A Braille-kottaírás múltja és jelene

A Braille-kottaírás múltja és jelene

"a Braille-kotta nehéz, megtanulhatatlan és teljességgel felesleges."

Sajnálatos módon a zenepedagógusok többsége gondolja úgy, hogy a nem látó növendéket meg kell kímélni a Braille-kottától és helyette, úgymond csak 'fül után' tanítják őket.
Mert gyorsabb.
Mert egyszerűbb.
Ennek eredménye; kíméletből megfosztják nem látó növendékeiket az önálló tanulástól, a felfedezés örömétől és a saját elképzelés lehetőségétől is, hiszen a hallás utáni tanulás már magával hozza a zenei megfogalmazást is.
Diákját az ilyen tanár megfosztja továbbá az esélyegyenlőséghez való jogától is, mert zenével hivatásosan foglalkozó tanárt, művészt a kotta ismerete nélkül nem fogadnak el.
A Braille-kotta logikus rendszer, meszszemenőkig a memorizálást szolgálja, és ha türelemmel foglalkozunk vele, kimeríthetetlen örömforrásra találhatunk.
A Braille-kotta ismerete, használata kulcs a zene varázslatos birodalmához, s mint ilyen, a látássérült fiatalok számára a szabadidő hasznos eltöltését is jelentheti.
Ehhez azonban az kell, hogy barátot és szövetségest lásson ebben a csodálatos rendszerben és ne félelmetes mumusként, rettenetes rémként, megtanulhatatlan átokként szerezzen róla tudomást..." - vezette be Németh Tamásné Berta Edina egyik előadását, amely a Braille-kotta rejtelmeit tárta fel az érdeklődőknek 2011-ben egy konferencián. Cikkemben vele beszélgettem a Braille-kotta átírásáról, annak történelmi előzményeiről, hasznáról és nehézségeiről.

A Braille-kotta
írásrendszeréről

A kottaírás kidolgozásának rendszere Louis Braille nevéhez fűződik, amely a Braille-íráshoz hasonlóan folyamatos fejlődésen ment keresztül. Alapja az a hat pont-rendszer, ami a betűkészletet is alkotja. 1888-ban, az első kottaírással foglalkozó konferencián megegyeztek a Braille-kottaírás egységes rendszeréről. 1929-ben egy újabb konferenciát hívtak össze Párizsban. Több új reform került be a rendszerbe. Az utolsó, ezzel kapcsolatos eseményt 1996-ban Németországban tartották, amelyről német nyelvű, igen vaskos, síkírású könyv született.

