ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Hangsegítséggel szolgálók – beszélgetés Haffner Anikóval


Hangsegítséggel szolgálók

- Beszélgetés Haffner Anikóval

Haffner Anikó 1973. december 23-án született. Bizonyára többek számára ismerősen cseng ez a kedves, mosolygós, derűt sugárzó orgánum, aki sokak számára szerez örömöt. Beszélgetésünkből sok minden kiderül.
- Kérem, pár mondatban meséljen nekünk magáról - gyermekkoráról, családjáról, jelenlegi életéről!
- Debreceni lány vagyok, nagyon jó tanuló voltam, és elég korán a színészet felé fordult az érdeklődésem. Hét éves koromtól színjátszó, rádiós szakkörök foglalták el a délutánjaimat, majd az Ady Endre Gimnázium irodalom-dráma tagozata következett, ahol a gimnáziumi képzés mellett színészmesterséget, beszédtechnikát, drámaelméletet, éneket és táncot is tanultunk. A Színház-és Filmművészeti Egyetemre másodjára sikerült a felvételim, a közbeeső évet a Csokonai Színházban töltöttem. Szinetár Miklós osztályában szereztem diplomát, és a Madách Színházhoz szerződtem. Vendégként felléptem a debreceni Csokonai Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, a soproni Petőfi Színház, a Budaörsi Játékszín, a tatabányai Jászai Mari Színház és a budapesti Karinthy Színház színpadán.
A férjemmel több, mint tíz éve élünk együtt, hat éve született az első kisfiam, Bálint, majd 3 év múlva Dávid. Születésük óta ők a főszereplői az életünknek.
- Kedvenc tevékenységeiről, időtöltéseiről, kedvteléseiről mondana néhány szót?
- Nagyon szeretek tanulni, új dolgokat, kultúrákat megismerni. A fiúk születése óta másoddiplomát szereztem az ELTE andragógia (felnőttoktatás tudománya) szakán, tréner szakképesítést a Műszaki Egyetem és a Magyar Pszichológiai Társaság szervezésében, angol középfokú nyelvvizsgát tettem, most éppen olasz nyelvvizsgára készülök.
A pozitív pszichológia, gyermeklélektan is érdekel, de a szakirodalmon kívül szívesen olvasok szépirodalmat is. Ez évtől a Zempléni Múzsa társadalomtudományi és kulturális folyóirat olvasószerkesztője lettem.
A feltöltődést a sport és a gyerekekkel töltött idő, kirándulások adják. Nemrég próbáltam ki a bodyart mozgásforma deepwork irányzatát, ami a jóga-elemek mellett cardio-mozgást is tartalmaz, fizikailag és mentálisan is erősít, igyekszem a heti három edzést beépíteni a mindennapjaimba. A gyerekeknél is fontosnak tartom a mozgást, sportolnak is, és sokat kirándulunk-túrázunk.
- Mikor kezdett szinkronizálni?
- A gimnázium elvégzése utáni évben, amikor még nem vettek fel a főiskolára, a Csokonai Színházban dolgoztam. Ekkor indult el Debrecenben egy szinkronstúdió, ahová hangokat kerestek, és természetesen én is elmentem a meghallgatásra. Rengeteg gyerekszereplőnek kölcsönöztem a hangom, például a Zazie a metrón című film kislányának. Másodéves főiskolás voltam, amikor Nikodém Zsigmond a kislány Drew Barrymore-nak keresett hangot, így kezdtem el Budapesten is szinkronizálni. Szinkronizáltam Romy Schneidert, Scarlett Johanssont, szívesen emlékszem vissza a Napfivér, Holdnővér c. Zefirelli filmre, vagy az Egy asszony meg a lánya c. filmre, ha a klasszikusokra gondolok. De szeretem a sorozatokat is, és különösen szívesen dolgozom gyerekeknek készülő filmekben.
- Sokan követjük figyelemmel a Titkok Hídja spanyol sorozatot. Emiliát remekül szinkronizálja! Szereti ezt a szerepet?
