ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Beszélgetés Helle Maximiliannal, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület tagjával


Beszélgetés Helle Maximiliannal, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület tagjával

- Kérlek, mesélj kicsit magadról, s a Bodor Tibor Kulturális Egyesülethez fűződő viszonyodról!

- 1994. január 15-én születtem Budapesten. Mindig is aktívan érdekelt a kultúra (zongorista és aktív Budapest- és színháztörténet-kutató vagyok), emellett az ELTE BTK-ra járok újgörög és román nyelvi szakra. Aktívan foglalkozom írással, főleg versekben utazom.

A könyvek szeretete gyermekkoromtól kezdve velem van. Az első - úgymond - hangoskönyvekhez fűződő tettre kész élményeim nagyjából négy éves korom körülire tehetőek, amikor is a legelső zenetanáromtól kikerekedett szemmel megkérdeztem, vannak-e zenetörténeti könyvei, mert szeretném a bennük rejlő tudást átadni a látássérült fiataloknak. Valahol itt kezdődhetett minden. Aktív hangoskönyvfogyasztóként 2013-ban kezdtem el tüzetesebben foglalkozni a háttérmunkálatokkal, magam is több felolvasást rögzítettem, akkor még barátok interpretációiban. Ezeket kezdetben kézen-közön cserélgettük, akárcsak a kilencvenes évek elején a látássérült programozók a maguk által írott vagy másoktól beszerzett szoftvereket. Ezáltal kialakult egy kissé sajátos kulturális közösségi tér, nekem viszont már akkor is fontos volt, hogy minél többen hozzáférjenek ezekhez a csodákhoz.

2017-ben egy szerencsés véletlennek köszönhetően kopogtatott be hozzám a projekt ismételten, ennek kapcsán ismerkedtem meg Puskás Kata Szidóniával, egyesületünk elnök asszonyával, akiről az első beszélgetésnél kiderült, hogy az általam igen nagyra tartott Bodor Tibor unokája. Azóta igen kellemes, remélhetőleg életre szóló kapcsolatokat teremtettem a kezdeményezés által. Célom az emberek közti híd kiépítése és egy közösen megteremtett jobb világ formálása.

- Milyen feladatokat látsz el?

- Jelenleg amolyan mindenes témakörben tevékenykedem. Ha kell, alelnök vagyok, ha kell, gardírozom az újakat, muzsikálok a rendezvényeken, vagy hangoskönyveket vágok. Minél több helyen van rám szükség, annál boldogabb vagyok.

- Milyen szempontok szerint válogatjátok ki a felolvasókat?

- A válogatás nagyon érdekes folyamat. Fontos a kellő, de nem eltúlzott dramaturgia, a megfelelő technikai eszközpark (bár ez fejleszthető), a szöveg megfelelő átélése.

- Szerinted milyen a jó felolvasó?

- Mindenekelőtt lelkes. Tud rövidebb-hosszabb távon együttműködni, gondolkodni. Képes fogadni és befogadni az építő jellegű kritikát. Képes együtt mozogni, bizseregni a választott könyvvel. És nem utolsó sorban van ízlése és kellő önértékelése.

- A száz új hangoskönyv átadásának körülményeiről megtudhatunk valamit?

- Nagy ünnepségre készülünk. Lesznek kulisszatitkok Bodor Tibor életéből, lesz szó a jövőbeni tervekről, és szerintem még muzsikára is futja majd. Szerintem. A többit majd személyesen, szeptember ötödikén mindenki megtudja.

- Azoknak, akik kitöltötték a könyvkéréssel kapcsolatos kérdőívet, teljesülhetnek vágyaik?

- Remélhetőleg egyszer majd igen. Igyekszünk jelenleg az igényelt könyvek közül felolvastatni, viszont szükséges, hogy meglegyen a felolvasó saját, egyéni szabadsága. Mindenesetre az első száz könyv is rendkívül érdekesnek ígérkezik, lesz benne mesekönyv, verseskötet, pszichológiai szakirodalom, pesti kávéházak és zenetörténet.

- Röviden leírod, milyen lépések szükségesek egy mai, modern hangoskönyv elkészítéséhez?

(Sok munka fekszik benne, de sokan nem is tudják, mennyi!)

- Mindenekelőtt fontos, hogy a felolvasó tisztában legyen azzal, hogy nem két perc alatt fog elkészíteni egy hangoskönyvet. Arra most nem térek ki, hogy milyen instrukciókkal látjuk el őket (pl. hogy mire figyeljenek bakizáskor, vagy, hogy miért fontos, hogy a könyv teljes egésze ugyanabban a szobában kerüljön felolvasásra). A nyersfelvétel elkészültét követően a felolvasónak lehetősége van magának vágni, de rábízhatja azt technikus kollégáinkra is. Fontos, hogy a bakik jelzése jól kivehető, látható, hallható legyen, ez nagyban megkönnyíti a technikusok munkáját.

- Vannak hozzád közel álló könyvek, amiknek a felolvasását kérted?

- Ha megtetszik egy könyv, akkor alapból közel kerülünk egymáshoz. Éppen ezért a lista szinte végteleníthető.

- Van esetleg kedvenc felolvasód?

- Egy ilyen kezdeményezésben az a jó, hogy egy picit az ember mindenkihez közelebb kerülhet. Ha ténylegesen ki kéne emelnem bárkit, azáltal a többiekhez fűződő viszonyomat rondítanám. De természetesen, nekem is megvannak a saját kedvenceim.

- Hírességek is felolvasnak majd?

- Attól függ, kit tekintünk hírességnek. Véleményem szerint nem a hírnév határozza meg a felolvasói képességeket. Attól még, hogy valaki politikus vagy autóversenyző, nem egyértelműsíthető, hogy megállja a helyét egy ilyen kezdeményezésben. Ugyanígy színészként is lehet valaki csapnivaló. Legelső sorban is az a fontos, hogy tudjunk és akarjunk embernek maradni.

Köszönöm a beszélgetést!

Árvay Mária

Vakok Világa 2018. szeptember

doboz alja
oldal alja