ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Ön választ, mi segítünk - Díjátadó

2023. április 11. 09:14

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete Immár harmadik alkalommal nyerte el a Tesco áruházlánc által kiírt „Ön választ, mi segítünk" c. pályázat első helyezését.

A hivatalos díjátadóra 2023. március 29-én került sor. Egyesületünket Hencz András Elnök úr
és Györgyné Kiss Adrienn képviselte. A programon jelen volt mind a
három Tesco áruház igazgatója, valamint a másik két civil szervezet, a
Hírös Főnix Madár Egyesület és a Kecskeméti Spartacus Sportkör és
Közösségi Tér képviselői.
Az eseményen lehetőségünk volt a megjelent áruházi vezetők és a
versenytársak körében megismertetni a láthatatlan vacsora látókra
gyakorolt hatását. A rendezvény végén minden résztvevő jelezte
részvételi szándékát a soron következő láthatatlan vacsora
valamelyikén. Emellett mi is megismerhettük a versenytársak
tevékenységét, és a jövőbeni együttműködés lehetősége is felvetődött a
programot követő kötetlen beszélgetés során.
Még egyszer köszönjük mindenkinek, aki a zsetongyűjtés során segített,
hogy újra a dobogó legfelső fokára állhattunk fel!

Györgyné Kiss Adrienn

doboz alja
oldal alja