A látó szemnek ránézésre a Braille-kotta csupán pontok halmazát jelenti fehér papíron, ami semmiben sem különbözik a pontírástól. A látássérültnek is meg kell ismernie ahhoz a Braille-kottaírás hangjegyeit, jeleit, hogy abból ő képes legyen a zenei művek elsajátítására.
A hangjegyírás logikus rendszeréből nyújtok egy kis ízelítőt:
A nyolcad hangokat a hat pont négy felső pontja adja. Ha negyedet akarunk írni, akkor az adott nyolcad hanghoz hatos pontot teszünk. A fél hangok jelölésére a hármas pont szolgál, az egész hangnál pedig a hármas és a hatos pontok szerepelnek. Bocskai Imre, vak zenetanár találó versikéje megkönnyíti a hangértékek megtanulását:
"Hatos pontot a negyedhez,
hármas pontot a félhez,
hármas- és a hatos pontot kell adni az egészhez."
Fontos megemlíteni, hogy a hangjegyek lejegyzésének alapjai nemzetköziek, ennek ellenére mégsem lehet teljesen egységes rendszerről beszélni. Országonként eltérőek az átírási módszerek. Vegyük példának a zongora- illetve orgonaműveket, mert ezek a leggyakoribbak. A németek kisebb egységekre tagolják a kottát, azaz adott számú ütem jobb kéz- után azonos ütemszámú bal kéz-szólamot írnak le, melyeket többnyire ütemszámokkal is ellátnak.
Az angolok az úgynevezett bar by bar (ütem ütem melletti) módszert alkalmazzák. Ennek megfelelően ők egy ütem jobb kéz után egy ütem bal kezet írnak le, szakaszolásban a sík kotta soraihoz alkalmazkodnak. A cseh-rendszer is az ütem ütem melletti írásmódot alkalmazza.
A legmodernebb átírási rendszer a bar over bar, azaz ütem ütem fölötti írástechnika. Ez a módszer hasonlít leginkább a síkírású kottaképhez, mert egy-egy ütem esetében a jobb kéz alatt új sorban mindig az adott ütemnek a bal kéz szólama található.
A tájékozódást a margón az ütemszámok folyamatos írása segíti. Előnye a könnyű kezelhetőség, az átláthatóság. Az így elkészített kiadványok sok papírt emésztenek fel, bár Németh Tamásné Berta Edina véleménye az, hogy: "a Braille-kotta nem egy olyan tömegcikk, ahol a hellyel spórolni kellene." Mégis, a Braille-kottaírás egyik fontos alapelve az ésszerű rövidítések használata. Másik fontos elv a megfelelő szakaszolás, ami azt segíti elő, hogy a zenemű könnyen tanulható és megérthető legyen.
Hazánkban a német rendszerű szakaszolás jellemző.

A kottaírás helyzete és
története Magyarországon

A Braille-kottaírásnak sokat köszönhetnek a zenét tanító látássérült elődeink és a ma tevékenykedő muzsikusok egyaránt:
- Louis Braille - orgonista zenetanár, a pontírás feltalálója;
- Horváth Attila - zeneszerző-zongoraművész;
- Helmut Walcha - orgonaművész;
- Ungár Imre - Kossuth-díjas zongoraművész;
- Bán Sándor - zongoraművész;
- Bocskai Imre - zeneszerző, orgona- és zongoraművész;
- Stomfai Károly - orgonaművész;
- Dobos Kálmán - zeneszerző;
- Farkas Mátyás, Lakatos Tamás, Magyar Csaba - zongoratanárok;
- Rédai József - zongoraművész;
- Németh Tamás - zongoraművész-tanár és tanítványa, a Prima Primissima-díjas Érdi Tamás - zongoraművész.

Sokak áldásos tevékenysége kellett régen ahhoz, hogy hazánkban Braille-kották, zenei kiadványok legyenek. Régen úgynevezett hivatásos kottaátíróról nem beszélhettünk Magyarországon. A munka elvégzéséhez látó ember segítségét kellett kérni, aki hangról hangra, ütemről ütemre tollba mondta a kottaképet. A zenetanárok vagy külföldről rendelték meg a zenei darabokat, vagy diktálás után írták le a műveket.
Az 1950-es években közel 25 zenetanár tanított. Ekkor a szövetség nyomdájában már készültek Braille-kották. Alapvető zongoraiskolák, Bartók-, Kodály-, Mozart-művek, szolfézs anyagok álltak a látássérült tanárok és a diákok rendelkezésére.
A zenészek örökségei rendszerint a Vakok Szövetsége kottagyűjteményét gyarapították. Tamás és Edina kérésére a Braille-kották felügyeletét, katalogizálását 2010-ben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye átvállalta. A házaspár munkájának hála, mára több mint 300 pontírású kotta kölcsönözhető az Ötpacsirta utca 4. szám alatt.
Nem szabad elhallgatni, hogy nem volt könnyű a kották rendbetétele, szétválogatása. Németh Tamásné Berta Edina elmondta, hogy a könyvtár részére csak a hivatalosan kiadott műveket adták át. A kézzel írott kották és a nyomtatott füzetek sajnos idővel összekeveredtek. Külön kellett válogatni a diktálás alapján kézzel írt, vagy másolt füzeteket, mivel ezek nem megbízhatók. A hagyatékok feldolgozása nem teljes, még folyamatban van.
A számítógépes technika a kottaírásban is meghonosodott. Előnye ennek a módszernek a javíthatóság és a sokszorosíthatóság. A kottaírás legegyszerűbb módja az, ha a számítógépen futó jegyzettömb szövegszerkesztő és egy Braille-sor segítségével visszük be a karaktereket.

