Hangsegítséggel szolgálók – beszélgetés Petneházy Emőkével

Hangsegítséggel szolgálók

- Beszélgetés Petneházy Emőkével

Bepillantás az audionarrátorok világába
Rengeteget köszönhetünk nekik, hiszen szavaikkal láthatóvá teszik mindazt, amit csak az épek szeme képes befogadni. Tudjunk meg kicsit többet eme hivatásról!
- Kérem, meséljen nekünk pár szóban életútjáról!
- Petneházy Emőke vagyok, a Vakok Speciális Szakiskolájában dolgozom gyógypedagógiai asszisztensként. Pályámat a Külkereskedelmi Főiskola elvégzése után az IBUSZ-nál kezdtem, majd 27 évig repültem vezető légiutas-kísérőként a MALÉV-nál. A nemzeti légitársaság bukása után új pályát kerestem, mivel 3 gyermek édesanyjaként nem mehettem külföldre repülni. Felsőfokú OKJ-s bizonyítvánnyal, mint gyógypedagógiai asszisztens elhelyezkedtem a Vakodában, azóta dolgozom ezen a helyen.
Bekapcsolódtam a Kézzelfogható Alapítvány életébe, ami a látássérültek integrációjával foglalkozik a képzőművészet segítségül hívásával.
2014-ben elvégeztem az első akkreditált audionarrátor képzést, és csatlakoztam az akkor alakuló AKKU (Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület) Egyesülethez.
- Milyen feladatokat lát el a látássérültek körében?
- Napi 8 órás munkaidőm összeköt a látássérült fiatalokkal az iskolában asszisztensként. Fennmaradó időmben közreműködök a Látáspont műhely munkájában, ahol látássérült fiatalok állítanak elő kézműves termékeket és próbáljuk azokat a szabad piacon értékesíteni. Tagja vagyok a Kézzelfogható Alapítványnak, valamint az AKKU Egyesületnek. Az alapítvány életében én szervezem a tapintható tárlatokat és koordinálom a látássérült tárlatvezetőket. AKKU-s tagként narrálom az előadásokat, ha nem én vagyok a narrátor, vállalok kísérést és egyéb szervezéseket.
- Mi adta az ötletet, hogy audionarrátor legyen?
- Egyszerűen szeretem a színházat, szeretek kommunikálni, hiszek abban, hogy képes vagyok megfelelő leírásokat megfogalmazni. Mélyen hiszek abban, hogy a színház megszerettethető a látássérültekkel is.
- Aki beszél idegen nyelveket, tudja, mit takar az audionarrátor szó. Vajon lesz valamikor ennek szép, magyar megfelelője?
- Attól tartok, hogy nem lesz, hiszen nyelvünkben ez a tendencia. Külföldön meghonosodott dolgok, alkalmazások idegen neveit átvesszük és ma így is használjuk. A fiatalabb generációk ezt egyáltalán nem igénylik, eszükbe sem jut magyar megfelelőt keresni.
Azt hiszem, ebbe bele kell törődni.
- Láthatóvá tenni szavakkal mindazt, ami a vakoknak egyébként láthatatlan. Mennyire nehéz „szavakkal festeni"?
- Szókincs és szeretet kell hozzá. A szókincset igyekszem szépirodalom olvasással karbantartani, a szeretet pedig megvan.
- Ki írja a narrátorok szövegkönyvét?
- A szövegkönyvet a narrátor írja, legalább is az AKKU Egyesületnél, de azt gondolom ez máshol is így van. Egyszer próbáltam más által írt szövegkönyvből dolgozni, de csak vázként tudtam használni. A szöveg abszolút tükrözi a narrátor személyiségét, még ha igyekszik is objektív maradni.
- Mik a szövegkönyv legfontosabb jellemzői?
- Objektív, pontos, igazodik a rendező szándékához, annyi információt tartalmaz, amennyit muszáj. Fontos, hogy ne terhelje le a látássérült hallgatót, a narrátor nem lehet főszereplő.
- Befolyásolja-e a narrátort, hogy született vakoknak, vagy később megvakult személyeknek narrál?
- Az alap szövegkönyv nem változik, hiszen mi is tanítjuk az iskolában a született vakoknak is a látóként használt hasonlatokat, jelzőket, hangulati megjelöléseket stb. A színpadbejárás és az előnarráció viszont lehetőséget ad arra, hogy a nem feltétlenül tiszta elemek megvilágításra kerüljenek. A narrátor igyekszik a megfelelő egyensúlyt megtalálni az általános és ritkább kifejezések használatában. Ráadásul ezt úgy kell megtennie, hogy a szóismétlést elkerülje.
- A próbák alatt a narrátor megfigyelőként, vagy aktív szereplőként vesz részt?
- A narrátorok nagyon ritkán tudnak a próbákon részt venni, de megnézik az előadást élőben ahányszor a színház erre lehetőséget tud adni. A narrátor beszél a rendezővel, segédrendezővel, ha nem tiszta egy-egy helyzet. Én magam mindig elküldöm a megírt előnarrációt ellenőrzésre a rendezőnek és a színháznak. Megkérem őket, hogy javítsák, ha valami pontatlan.
