ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Diákok fehérbottal


Diákok fehérbottal

Fehérbottal tanultak lépcsőzni a diákok a III. Béla Gimnáziumban. A középiskolások egy érzékenyítő foglalkozáson vettek részt, ami során megtapasztalhatták a látássérültek mindennapjait. A bajai Rotary Club ebben a tanévben is útjára indította azt a programot, ami során a tanulók rászoruló felnőtteknek segítenek a mindennapokban. Színfelismerő, vízszintjelző és beszélő óra. Csak néhány érdekes szerkezet, ami az egészséges embereknek első látásra furcsának tűnhet. A látássérültek számára viszont egyszerű hétköznapi eszközökről van szó. A Magyar Vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének tagjai érdekes feladatokkal várták a középiskolásokat. A fehérbot összeszerelése még könnyen ment a diákoknak (164), a lépcsőzés viszont már keményebb diónak bizonyult. Mamuzsits Maja, 9. osztályos tanuló, III. Béla Gimnázium „Nagyon furcsa volt, mert eddig ezt még nem nagyon próbáltam ki, de ügyesen és jól segítettek és így könnyen ment.” A fiatalok nem csak azt tapasztalhatták meg, hogy milyen az amikor látás nélkül kell boldogulniuk, hanem megtanulták azt is, hogyan segíthetnek másokon. Kazal Krisztián, 9. osztályos tanuló, Szent László ÁMK „Kiskorom óta nagyon szeretek segíteni, mind időseknek, meg mindenkinek, aki rászorul, ezért amikor eljött a Rotary Club a sulinkba, így én hatalmas örömmel jelentkeztem és szeretném is majd ezt folytatni.” A Bajai Rotary Club az előző tanévben indította el a Tapintható Láthatatlan programot, ami során a diákok a rászoruló helyieknek segíthetnek a mindennapokban. Bevásárolnak, számítógépet kezelnek, vagy éppen csak beszélgetnek a felnőttekkel. Kácsor-Macska Zsuzsanna, elnök, Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete „Megismernek egy társadalmi csoportot, akiket még esetleg nem ismertek, és én azt gondolom, hogy azért bízom benne, hogy lehet tanulni tőlünk is, küzdeni akarást a mindennapi életünk területén.” Az idei tanévben 5 bajai középiskola vesz részt a programban, ami a diákok számára azért is előnyös, mert az érettségi vizsga előtt 50 óra közszolgálati tevékenységet kell igazolniuk. Sipos János, Rotary Club, Baja „Kérek mindenkit, hogy ha van a környezetében vak, csökkentlátó, mozgássérült ember, aki szívesen fogadna diák segítséget a hétköznapi életében, akkor juttassák el hozzám az ő nevét, telefonszámát, vagy hívjon fel engem az illető személyesen, és akkor megbeszéljük, hogy hogyan tud a közösségi szolgálati tevékenységbe felnőttként bekapcsolódni.” A program a gyakorlatban az ünnepek után, jövő év elején indulhat, akkor találkoznak majd először a fiatalok és a segítséget kérő látás vagy mozgássérültek.

Bajai tv 2014. december 8.

doboz alja
oldal alja