- Szolgáltatásaink
- Az MVGYOSZ szolgáltatásai
- Partner szervezeteink szolgáltatásai
- Akadálymentes világ
- Dokumentumok
- Pályázatok - Támogatások
- Irodalmi pályázataink
- Hogyan látod a nem látókat? Rajzpályázat
- Szemléletformálás
- Rólunk szól
- Nekünk szól
- Vakok Világa (archívum)
- Partnereink - Szponzoraink
- Akikre büszkék lehetünk
- Egyesületünkről
- Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
- Hirdetések
2015. november 05. 14:26 | |
Az Egyesület az idén megalapította a Z. Kovács Bertalan Emlékplakettet. | |
Ötven éves a Bács-Kiskun Megyei Egyesület Az idén ünnepelte ötvenedik születésnapját a Bács-Kiskun megyei szervezet. A Fehérbot Nemzetközi Napja alkalmából igazi ünnepi műsorral lepték meg a szervezők a tagságot. Már hagyomány, hogy az ünnepséget az elnök megnyitója után Sirkó László, valamint a Kecskeméti Katona József Színház Minitársulata kezdi. Az idén is fergeteges műsorral szórakoztatták a közönséget. Dr. Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke is megtisztelte rendezvényünket, köszöntötte a jelenlévőket, és beszédében hangsúlyozta a sajtókapcsolatok, valamint az egyenlő esélyű hozzáférés megteremtésének fontosságát. Ezt követően átadta Sirkó Lászlónak, valamint a Kecskeméti Katona József Színház Minitársulatának a Louis Braille Emlékérmet. Az Egyesület az idén megalapította a Z. Kovács Bertalan Emlékplakettet, amelyet évente egyszer adományoz a szervezet egy, legfeljebb két olyan személynek vagy szervezetnek, aki kiemelkedően sokat tett a Bács-Kiskun megyében élő látássérültekért. Kiss Adrienn ismertette Z. Kovács Bertalan életét, valamint magát a plakettet. Kácsor-Macska zsuzsanna pedig átadta Az Első Kecskeméti Lions Klub elnökének, Jámbor Zoltánnénak és Kovács Jánosnénak, kifejezve köszönetét munkájukért. A műsort a Lakó Sándor Kamarazenekar folytatta, tagjai rövid, komolyzenei műveket adtak elő. Az ünnepi rendezvény utolsó felvonásaként pedig látássérült előadók léptek fel. Sztakó Krisztina Kipkop című novelláját adta elő, Ballai Annamária csodálatos énekhangjával kápráztatta el a közönséget, Kovács József saját költeményét szavalta el, amelyet kifejezetten az Egyesület ötvenedik születésnapjára írt. Utolsóként Pedig Fekete Attila énekelt a hallgatóságnak, igazi jó hangulatot teremtett, a legtöbben szívesen táncra is perdültünk volna. A napot ebéddel zártuk és kellemes beszélgetéssel az asztalok körül. Köszöntöttük egymást, régi-új ismerősöket, üdvözöltük az újonnan csatlakozókat. Bíztatunk mindenkit, hogy jövőre ünnepeljen velünk! Sztakó Krisztina |