A cirkuszművészet mindenkié!

A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete jóvoltából lehetősége nyílt a szegedi, a Bács-Kiskun megyei és természetesen a Békés megyei egyesület tagjainak egy látogatásra a Fővárosi Nagycirkuszba. Örömmel jelentkeztem a Bács-Kiskun megyei egyesület tagjaként családommal és négy tagtársammal együtt.

Éppenhogy megérkeztünk és a bejáratnál beszélgetésbe elegyedtünk a többiekkel, Fekete Péter máris gyakorlott túravezetőként körbevezetett minket, olyan helyekre léphettünk, ahová néző sosem mehet. Megtapogathattuk a 30 kilós láncot, ami az artisták lélegzetelállító mutatványainak kelléke, s amin épp akkor is egy hölgy egy kézen egyensúlyozott a fejünk felett, több méteres magasságban.
Beszélgethettünk egy gördeszkás párossal, ők szintén arra használták ezt a hétköznapi eszközt, hogy látványos bemutatókat tartsanak. Pörögtek-forogtak, úgy is mondhatjuk, táncoltak, s nagyon különleges tánc volt ez. Kérdésünkre elmondták, egy évig tanulták ezt a mutatványt, koreográfiát. Az előadás előtt kaptunk egy fülhallgatót, amin keresztül pontos tudósítást halhattunk, mi történik a porondon. Itt is Fekete Péter köszöntött bennünket és gyakorlott narrátorként kalauzolta el a látássérülteket az előadás apróbb részleteiben.
Ezt audiónarrálásnak nevezik, ami már egyre több színházban és néhány tévécsatornán is bevezetésre került.

Az előadás címe: Esőcirkusz, a különleges vizes technikával megfűszerezett műsor egyedülálló a magyar cirkuszművészetben. A porond hol fényjátékos szökőkúttá, hol csendes tóvá, hol háborgó tengerré változik át - így egészítve ki a fellépő művészek produkcióit. Amikor fehéren volt megvilágítva a vízsugár, az például pont olyan hatást keltett, mintha hó hullott volna rájuk.

Érdekesség, hogy a gördeszkás páros volt magyar származású, a többi artista orosz, vagy ukrán.
Megható pillanat volt, amikor egy ukrán apuka, és egy orosz anyuka és kislányuk táncoltak együtt. Természetesen volt bohóc is, aki két kiskutyát hozott be a porondra, ami pedig ezután történt, színtiszta komédia, a jelenet a következőképp zajlott: a két kiskutya egy békéscsabai kolbászt szeretett volna elvenni a bohóctól, az viszont konok volt, nem adta. Erre megjelent egy pitbull, aki, mint tudjuk, jóval nagyobb, így jobb esélyekkel indult a kolbász megszerzéséért. Felmászott a bohóc hátára, ugrált, táncolt rajta, akárcsak egy artista, végül pedig elorozta azt a kolbászt.
Az állatok nagyon mókásak, sok ötletes mutatványt lehet velük megvalósítani, személyes kedvencem, ami vastapsot is kapott egy szárnyasnak köszönhető: a bohóc betett egy élő libát a nadrágjába, szaladgált vele, a tollas jószág pedig hátul, tehát a bohóc fenekénél kukucskált kifelé a legnagyobb lelki nyugalommal.
Péter végig nagy átéléssel narrált, mesélt nekünk: amikor iszonytató magasságban kötélen egyensúlyozott egy lány, visszafelé számolt „Három, kettő, jaj, majdnem megcsúszott, egy, és a végére ért a kötélnek." Még most, írás közben is kiráz a hideg és pontosan ez az audionarráció lényege.

Az artisták szinte minden számban szerepeltek és szó szerint szédítő produkciókat adtak elő. Sosem gondoltam rá, de lehet úgy is táncolni, hogy valaki a másik személy vállán áll. Az artisták hihetetlen bizalommal vannak egymás iránt, hisz sok esetben az életük múlik a csapattársukon. Ezzel pedig megadtam a következő kulcsszót: feladatuk a csapatmunka, amivel apró mozzanatokból összecsiszolnak egy komplett előadást.
Mi pedig bízunk és csapatosan reménykedünk abban, hogy részt vehetünk még több audiónarrációs előadáson. Nagyon jól éreztük magunkat, az Esőcirkuszt pedig ajánlom mind látó, mind látássérült embertársaimnak, hisz életre szóló élménnyel lesznek gazdagabbak.
Fekete Péternek köszönetünk jeléül vittünk hamisítatlan házi barackpálinkát és természetesen a békéscsabai kolbász sem maradt el, amit reményeink szerint nem a bohóc kutyái esznek majd meg.

A beszámolót írta: Szabóné Sándor Melinda, a Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun megyei egyesületének felügyelő bizottsági tagja