- Igen, általában a sorozatot is jónak, igényesnek gondolom, Emilia pedig okos, érzékeny, jószívű karakter. Az édesapja művelt, és a tudását neki is átadja, ahogy a fiának is, büszke, emancipált, erős nővé formálva. A saját érdekein, érzelmein felülemelkedve képes örülni más boldogságának, sikerének, ami tiszteletreméltó tulajdonság.
- Ha tehetné, a filmben adná más szereplő magyar hangját?
- Nem szoktam azon gondolkodni, hogy milyen lenne másik szereplőt megformálni. Megtisztelő, ha a rendező rám gondol egy szerep kapcsán, és annak a feladatnak igyekszem megfelelni.
- Amikor filmbeli édesapja, Raimundo megvakul, Ön kiválóan alakítja a gondoskodó, mégis bátorító szerepeket! Vajon egy kicsit közelebb érzi magát a látássérültekhez a filmnek köszönhetően?
- Rengeteget lehet tanulni egy-egy szerepből, és igen, érzelmileg is lehet fejlődni, más emberek reakcióit, viselkedés-mintáit megfigyelve. Ahogyan a színész magánéletében átélt események is beépülnek később a szerepformálásba. Sajnos apukám már nincs közöttünk, de súlyos betegsége idején a kemo- és sugárterápia alatt mellette voltam. Ezek az élmények biztos, hogy beépülnek a személyiségbe, és egy hasonló szituáció felidézheti az akkori érzéseket.
- A sorozatot éppen a legizgalmasabb résznél függesztették fel, sok nyitott kérdéssel. Lehet tudni, mikor lesz folytatás? A következő részeket már szinkronizálják, vagy még várni kell a további részek megvásárlására?
- Minket is váratlanul ért a sorozat szüneteltetése, biztos információm nincs a folytatásról, de mi is várjuk, és reméljük, hogy minél hamarabb újrakezdhetjük.
- A sorozat szinkronizálása közben munkatársaival szövődtek barátságok?
- Elég feszített tempóban dolgozunk, így munka közben kevés a lehetőségünk barátkozni, de már ismertük egymást más munkák kapcsán, Posta Victorral például a színházból, így elég közvetlen a viszony munka közben.
- Kapott már olyan szerepet, amit kevésbé kedvelt?
- Inkább azt mondanám, hogy volt olyan, ami nem állt hozzám igazán közel, de az a feladatunk, hogy ilyenkor is legjobb tudásunk szerint próbáljunk alkalmazkodni a figurához. Ritkán gondolnak rám negatív figura megszólaltatása kapcsán, így néha üdítő tud lenni, ha mégis megformálhatok egy legalább kicsit gonosz szereplőt.
- Az érzelmi megnyilvánulásokat, gondolom, nem mindig könnyű visszaadni. Mi segíthet ebben?
- Az érzelmi azonosulás, empátia, aminek a figyelem az alapja. De azt hiszem, az ember csak olyan érzelmi megnyilvánulást tud hitelesen visszaadni, amelynek átélésére ő maga is képes. Ezért a színész minden élményéből tanul, megfigyeli saját magát, és elraktározza a tapasztalatait öntudatlanul is, hogy előhívható legyen egy későbbi munka során.
- Milyen egy jó szinkronhang?
- Ha én ezt tudnám, biztosan sokkal több munkám lenne. Na de komolyan: szerintem nincs erre egyértelmű válasz. Mert jó szinkronhang az is, akinek jellegzetes, felismerhető hangja van, hiszen ezért szeretjük, de az is, aki képes a hangjával teljesen a karakterhez alkalmazkodni, és meglepődünk, ha megtudjuk, hogy ezt a hangot is, és azt a nagyon másfélét is ő csinálta, hiszen képlékeny, rugalmas, sokféleképpen használható. Talán az, aki hiteles, aki a munkájával hozzá tud adni valamit az általa megformált szerephez, és aki nyitott az instrukciókra, mer kipróbálni más utakat is a megszokottakon túl.
- Köszönöm a tartalmas, érdekes beszélgetést olvasóink nevében is!

Árvay Mária

Vakok Világa 2016. május

doboz alja
oldal alja