Kiskunmajsa - Vakok és Gyengénlátók számára

Kiskunmajsa - Vakok és Gyengénlátók számára

Terbe Sándor tanulmányi ösztöndíj

A lehetetlen nem létezik! (Fények nélkül is lehet színes az élet)
Szeretem a kihívásokat, és úgy gondoltam, jobb lesz, ha a nehezebb utat választom, és így sikerül érvényesülnöm fogalmazta meg életének fontosabb döntéseit a kiskunmajsai Kácsor-Macska Zsuzsa, akinek kitartása sok emberénél nagyobb, annak ellenére, hogy születése óta nem lát. Zsuzsival a Fehérbot Világnapja alkalmából beszélgettünk.
Idén szerezted meg a második diplomádat. Mesélj arról, hogyan valósítottad meg eddig a kitűzött céljaidat?
Tanulmányaimat Budapesten kezdtem a vakok általános iskolájában, majd itt, Kiskunmajsán érettségiztem a Dózsa György Gimnáziumban. 2006-ban a Szegedi Tudományegyetemen szociális munkásként végeztem, majd a gödöllői Szent István Egyetem andragógia szakára jártam, ahol az idén szereztem diplomát munkavállalási tanácsadó szakirányon. Nagy szerencsém volt mind a gimnáziumban, mind pedig a 2 főiskola alatt, mert segítőkész emberekkel hozott össze a sors. Nagyon büszke vagyok arra, amit elértem, mert elmondhatom, hogy soha nem kivételeztek velem. Amiatt, hogy nem látok, soha nem kaptam jobb jegyet. Sok mindent tanultam emberségből, például azt, hogy hogyan kell túllépni az akadályokon. A gimnázium számomra egy pozitív történet, ahogy a főiskolák is.
Milyen eszközeid voltak arra, hogy a többi tanuló ritmusával együtt tudj haladni?
A kezdetekben még egy írógéppel érkeztem az iskolába, valamint kazettán kaptam meg a könyveket. Emellett voltak segítőtársaim és tanáraim, akiknek sokat köszönhetek. Miután megkaptam az első számítógépem, már könnyebb volt. Ez ugyanolyan, mint egy normál gép, csak van rajta egy beszélőprogram, ami felolvassa a képernyőn látható dolgokat.
Volt-e az iskolai évek alatt negatív tapasztalatod a sok pozitív mellett?
Igen, volt. Amikor elkezdtem gyakorlati helyet keresni a főiskola alatt, nagyon elutasítóak voltak az intézmények. Értem én, hogy nem sok látássérült van a szociális intézményekben, de azt szerettem volna, ha kapok egy esélyt, vagy ha csak nyitottabban állnak hozzám. Ugyanezt tapasztaltam a munkavállalásnál is. Nagyon nehezen találtam olyan helyet, ahol esélyt adtak akár csak egy interjúra is. Amikor beleírtam az önéletrajzomba, hogy vak vagyok, semmiféle visszajelzést nem kaptam. Utána nem írtam bele, de a megkeresést követően, amint megtudták, megijedtek és elutasítottak. Jelenleg van munkám, és ennek örülök is, de ahol eddig lehetőséget kaptam, az csakis kizárólag fogyatékosokhoz kapcsolódó terület.
Milyen munkáid voltak eddig?
Pécsen a Mecsextrém Parkban dolgoztam animátorként, ahol a kiállítás látogatóinak szemléltettem a látássérültek mindennapi életét. Pesti szemklinikákon segítettem a látásukat teljesen vagy részlegesen elvesztett emberek rehabilitációját. Most Szegeden a Naposoldal Alapítványnál álláskeresési tanácsadást tartok csoportos és egyéni formában. Érzékenyítő programban is részt veszek, melynek keretében iskolásokkal ismertetjük meg a fogyatékos emberek mindennapi életét.
Most is itt ül melletted Bogi, a vakvezető kutyád. Mennyiben könnyíti meg a mindennapjaidat, hogy segít neked?
Bogival 2008 óta vagyunk együtt, miután közösen levizsgáztunk. Nagy különbség van a fehérbotos és a kutyás közlekedés között. Míg a fehér bottal lassabban tudok közlekedni, az akadályokat keresem, amit ki kell kerülni, addig a kutya elvisz mellette, és sokszor nem is tudom, hogy van ott valami, amit el kellene kerülnöm. Tud közlekedni, bárhová be lehet vele menni. Megtanítottak neki különféle parancsokat, és ő azokat hajtja végre. Nekem tudnom kell az útvonalat, hogy hova akarok menni, ő pedig abban segít, hogy kikerüli az akadályokat, megmutatja a zebrát, a buszmegállót, megkeresi az ajtót parancsszóra.
Mik a jövőbeli terveid? Külföldön szeretném kipróbálni magam, ezért jelentkeztem külföldi önkéntes szervezetekhez. Az állásinterjúk után úgy alakult, hogy Svédországba sikerül kijutnom, februárban indulok. A nyelvtanulás és a tapasztalatszerzés motivál, valamint az, hogy segítsek a rászorulóknak, amiben csak tudok.
Nagyon sok sikert kívánok neked a külföldi munkához és álmaid megvalósításához.
Köszönöm. Utolsó szó jogán még szeretném elmondani, hogy mindezt, amit eddig megvalósítottam és elértem, annak köszönhetem, hogy mellettem volt a családom. Apukámnak nagyon sokat köszönhetek, és a barátaim biztatása is sokat jelentett, hogy nem egyedül kellett megbirkóznom a nehézségekkel, ezért hálával tartozom nekik.

"Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül."
(Helen Keller)

Rávai Kitti

Kiskunmajsa.hu 2012. január 09.