Varró Attila kezdetben a Versa Braille pontírású jegyzetelővel és Braille-nyomtatóval állította elő a kottákat.
A Braille Music Editor 2002-ben, Márkus Norbert közvetítésével került hazánkba. Az általa honosított program képes a begépelt hangjegyeket megszólaltatni illetve megnevezni mind pontszám értékkel, mind hangnévvel. A klaviatúrán az S, D, F, J, K, L billentyűk a pontírás hat pontjának megfelelően működnek, ezekkel lehet a számítógépbe bevinni a hangjegyeket. Az így készített kotta elmenthető szövegfájlban nyomtatáshoz, midi formátumban hallgatható anyagként, illetve a program számára értelmezhető kiterjesztéssel is. A szoftver olasz fejlesztők munkája. BME2 néven 2009-ben új szoftver került a piacra, mely 350 euróért megvásárolható. Angolul, olaszul, franciául és spanyolul kommunikálhatunk vele.
Németh Tamásné Berta Edina olyan szerencsés helyzetben van, hogy a sík- és a pontírású kottát egyaránt ismeri. Diákként sokat szenvedett amiatt, hogy nem tud lapról játszani, mert csak nagyon közelről látja a kottát, nem úgy, mint látó zenésztársai. Amikor tapasztalta, hogy vak muzsikus barátainak még nehezebb a helyzetük, mivel számukra a síkírású kotta csak egy sima papírlap, elhatározta, megtanulja a Braille-kottát, hogy bővíthesse sorstársai repertoárját. Ebben Németh Tamás lett mestere. Edina azóta a kottaátírás híve és szerelmese. Az MVGYOSZ-nek 2007 óta dolgozik, jelenleg megbízásban végzi tevékenységét. Számos kottát Braille-esített már meg. Mindig figyel megrendelőinek igényeire és arra, hogy mindenki a számára legmegfelelőbb formában kapja meg a zeneművet.
Megtudtam, hogy az országban kevesen használják a Braille-kottát, viszont a látássérült zenetanároknak, a diákoknak és az autodidakta módon magukat továbbképző embereknek nélkülözhetetlen. Hallás után, magas szinten már nehézkes egy-egy darab elsajátítása, és a kotta használata a zenei szakközépiskolákban, a zeneművészeti egyetemeken követelményként szerepel. Sőt, a vak zenetanár nem tudja megfelelően ellenőrizni növendéke hangszerjátékát nélküle. Edina szerint megrendelő mindig lesz, mert időről időre születik igény a kottára. A szkenneléssel, karakterfelismerő programokkal előállított kották több munkát adnak, mint segítséget, ezért alkalmaznak minden nyugati országban hivatásos kottaátírókat.
Ha valaki Braille-kottát szeretne, akkor Koczkásné Tóth Csillát kell keresnie, akit a titkarsag@mvgyosz.hu e-mail címen érhet el.
Németh Tamásné Berta Edina mindenkitől türelmet kér, hiszen az átírás valóban időigényes folyamat. Karakterenként kell a hangjegyeket a gépbe vinni, valamint el kell végezni az ellenőrzést, a szerkesztési, tördelési utómunkálatokat, viszont nem tud ennél lélekemelőbb és hasznosabb feladatot elképzelni.
A Németh házaspár véleménye az, hogy a Braille-kottaírás hozzá tartozik a Braille-kultúra megőrzéséhez és fenntartásához. Remélem, hogy rövid áttekintésemmel én is segíteni tudtam ebben.

Kovács Judit

Vakok Világa 2014. július