ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Köszönetnyilvánítás (Vakok Világa 2016. június)


Köszönetnyilvánítás

Minden fórumot megragadva ezúton is köszönetünket fejezzük ki a Tavaszi Országos Braille-olvasásverseny szervezőinek, a zsűri tagjainak, a verseny résztvevőinek és valamennyi segítő személynek és érdeklődőnek.
Az MVGYOSZ keretében működő Braille-bizottság örömmel vállalta Nemes-Nagy Tünde felkérésére a Tavaszi Országos Braille-olvasásverseny fővédnökségének megtisztelő feladatát. Nagyszerű ötletnek tartottuk és támogattuk azt a kezdeményezést, miszerint idén első ízben Tavaszi Országos Braille-olvasásversenyt rendeztek Nyíregyházán a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete szervezésében. A program a Család, Ifjúság és Népesedéspolitikai Intézet Családbarát ország 2015 idősügyi keretéből, a „Fedezzük fel együtt" projekten belül valósult meg.
Az újszerű ebben a programban az időpont kiválasztása volt, vagyis az, hogy a nyíregyházi egyesület a természet ébredésével egyidejűleg a pontírást ismerő, és olvasni szerető személyeket a tavasz frissességével hívta nemes versengésre, és ezzel mintegy a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete Közművelődési és Kulturális Bizottsága szervezésében évente megrendezésre kerülő, őszi Braille-írás-olvasás versenyt előkészítette. Olyan volt ez a tavaszi rendezvény, mint egy gyönyörű nyitány, amely egy remek folytatást sejtet.
Csukás István az olvasással kapcsolatosan így fogalmazott:
„Nagyobb csodát nem tudok elképzelni, minthogy fehér papíron fekete betűk megelevenednek. Megindul a fejemben a képzeletmozi. Az olvasás a legfontosabb."
Jeles írónk gondolatait aktualizálva a Braille-bizottság tagjai és magam nevében kijelenthetem: Hatalmas csoda az, hogy fehér papíron kidomborodó fehér pontok tapintással történő olvasása nyomán megelevenednek a szavak és mondatok. Mindazok, akik Nyíregyházán résztvevői voltak a versenynek, tudatában vannak az olvasás fontosságának!
A Braille-bizottság nagyra becsüli és méltányolja azt, hogy a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2005-től kezdve rendszeresen szervez országos Braille-olvasásversenyeket. Rendezvényeivel arra törekszik, hogy ápolja a Braille-kultúrát, a résztvevőket pedig megismertesse Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye irodalmi jelenével és múltjával. Továbbá lehetőséget biztosít arra is, hogy a Braille-olvasást szerető, használó és népszerűsítő látássérültek találkozzanak egymással, és a versenyen túl beszélgetéssel, sétával kellemesen eltölthessenek két napot a nyíregyháziak vendégszeretetét élvezve.
Tisztelettel támogattuk azt a hagyományt, hogy a nyíregyházi Országos Braille-olvasásversenyeken a résztvevők teljesírásban olvasnak.
Örömmel és elismeréssel fogadtuk, hogy az idei rendezvény résztvevőinek figyelmébe Sipkay Barna életét és egy novelláját ajánlotta az egyesület.
„A barátság olyan, mint a mese, ha hiszünk benne, van." - írta Sipkay Barna. Mi hiszünk a mesék igazságában, a barátságokban, abban, hogy barátságok szövődhetnek és megerősödhetnek egy ilyen nevezetes alkalom kapcsán is.
Ezúton mondunk köszönetet a zsűri tagjainak: Dr. Raulkoné Lukács Ilonának és Németh Tamásnak lelkiismeretes munkájukért.
Köszönjük Németh Tamásné Berta Edinának, hogy az olvasásverseny napján a jelenlévőknek felolvasta a Braille-bizottság köszöntő levelét, továbbá a rendezvény szünetében bemutatott egy izgalmas kottaátíró programot.
Örömmel vettük a hírt, hogy a megmérettetésre tizenegy versenyző jelentkezett. A helyezést elérteknek külön is szeretettel gratulálunk: Magyar Csabának, aki első helyezést ért el; Hegedüs Angéla Juditnak, aki a második helyen végzett; Gáspár Lászlónénak, aki a harmadik helyet szerezte meg, továbbá Kovácsné Hegyi Jolánnak, aki a negyedik helyezett lett.
Tiszteletünket és elismerésünket fejezzük ki a többi felolvasónak is, így Kovács Juditnak, Várvölgyi Jánosnak, Ihász Gyulának, Új Ágnesnek, Magyar Csabáné Bacsa Erzsébetnek és Balogh Olgának.
Egész éven át jó Braille-olvasást és olvasásélményekben gazdag időtöltést kívánunk mindenkinek.

Bieber Mária
Braille-bizottság elnöke
Budapest, 2016. május 2

Vakok Világa 2016. június

doboz alja
oldal alja