ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Átvettük az elismerést! - Ön választ, mi segítünk

2022. március 23. 10:12

2022. 03. 17-én egyesületünk hivatalosan is átvette a TESCO Global Áruházlánc Zrt. „Ön választ, mi segítünk" pályázatának elismerését.

Hatalmas öröm számunkra első helyezettként végezni, hisz ez azt is bizonyítja, hogy a látássérültek helyzete igen is megmozgatja a társadalmat, s mindaz, amiért nap, mint nap teszünk és küzdünk, nem hiábavaló erőfeszítés.
Még januárban érkezett hozzánk a nagyszerű hír, hogy egyesületünk bejutott a pályázat szavazatgyűjtő fordulójába, ezzel együtt pedig az irodában megkezdődtek a nagy munkálatok, hisz nem sok időnk volt hátra: január 17-én már indult is a zsetongyűjtés, amibe szó szerint mindenki bekapcsolódott: volt, aki vásárlásával és a kapott zseton egyesületünk gyűjtődobozába való bedobásával mozdította előre az ügyet, sokan voltak azonban mind Kecskeméten, mind Kiskunfélegyházán, akik kitelepülésre adták a fejüket, így hívva fel a figyelmet eme nagyszerű kezdeményezésre, voltak, akik szórólapot osztottak töretlen lelkesedéssel, s ezt akár hetente többször is megtették. Ezek az emberek mind önkéntes alapon vállalták a feladatot, biztosítva, hogy mondanivalónk minél több vásárlóhoz eljusson.
Szemléletformáló csapatunk élt a lehetőséggel, hogy a talfájai áruház dolgozóinak is bemutatkozzanak és egy rövid előadás keretében felvilágosítást tartsanak a látássérültek helyzetéről. Ezzel némileg előre is vetítettük, amit a pályázat elnyerése esetén meg kívánunk valósítani.
2022. március-augusztusi időszakban minél több helyszínen, különböző korcsoportok számára tartanánk szemléletformáló előadásokat.
A szemléletformáló program során a diákok egyrészt online interaktív formában, majd a táborokban személyesen ismerhetik meg a látássérült embereket, azokat a segédeszközöket, melyeket a mindennapjaik során a tanuláshoz, munkához és a közlekedéshez használnak.
A szemléletformáló program közvetett hatása, hogy a diákok által megszerzett információkat tovább adhatják kortársaiknak, barátaiknak és a családtagjaiknak is. Könnyebb lesz a kapcsolatfelvétel a látássérült kortársaikkal, bátrabban szólítják meg őket, jobban tudnak segítséget nyújtani számukra, a későbbiekben a munka világában a speciális ismeretek birtokában jobb lesz az együttműködés.
Terveink pedig a most elnyert 400.000Ft segítségével megvalósíthatóak lesznek. Sikerült! Mindez azonban nem történhetett volna meg a rengeteg, programunknak bizalmat szavazó vásárló, a szabadidejükben szórólapot osztó önkéntesek és diákok nélkül.
Hálásan köszönjük támogatásukat!
Maradjanak velünk és kövessék mindennapjainkat a közösségi médiában, ahol többek között a vállalásaink megvalósításáról is rendszeresen hírt adunk majd.

a Bácsvakok csapata

doboz alja
oldal alja