Emlékezés

Most csak a csöndbeszél, sokat mondóan.

Köd borítja be a tájat, alig találokki a temetőbe!

Emlékszem, a nagy kereszre, melyet most a köd homályában vélek felfedezni,arra felé veszem az irányt.

Drága szüleimhez jövök, akik itt nyugszanak, akiket nagyon szerettem! De hol is van a sírjuk?

Nehéz szívvel, könnyes szemmel keresem a csendes temetőben sírjukat

Utoljára még a második sorban találtam meg avirágokkal tele ültetett örök nyughelyüket, és most nem lelem mégsem!

Legalább ez a sűrű köd felszállna már!

Talán akkor pillanatok alatt ott lehetnék, elhelyezhetném a kis mécseseimet, koszorúimat szüleim sírjára.

Hidegnyirkos a levegő, csak egymagam bolyontgok itt, én akinek már sem szülei, de még aszülői háza sincs meg, ahová haza mehetnék!

Az emlékek felelevenednek,már nem is vagyok egyedül.

Elkeseredésemben hangosan szólok!

Anya, Apa!

Megjöttem hozzátok, itt vagyok!

De kinek mondom én?

Hiszen csak én egyedül vagyok itt, senki sem hallja kérdésem!

A kezem elzsibbadt, az arcom ráncai mélyen barázdáltak lesznek, érzem, ahogy könnyeimet törölgetem melyek forrón peregnek hosszan, végig arcomon.

Meg állok egy sír mellett, fáradtan kimerülve reménytelenül.

Majd egy padra lelek!

Elkeseredetten, oda le is ülök.

Hogy lehet az, hogy nem találom szüleim sírját?

Kérdezgettem magamtól, és imátkozni kezdtem halkan, elmélyedve az imában.

Végre a köd is ritkulni kezdett,átlátható lett atemetőkertje.

Azon vettem magam észre, hogy szüleim sírja mellettállok!

Meelyet csak véletlen találtam meg.

Véletlen?

De hiszenjeleztem szüleimnek, hogy itt vagyok!

Csak még egy imát kellett hozzá elmondanom, és annak ellenére, hogy semmit sem láttam elolvasni a sűrű ködben, ott találtam magam szüleim sírja mellett!

Az angyalokat küldhették hozzám, akik a kétségbe esésem láttán, oda vezettek drága szüleim koszorúkkal, virágokkal borított végső nyughelyükhöz.

Minden felelevenedett bennem, újra láttam édesanyámat ahogy együtt ünnepeltünk , édesapámat amikor az unokáit kivitte a határbalovaskocsival, és vasárnap, mikor édesanyámmal mentünk atemplomba,a nagymisére.

Sajnos elmentek ők mindketten, csak a sírjukhoz mehetek!

Most elhelyezem koszorúimat, mécseseimet,szüleim sírjára!

Szívemben, ők örökké élnek, élni fognak.

Kedves listatársaim, mindenkinek szép emlékezést kívánok elhúnyt szeretteikre, a halottak napján.

Én ezzel a kis novellámmal emlékezem!

Szeretettel

Orlicki Jánosné Méri