését. A jelenlegi tanoncokat kielégíti a Braille-írás elsajátítása.
A tanoncokat lakás és élelmezésen felül munkaruhával is az otthon látja el, kiképzésük befejeztével pedig szerszámot és nyersanyagot kapnak, hogy önálló működésüket megkezdhessék.
Az említett 25 bennlakón kívül már 9 világtalan a tanfolyam sikeres befejezte után elhagyta az otthont. Ezek mint önálló iparosok igyekeznek megélhetésüket biztosítani.
Mivel az intézmény még csak két éve létesült, s az első kiképzett sorstársak csak nemrég tértek vissza szülőfalujukba, az önálló munkában elért eredményekről még nem alkothatunk magunknak végleges képet.
A pénzügyi kérdés megoldása meglehetősen nehéz. A fenntartási költségeket a tanoncok egy részéért (ez idő szerint mintegy 50%-ot) annak a megyének a jóléti pénztára téríti meg, ahová valók. A többiekkel kapcsolatos kiadásokat maga az egylet fedezi, tagdíjakból, adományokból, legfőképpen pedig a tanoncok által készített áruk értékesítéséből befolyó összegekből.
Mivel az egylet állandó üzlethelyiséget még nem tud fenntartani, időről-időre vásár-kiállítást rendez a készítményekből a főváros központjában, - az otthon valamivel kijjebb fekszik, - ez igen kielégítő eredménnyel szokott járni.
Végül meg kell említenem, hogy vak leányok és asszonyok részére is áll fenn egy, kb. ugyanilyen befogadóképességű otthon, ahol ezeket női kézimunkákkal foglalkoztatják.
A támogató-egylet azon kísérletei, hogy ezt a női foglalkoztató intézetet fenntartó hölgybizottsággal kapcsolatot hozzon létre, hogy a vakok érdekeit a hatóságokkal szemben egységesen képviseljék, és a közös munka érdekében együttműködjenek, sajnos, eddig eredménytelenek maradtak.
A bolgár vakügy szétforgácsoltságára jellemző az is, hogy egyedül Szófiában négy különféle önsegélyző szervezet működik, továbbá egy olvasókör, melynek könyvtára pont- és síkírású köteteket ölel fel.
A világtalan szellemi munkások között találunk egy elismert zeneszerzőt, és egy kevésbbé jelentős költőt is.
A teljesség kedvéért meg kell még emlékeznem arról a zenekarról is, amely vak zenészekből alakult néhány esztendővel ezelőtt, s egyebek között az ország különböző vidékein is adott hangversenyeket. Ez a zenekar ma már nem működik.
MM.

Eszperantó-naptár.

 

A Belhoro naptára ez évben főként eszperantó szöveggel jelent meg. Aki igényt tart rá, díjtalanul kérheti: dr. Bánó M. Budapest, 3. Végvár-u. 2.

Kitüntető elismerés.

 

Nem mindennapi értesítéssel lepte meg dr. Vas Tibor ügyvéd sorstársunkat a M. Kir. Külügyminisztérium. A külügyminisztérium egy japán könyvkiadóvállalat kérését közvetítette: engedélyt kért arra, hogy Vas Tibor dr-nak egy tudományos munkáját japán nyelvre fordíttathassa és nyomtatásban kiadhassa. A japán könyvkiadó-vállalat, - „Jufukanshobo", Tokio, - lektora német fordításban olvasta Vas dr. doktori értekezését, melynek magyar címe: „A transcendentális logika értelme a jogbölcseletben", a német fordítás pedig, - melynek lefordítására az engedélyt kérték, „die Bedeutung der Transcendentalen Logik in der Rechtsphilosophie" címmel jelent meg.
Örömmel értesültünk mi is arról, hogy a világtalan magyar tudós jogbölcseleti munkáját messze külföldön is elismerik.
Magunk részéről szeretettel köszöntjük ez alkalomból dr. Vas Tibort, s kívánunk neki még sok sikert az életben.

Hirdetések.

Jó rövidírókkal szívesen levelezne: Miskey Mária, Csapdi, u.p. Bicske, fejér-m.
- Rugós füzetek most már háromféle méretben kaphatók: „b"-papírból 19-29 Cm és „f"-papírból 15-22 Cm; ezek ára darabonkint 1,50 P. „a"-papírból 14-17 Cm zsebtáblához. Legalább tíz darab megrendelésénél más méretben is kaphatók: dr. Bánó Miklósnál, Budapest, 3. Végvár-u. 2.

Nők rovata.

Komoly kérdés.

Az utóbbi időben egyáltalán nem kaptunk leveleket a nők rovatát illetően. Pedig igyekeztünk ennek a rovatnak tartalmát mindig változatos, - és elgondolásunk szerint érdeklődésre számot tartó, - közleményekkel tölteni meg. De hiába a közlemények, hiába tettünk fel kérdéseket, hiába kértünk hozzászólásokat, útmutatásokat, biztatásokat. Olyan nagy a csendesség, hogy már abban sem vagyunk biztosak, érdekli-e csakugyan a „nők rovata" hölgy-olvasóinkat ebben a szerkesztésben, ahogyan azt eddig vezettük. Vagy csak a sokféle gond és külső nehézség tartja vissza őket attól, hogy válaszoljanak kérdéseinkre és megnyugtassanak minket?
Komolyan kérdezzük tehát olvasóinkat, kívánják-e ezt a rovatot; írjanak azok, akik kívánják, mert ha nagyszámú érdeklődést mutató levelet nem kapunk, kénytelenek leszünk a „nők rovatát" egyelőre megszüntetni.

Fontos címváltozás.

A Vakok Világa nyomdája és vele a kiadóhivatal is elköltözött Rákoshegyről. Az új címet jól jegyezzük meg: „Vakok Világa", Budafok, Apponyi-út 21.
A címet lapunk első oldalán mindig megtalálhatjuk.
Erre a címre kell írni minden kiadóhivatali ügyben, pl. ha valaki nem kapta meg a VV valamelyik számát. Innen lehet rendelni rajzpapírt is.

doboz alja
oldal alja