ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

90decibel 2016. évi 2. hírlevél

2016. február 08. 17:28

Érdeklődni és jegyeket foglalni a megadott elérhetőségeken lehet.


90decibel 2016. évi 2. hírlevél
Kedves Színházbarátok és leendő Színházbarátok!



Az év Második hírlevelében  új hírekkel jelentkezünk az
akadálymentesített színházi világból.



Hosszas egyeztetések után nagy örömmel jelentjük be, hogy az
Operaház/Erkel Színház vezetésével sikerült megegyeznünk,  a jövőben ott
is  lesznek  akadálymentesített
előadások. Az első előadásra március 19-én este 7 órakor kerül sor!
Erkel Ferenc: Hunyadi László című operáját tekinthetik meg narrátor
közreműködésével
  az Erkel Színházban. A kedvezményes jegyár 1.500.-Ft, amely a
kísérőkre is vonatkozik. Mint mindig most is lesz előadás előtt
színpadbejárás és lehetőség
nyílik majd a főszereplők jelmezeit és a kellékeket is kézbe venni.
Jegyek már rendelhetők az alábbi elérhetőségeken:

info@90decibel.org


vagy

bonecz@90decibel.org


  illetve a 06-20-9588688 telefonszámon.



Az Opera/Erkel Színház akadálymentesített előadásaíról a Duna TV Esély
című műsorában már elhangzott egy kis előzetes, melyet az alábbi linken
tudnak megtekinteni,
meghallgatni:

http://www.mediaklikk.hu/video/esely-2016-01-30-i-adas-5/




Partnerünk lett a Rózsavölgyi Szalon is, amely pár éve nyitotta meg
kapuit a budapesti Szervita téren található patinás Rózsavölgyi
Zeneműbolt fölött.
A kávéházzal egybenyitott színházterem mindössze 75 fő befogadására
alkalmas, amely kiváló helyszíne a néhány szereplős kamaradaraboknak. A
nézők szinte
egy térben vannak a szereplőkkel, amely plusz élményt és jobb megértést,
megtapasztalást nyújt. Az első előadás dátuma február 27., 15 óra.
Szakonyi Károly:
Örvény című darabját tekinthetik meg három kiváló színész előadásában.
Néhány szó a darabról:



Az idősödő Dosztojevszkij beleszeret tanítványába, a fiatal Polinába, és
egészen be akarja kebelezni. A lány hagyja is magát, lázad is ellene.
Kínozzák
egymást, ugyanakkor képtelenek elszakadni a másiktól. Polina megpróbál
elmenekülni, de a férfi akár erőszakkal is visszaszerzi. A birtoklási
vágy, szenvedély
és gyűlölet meséje ez, valamint az örök múzsáé, aki az író minden
regényében megjelenik. Dosztojevszkij hiába kezd új életet, többé nem
tud elszakadni
szerelme emlékétől, minden női karakterben és minden leírt szóban őt keresi.



Előadások időrendben:



febr. 23. (kedd), 19 óra, Nemzeti Színház,

Csiky Gergely: Ingyenélők

Vígjáték

Narrátor egyeztetés alatt

Jegyár: 1300.-Ft



1880-ban született ez a sikerdarab, és annak a kornak a hazafiaskodását
tette benne nevetségessé Csiky - az embernek mégis az az érzése, hogy az
Ingyenélők
a máról szól. Nagyszerű társadalomrajz, tele rendkívüli érzékenységgel
megírt remek szerepekkel.


Az előadások előtt  körülbelül egy órával interaktív színpadbejárást
tartunk, melynek részleteiről értesíteni fogjuk  a jelentkezőket.



febr. 27. (szombat), 15 óra, Rózsavölgyi Szalon, Szakonyi: Örvény

Narrátor: Kovács Margit

Jegyár: 1000.-Ft



márc. 5. (szombat), 19 óra, Veszprémi Petőfi Színház, Eisemann Mihály:
Tokaji aszú (operett)

Narrátor és jegyár egyeztetés alatt



márc. 6. (vasárnap), 15 óra, Kecskeméti Katona József Színház,

Marc Camelotti: Boeing, Boeing (vígjáték)

Narrátor és jegyár egyeztetés alatt



márc. 19. (szombat), 19 óra, Erkel Színház, Erkel Ferenc: Hunyadi László
(opera)

Narrátor: Bonecz Ervin

Jegyár: 1500.-Ft



márc. 20. (vasárnap), 15 óra, Kaposvári Csiky Gergely Színház

Connor McPherson: A gát (történetek a tűz körül)

Narrátor: Bonecz Ervin

Jegyár: 1500.-Ft



Érdeklődni és jegyeket foglalni a fent megadott elérhetőségeken lehet.



Kérjük továbbra is kísérjék figyelemmel honlapunkat
www.90decibel.org
  és facebook oldalunkat.



Várjuk jelentkezésüket, a programokhoz jó szórakozást és kellemes
kikapcsolódást kívánunk!



Üdvözlettel:

  90decibel Project

  Ervin, Aki, Bendi, Franciska, Szilvia,Szimonetta, Margit, Icus  és
Minden segítő közreműködő!

 

 

doboz alja
oldal alja