ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Ariadné a látássérültekért


Ariadné a látássérültekért

Az MVGYOSZ székházában februárban fektették le azt az elektronikus érzékelővel ellátott szalagot, amelynek a hivatalos megnevezése: vakok közlekedését segítő elektronikus rendszer.
Az Ariadné név rövidítéseként egyszerűbben „A-bot"-nak elnevezett szerkezetet az Óbudai Egyetemen, dr. Kutor László PhD cimzetes egyetemi tanár vezetésével fejlesztették ki. A tervező mérnökök - Horváth Dániel intézeti mérnök, Major László főiskolai docens, Mezei Miklós tanársegéd, illetve Kutor László - tudatában voltak annak, hogy a látássérültek számára az egyik legkomolyabb nehézséget a környezeti akadályok jelentik, amelynek leküzdésében egyébként a fehérbot tud segíteni. Bonyolultabb a helyzet, ha például olyan belső térben kell közlekedni, amelyben nincsenek követhető műtárgyak. Ezen próbál enyhíteni az A-bot, amely az említett vakvezető rendszer egyik alapeleme. Az A-bot használata egyébként roppant egyszerű, hasonlóképpen működik, mint a fehérbot: „csupán" abban különböznek, hogy az A-botot elektronikus érzékelővel látták el, amely - választástól függően - vagy hangjelzéssel, vagy pedig rezgéssel, illetve ezek kombinációjával „tájékoztatja" a használóját a rendszer másik alapelemét képező vezetőcsík követésekor. Az A-bot mérete és súlya azonos a fehérbotéval, a bot vége azonban - elősegítendő a pásztázó mozgást - görgős gömbfelületben végződik, és a felhasználó programozni tudja a hang- és a rezgő jelzést.
Tulajdonképpen, ez a bot „okos", hiszen egy iPhone telefon segítségével képes megjegyezni az útvonalat, amelyen a vak ember végigmegy, és később újra és újra végigvezeti rajta. A vak embereket általában válltól felfelé éri a legtöbbször baleset. Ez a bot arra is képes, hogy érzékelje ebben a magasságban az akadályokat, és hangjelzéssel figyelmeztesse használóját a veszélyre.
A rendszert két helyen tesztelték: az egyik helyszín az Óbudai Egyetem Bécsi úti Campusának épülete volt, a másik pedig Szövetségünk Hermina úti székháza. Az egy hónapig tartott próbaüzem alatt több látássérült is kipróbálta, miként juthat el a székházban a rendszer segítségével - miután a portán kölcsönkapta az A-botot - a Braille-, illetve a hangoskönyvtárig, vagy a segédeszközboltig, netán a kultúrteremig. Természetesen a felhasználók el is mondták a véleményüket. Kivétel nélkül mindenkinek tetszett, könnyen kezelhetőnek tartották. Néhány idézet a tesztlapra írt észrevételekből: „a rezgő tetszik, bár kint a hangjelzés is kell", „jó alternatíva épületen belül", „a portától a boltig ez a legjobb", „belső térben, nagytérben látom hasznát", „a rezgős jó, a hangos másokat zavar, ha többen közlekednek vele", „nem tetszik, hogy menet közben nem lehet váltogatni" (valószínűleg a rezgő és a hangos üzemmód váltására gondol), „nagyon tetszik, elágazásnál kellene egy külön jelzés", „a csík keskeny, nehezen található", „Innovatív. Rezgő beállításnál diszkréten jelez". Noha a visszajelzések vegyesek, a lényegben egyetértenek: hasznos eszközről van szó. Persze, ezt is meg kell szokni, gyakorolni kell a használatát, ahogyan az egyik észrevételben olvasható: „... mindkét bot megszokást és betanulást igényel."
Az MVGYOSZ elnöke, dr. Nagy Sándor is jónak és hasznosnak tartotta az Ariadné vakvezető rendszert azon a sajtótájékoztatón, amelyet április 4-én tartottak az Óbudai Egyetemen, amikor bemutatták a nyilvánosságnak a rendszert, illetve összegezték a tesztidőszak tapasztalatait. Szövetségünk elnöke szintén a jelzett útvonal elágazásánál, különösen a többirányú elágazásnál tapasztalt problémákat emelte ki. Összességében az eszköz előnyei közül annak könnyűségét és könnyen kezelhetőségét hangsúlyozta.
De honnan is ered az Ariadné név? A görög mitológiából ismert: Minósz krétai király lánya volt, aki megmentette a labirintusban élő félig bika, félig ember Minótaurusztól Thészeuszt azzal, hogy aranyfonal-gombolyagot adott neki, aminek segítségével - a szörny legyőzése után - kitalálhatott a labirintusból. A világviszonylatban is újnak számító vakvezető rendszer tervezőinek szándéka szerint, a rendszer a mitológiai helyzethez hasonlóan vezetheti ki felhasználóját a közlekedési labirintusból.

Simon F. Nándor

Vakok Világa 2017. május

 

doboz alja
oldal alja