ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

ÍGY ÍRUNK MI - BESZÉLGETÉS PIS MÁTYÁSNÉ ERZSIKÉVEL


ÍGY ÍRUNK MI - BESZÉLGETÉS PIS MÁTYÁSNÉ ERZSIKÉVEL

- Kérlek, mesélj pár szót életed legfontosabb eseményeiről!

- Talán azzal kezdeném, hogy két éves koromban kerültem fel Pestre Hajdúböszörményből, mert apukám csak a fővárosban kapott munkát.

Itt derült ki az is, hogy nem látok, és a szemfenék vizsgálat után javasolták a szüleimnek az intézeti elhelyezésemet.

Az olvasást a szüleim szerettették meg velem, mert anyu, ha ideje engedte, olvasott nekem. Így lett kedvenc könyvem a rengeteg képpel illusztrált Kékszemű c., Molnár Ferenc könyv.

Amikor, már megtanultunk olvasni, még a fűtetlen társalgó sem riasztott vissza, nem mondtam le az olvasásról. Fújtam, dörzsöltem megmerevedett ujjaimat, amíg fel nem melegedtek. Rengeteget olvastam az iskolában, hangosan is.

- Mi volt legkedvesebb gyermekkori élményed?

- Legkedvesebb gyermekkori élményem az volt, amikor anyu olvasott nekem, meg játszott velem. Az olvasás és a játék később is folytatódott, amikor megtanultam römizni, meg kártyázni magyar kártyával. Felejthetetlen kártyacsatákat vívtam anyuval, ami tele volt viccelődéssel még akkor is, amikor én voltam a vesztes.

- Hogy néz ki egy számodra tökéletes nap?

- A tökéletes napon még nem gondolkoztam, de nem olyannak képzelném el, mint amilyen napokat viccesen klubnapoknak szoktam nevezni... Meg kell itt jegyeznem, a klubnap a "Nem kell mindig kaviár" című film kapcsán jutott az eszembe, mert ott mondta mindig a főszereplő: ha én ezt a klubban elmesélem... Innen jött az eseménydús napok ilyen elnevezésének ötlete. Ezeken a napokon rengeteg feladat szokott összegyűlni, úgy hogy estére már tökéletesen és teljesen elfáradok.

- Van olyan álmod, vágyad, amit szeretnél megvalósítani?

- Természetesen vágyaim és álmaim nekem is vannak, mint mindenkinek.

Van egy pár mesém, amit egy kötetben szeretnék látni, színes képekkel illusztrálva.

- Mit változtatnál a környezetedben, ha megtehetnéd?

- Úgy alakítanám át a lakásunkat, hogy a spájzszekrény helyett normál spájzom lenne, nagyobb erkély a jelenleginél, a franciaerkélyt örökre eltüntetném, mert csak a baj van vele.

- Mióta írsz?

- 1966 óta írok. Még az ipari iskolában kezdtem el verset írni, mert a matekkal sohasem voltam jóban igazán. Akkori osztályfőnökünk Gévai Béláné Anna néni is bíztatott az írásra, amikor a versemet megmutattam neki.

- Mi ad ihletet az íráshoz?

- Az íráshoz elég egy hírtelen támadt ötlet, egy szép téli nap, vagy az is, ha épp nem tudok aludni, és még nagyon sok mindent sorolhatnék.

- Hol jelennek meg írásaid?

- Írásaim antológiákban jelentek meg korábban. A Nyíregyházi antológiában, nem egy Kardoskúti antológiában, egyszer a Békésmegyei újságban megjelent a karácsonyi versem.

- Milyen műfajban írsz?

- Írok verset, verses mesét, novellát, vagyis mindent, ami épp eszembe jut.

- Irodalmi pályázatokon indultál már?

- Több irodalmi pályázaton is részt vettem már. Indultam idén a Vers a víz felett című Békésmegyei pályázaton is, de részt vettem egy alkalommal Az én mesém pályázaton is, ahol megjelenési lehetőséget kaptam.

- Kapsz-e rendszeresen olvasói visszajelzéseket?

- Visszajelzésnek tekintem, amikor műsorban elhangzanak a verseim, de barátaim és ismerőseim is hogy úgy mondjam, rojtosra rágják a fülem, hogy miért nem írok.

- Mit üzensz az írásaidon keresztül az olvasóknak?

- Az olvasóknak megpróbálom az élet szebbik és humorosabbik oldalát megmutatni, mert ebből sajnos keveset lehet manapság találni. Higgyék el nekem, hogy sokkal könnyebb a nehéz helyzeteket is humorral elviselni!

Árvay Mária

Vakok Világa 2017. november

doboz alja
oldal alja