ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Jubileumi ünnepséget tartott a vakok megyei egyesülete


Jubileumi ünnepséget tartott a vakok megyei egyesülete

Megalapításának ötvenedik évfordulóját ünnepelte szombaton a kecskeméti megyei könyvtárban a vakok és gyengénlátók megyei egyesülete. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének régi hagyománya, hogy októberben ünnepséget rendeznek a Nemzetközi Fehér Bot Nap alkalmából. Idén ez az alkalom egy szép jubileummal kapcsolódott össze, ugyanis az egyesület ezévben lett 50 éves. A 392 tagból körülbelül száz tudott részt venni a szombaton a megyei könyvtárban tartott ünnepségen, amelyen a kecskeméti Katona József Színház minitársulata és a Lakó Sándor Kamarazenekar is műsort adott.

Az egyesületet 1965-ben létrehozó Z. Kovács Bertalan emlékére emlékplakettet is alapítottak, ezt első alkalommal az Első Kecskeméti Lions Club elnöke, Jámbor Zoltánné vehette át, ugyanis a klub hosszú ideje évi többszázezer forinttal járul hozzá az egyesület működéséhez, valamint a vakok életét megkönnyítő segédeszközök megvásárlásához.

Műsorral szórakoztatták az egyesület tagjait.
Az egyesület elnökétől, Kácsor-Macska Zsuzsannától megtudtuk: az egyesület tagjain kívül érkeztek vendégeik Szolnok és Csongrád megyéből, sőt Szerbiából is, ugyanis az ottani társszervezetekkel nagyon jó a kapcsolatuk. Jelen volt a rendezvényen Engert Jakabné, a kecskeméti közgyűlés esélyteremtési bizottságának elnöke és dr. Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke is.
- Az, hogy ma ennyien itt vagyunk, a közösség összetartó erejének köszönhető - mondta el az egyesület elnöke, hozzátéve, az összetartás jegyében gyakran szerveznek kulturális programokat, kirándulásokat a tagok számára. Fő céljuk a megyében élő látássérültek érdekvédelme és -képviselete, a megváltozott élethelyzetből adódó problémákban való segítségnyújtás. Egyre inkább tapasztalják a segítőkészséget - Örömteli számunkra, hogy a hangoslámpák egyre több helyen rendelkezésre állnak, és már nemcsak Kecskemét központjában, hanem kintebb lévő kereszteződéseknél is. Az épületek is egyre akadálymentesebbek, a látó társadalom részéről pedig a segítőkészséget tapasztalom. Véleményem szerint a legtöbben pozitívan fordulnak a látássérültek felé, és ez nagyon jó dolog - mondta Kácsor-Macska Zsuzsanna. Lapunk kérdésére hangsúlyozta: az, hogy ki miben segít a vakoknak, gyengénlátóknak, az egyéntől függ, szervezeti szinten viszont az a legfontosabb, hogy bevonják őket az akadálymentesítési programokba. Például egy ilyen együttműködésnek köszönhetőn kerültek ki Braille-írásos táblák a bíróságokra vagy éppen a megyei könyvtárba.
Az egyesületi elnök azt is hangsúlyozta, hogy egyre több a számukra készült speciális könyv, ami szintén megkönnyíti a látássérültek tájékozódását, kultúrához való hozzáférését.

baon.hu 2015. szeptember 27.

doboz alja
oldal alja