ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Beszámoló Mikulás Napról

2016. december 14. 04:01

Szilveszteri hangulatban telt a délután

Kedves Tagtársaink!

2016. november 26-án szombaton délután ismét összegyűltünk a Református Iskola éttermében egy fergeteges klubdélutánra. A Mikulást és a közelgő karácsonyt ünnepeltük, de a hangulatot felidézve inkább a közelgő Szilveszter kapott nagyobb hangsúlyt. Kettőkor gyülekeztünk, s nagy örömömre igen szép számban, kb 30 főt számláltunk, s kezdetét vehette a zenés, játékos klubdélután. A zenéről mint mindig Fekete Attila tagtársunk gondoskodott, akinek ezúton is köszönjük, hogy idejét feláldozva feledhetetlen emlékké tette számunkra ezt a délutánt. Négy órára már megtelt a „parkett". Hol párokban, hol pedig nagy körben roptuk a táncot. A már jól ismert totó sem maradhatott el, 7 csapat mérte össze tudását, nagyon szoros verseny alakult ki a csapatok között, s nagyon nehéz dolga volt a játékvezetőknek eldönteni, hogy ki is kapja az első, második, harmadik díjat. Keceli tagtársaink is benne voltak abban a csapatban, akik indultak az első díjért, amelyet meg is nyertek.
Golovics Márta irodavezető, aki az egyesület pártoló tagja is, egy fekete erdő tortát ajánlott fel, amelyet kisorsoltunk a tagok között, Tusori Nikolett lett a torta boldog tulajdonosa.
Kisorsoltunk továbbá egy síkírású Vakok Világa folyóirat előfizetést, amelyet Horváth Sándor tagtársunk nyert meg.

A délután folyamán a Mikulás is megérkezett tagjainkhoz.
Este fél hétkor ért véget a mulatság.

Bíztatom azon tagtársainkat, akik nem voltak jelen, hogy csatlakozzanak hozzánk a jövőben, mert ezek a klubok mindig feledhetetlenek.
Kácsor-Macska Zsuzsanna
Elnök

 

doboz alja
oldal alja