ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Tapintható láthatatlan projekt (Rotary Club Baja)

2014. február 22. 12:32

Az érzékenyítő programot, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete elnöke és munkatársai tartották.



Tapintható láthatatlan projekt (Rotary Club Baja)

1. A Rotary Club Baja szervezésében, Szabó Áron bajai szobrászművész alkotásaként 2013. november végére elkészült a Baja város főterét ábrázoló, Braille írással is ellátott bronz dombormű gipszlenyomat változata.

2. Egy ünnepi program részeként 2014. tavaszán átadásra kerül majd a bronz dombormű.

3. A pályázati projektünkben résztvevő 5 bajai középiskola valamelyikébe járó, iskolánként legalább 2-2 diák 1-1 (összesen tehát legalább 10) vak illetve csökkentlátó vagy mozgássérült emberrel felveszi a kapcsolatot, akik számára 1-1 alkalommal bemutatják a domborművön a város főterének nevezetességeit, és 2014. június 30-ig legalább 5 alkalommal, alkalmanként 1-3 órában támogatják a hétköznapi életüket, amely támogatás konkrét tartalmát a civil szervezetek közreműködésével az érintett személy igényeihez igazodva határozzák meg. A projekt legalább 5 tanéven át - tanévenként ugyanazon vagy másik diákokkal - minden tanévben hasonló módon folytatódik.

Megjegyzés:

A Tapintható láthatatlan projekt keretében az érintett középiskolák és civil szervezetek vezetőivel való szakmai egyeztetés után 2013 decemberében megkezdődött a diákok felkészítése is. Először a Bereczki Máté Szakképző Iskola és Sportiskolában vettek részt a 9. és a 10. évfolyamos tanulók egy osztályonként szervezett 2 órás érzékenyítő programon, amelyet a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete elnöke és munkatársai tartottak. Utána 12 tanuló jelezte, hogy részt kíván venni a Tapintható láthatatlan projektben. A III. Bélában ez a szám 14 fő.

A második körös felkészítés után 9 bereczkis és 11 bélás tanuló vállalta a projektet. Folyik a többi középiskola érdeklődő tanulóinak felkészítése is.

7. Klubunk évente legalább 2 alkalommal alkalmanként legalább 3-3, általa meghívott vak illetve csökkentlátó vagy mozgássérült embernek bemutatja a domborművön a város főterének nevezetességeit.

8. A projektről kommunikációs anyagot készítünk.

A tevékenységek szükségessége, eredmények a közösség számára

Vak, csökkentlátó, mozgáskorlátozott emberek számára szükséges a projekt a közvetett, megélhető térélmény, az ismeretterjesztés nyújtásához, a tájékozódásukhoz. Hétköznapi életük könnyebbé válásához pedig jól használható a középiskolai tanulók önkéntes munkája (amelyik munka beszámítható abba az 50 óra kötelező közösségi szolgálati tevékenységbe, amit nekik az érettségi megkezdéséig el kell végezniük).

A projektben érintett középiskolai tanulók befogadóbbá, szociálisan érzékenyebbé válnak, személyiségük fejlődik, amit az iskolán belüli nevelési feladatok megvalósítása során a tanuló középiskolája is jól tud kamatoztatni.

Javul a projektben résztvevő civil szervezetek és középiskolák egymással való együttműködése.

A projekt felmutatja az önzetlen támogatás lehetőségét és jelentőségét.

Mivel a bronz dombormű köztéren kerül elhelyezésre, ezért gyakorlatilag minden szervezet, magánember szabadon hasznosíthatja a domborműben rejlő lehetőségeket.

Kapcsolattartó: Sipos János

Rotary Club Baja

siposbaja@gmail.com 70 / 777 52 65

 

Az együttműködő szervezetek, intézmények, amelyek részt vesznek

a bajai Tapintható láthatatlan projektben:

3 civil szervezet

· Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

· Mozgáskorlátozottak Dél Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

· Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület (ezen belül a bajai Vakbarát Klub)

4 bajai középiskola

· Bereczki Máté Szakképző Iskola és Sportiskola

· Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja

· Szent László ÁMK

· Türr István Gazdasági Szakközépiskola

(Utóbb csatlakozott a projektünkhöz a III.Béla Gimnázium is.)

továbbá

· Baja Város Önkormányzata

· Baja Marketing Kft.

 

doboz alja
oldal alja