ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Színházba járni jó!

2015. július 21. 13:48

A színház első, audionarrált előadása a Harisnyás Pippi.



Színházba járni jó!

Stratégiai megállapodást kötött a Senheiser Audio Technika KFT és a Pesti Magyar Színház. Ennek lényege, hogy hazánkban elsőként kerül bevezetésre egy olyan speciális mobilapplikáció, melynek segítségével látássérültek audionarráció segítségével teljes körűen képesek lesznek magukévá tenni színházi előadásokat.

A színház elsőként a nagyszínpadi előadásait kívánja audionarrációval ellátni, de a későbbiekben stúdióelőadásaik narrálását is tervezi. Tóth Cecília audionarrátor, az AKKU (Akadálymentes Kultúra Csoport) munkatársa, e program egyik megvalósítója. 2014-ben a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és a Színművészeti Egyetem közös képzésén szerzett audionarrátori képesítést. Az empátia és az érthető beszéd egyaránt nagyon fontos, továbbá az is, hogy a narrátor ismerje meg a darab teljes szövegét - így a próbákon is részt kell vennie. Ugyanakkor fontos a spontaneitás, hiszen az élő előadás lényege, hogy az előadás minden alkalommal tartogat meglepetéseket, amikor a színészek rögtönöznek - ehhez pedig a narrátornak is alkalmazkodnia kell.

Zalán János, a Pesti Magyar Színház direktora elmondta: Voltak olyan magyar színházak, amelyek kísérleti jelleggel már próbálkoztak audionarrációval. A Pesti Magyar Színház azonban abban mindenképp első, hogy egy kimondottan e célra kidolgozott mobilapplikáció segítségével teszi lehetővé ezt, anélkül, hogy a nézőtéren helyet foglaló, a narrációt nem igénylő nézőt ne zavarja a narrálás, ezáltal a látássérültek integráltan tudjanak éplátókkal együtt helyet foglalni a nézőtéren. Fontosnak tartja az empátiát, illetve az együttműködést, így azt is,hogy az előadás elején tájékoztassák a nézőket arról, hogy az előadás audionarrációval ellátott, tehát, pl. hogy ha valaki meglátja, hogy a másik ember fülhallgatóval okostelefont használ, ne szóljon rá, hogy kapcsolja ki a telefonját, hiszen az érintettnek épp az audionarráció miatt van szüksége az eszközre. Emellett fontos az is, hogy ne gerjedjenek össze a fülhallgatók, ne legyen túl hanngos az audionarráció, amely így zavarhatja a narrációt nem igénylő nézőt - ezek mind-mind konfliktusforrások lehetnek, a direktor éppen ezért fontosnak tartja az információcserét, a megfelelő tájékoztatást, a szocializációt, azt, hogy az éplátókat is és a látássérülteket is egyaránt szocializálni kell.

A színház első, audionarrált előadása a Harisnyás Pippi című gyerekelőadás, mely előadásnak a premierje eredetileg 2015. márciusában volt, akkor még audionarráció nélkül. Az audionarrációval ellátott változatának bemutatójára ősszel kerül sor. A színház várja az érintetteket. A direktor elmondta, hogy nyitottak az érintettek észrevételeire, éppen ezért nem csak a Senheiserrel, hanem a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével is együttműködnek. Hiszen színházba járni jó, de csak úgy, ha az élmény közös és pozitív.

forrás www.civilradio.hu

 

doboz alja
oldal alja