- A dialógusok között van elég idő a szövegek alámondására? Hogyan lehet ezt jól összehangolni?
- Azt hiszem ez a legnehezebb dolog. A legfontosabb szempont, hogy bele kell, hogy férjen a dialógus közökbe a narrátor által közölt információ. Csakhogy a színház élő és egyszeri. Akkor és ott alakul ki, hogy a párbeszéd szünet milyen hosszú lesz, sőt kérdés, hogy lesz-e egyáltalán szünet. A narrátor begyakorolja az előadás ritmusát, a színház által a részére korábban biztosított DVD felvételről és számít a szünetre. Tudja, hogy mikor mit kell majd mondani és ezt a mondandót az élő előadásba prompt beilleszti. Az is előfordul, hogy picit később, utólag vagy előre közöl információkat, ami a megértés szempontjából elengedhetetlen. A narráció a jól begyakorolt mondatok és azonnali reagálások összessége. Rugalmasságot igényel. Ezt a rugalmasságot csak akkor lehet jól alkalmazni, ha a darabot a narrátor szinte kívülről tudja, ismeri.
- Narrált-e olyan színházi darabot, mely valamiért közel állt önhöz?
- Persze. Az egyesületben igyekszünk úgy szétosztani a darabokat, hogy az a darab jusson mindenkinek, ami a szívéhez, mentalitásához, hangszínéhez közel áll.
- Növekszik a látássérült érdeklődők száma?
- Sajnos lassan növekszik. A legnehezebb dolog a közönségszervezés. Nagyon jó lenne, ha a látássérültek előre jeleznék igényüket és nem kellene minden színháznak, szinte kötelezően együttműködési szerződést kötnie az érdekvédelmi szervezetekkel, látássérült iskolákkal, hogy legyen elegendő néző. Nagyon nehéz dolog megértetni a színházi társadalommal, hogy türelmesnek kell lenniük a nézőszám tekintetében. A színházak akarják az akadálymentesítést, de ez nekik rengeteg plusz feladattal jár, ami nem kifizetődő önmagában, de csinálják szívvel lélekkel. Ha kevés a néző, nehezen fogadják el, hogy érdemes ebbe invesztálniuk.
- Gyakran látogatják az iskola tanulói a színházakat?
- Egyesületünknek hagyományosan nagyon jó a kapcsolata az iskolával és örömmel mondhatom, hogy tanulóink jelentős része rendszeres színházbajáró és még többen lennének, ha kicsit jobb anyagi körülmények állnának rendelkezésre.
- Kap érdemleges és hasznos visszajelzést a narrálásokról?
- Kapok visszajelzést, de sokkal többet szeretnék kapni, sokkal részletesebbet szeretnék. A narráció megítélése erősen szubjektív, így örülök, hogy az FSZK kiképez látássérült tapasztalati szakértőket. Remélem, segít majd mindannyiunknak.
- Filmek narrálásával volt lehetősége foglalkozni?
- Igen, az iskolában már többször felkértek rá és meg is csináltam, de technikailag nem voltam elégedett az eredménnyel. A rögzített narrációhoz ott nincsenek meg a technikai és anyagi feltételek és az élő narráció is nehézkes a terem vízhangossága miatt. Az az igazság, hogy a lehető legtökéletesebb munkára törekszem és elkeserít, ha nem minden úgy sikerül, ahogyan eltervezem.
- Múzeumokban kiállításokat narrált már? Mennyiben más a múzeumi audionarráció az idegenvezető munkakörétől?
- A tárlatvezető munkájának kiegészítője lehet a narrátor. A tárlatvezető elmondja a művészeti és történelmi hátteret, a narrátor leírja a képet. Tárlatvezetéseken egyik átveheti a másik szerepét, tehát egy jó tárlatvezető a szokásos információkon túl leírja az alkotást úgy, hogy azt a látássérült látogatók is befogadhassák. Illetve egy jó narrátor felkészül az alkotásból hasonlóan egy tárlatvezetőhöz. Az a vizuális művészet, ami nem tapintható, pl. festmények, nem értelmezhetőek a leíró, narrátori és a művészettörténeti leírás nélkül. Kiegészítik egymást, egyik sem elég önmagában.
- Legközelebb hol hallhatjuk Önt ismét?
- Több színházban is narrálok majd:
Karinthy Színház: Olympia, Szajré
Miskolci Nemzeti Színház: Játék a kastélyban
Székesfehérvári Vörösmarty Színház: Pletykák
Stúdió K Színház: Rettentő görög vitéz
Amikor a látók hangosan felnevetnek egy-egy komikus helyzet folytán, már mi is együtt nevethetünk velük. Hála az audionarrátoroknak!

Árvay Mária

Vakok Világa 2017. január