ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Csak pár hangtalan hang


Stolmár Barbara

Csak pár hangtalan hang

A fák közt hűvös szél lengedezett. Vihar utáni csend honolt, az idő éjfél felé járt. A távolból egy harangjáték szólalt meg, a hosszú sorban ültetett harangvirágok közelében.
Anien így kiáltott fel:
- Nézd csak, zenél a harangvirág-család! - Kíváncsi volt, vajon ki hallja meg e lelkendező hangot.
- Igen! Hisz aminek ilyen szép hangja van, a körül minden hangba borul! - Válaszolt egy szelíd leány hangja.
- Hallasz engem? - Jött a meglepett kérdés, s lelkének húrjai még a múlt vihar zendülésénél is hangosabban pendültek.
- Azt hiszem. - Suttogta szinte már hangtalanul a leány.
- Jajj, mindjárt elhallgat. - Sóhajtotta a lány lemondó hanglejtéssel.
- Nem, még várj, az utolsó hangnemet még el kell érnie.
- S ha nem, akkor az lesz a hang igenje? - Kacagott a lány már kissé felszabadultabban.
- Ne kívánd, mert... - De ebben a pillanatban félúton a hang megakadt. Mindketten figyelmükkel odafordultak, vajon mi történik most?
Anien nagy lélegzetvétellel, és figyelemmel közeledve próbálta volna fojtatásra bírni a dallamot, ám valami mindig ellökte onnan. Bénító, vacogtató hideg erőt érzett maga körül, mintha csak erős szél lökés lenne, mely szakadatlanul árad. A lány nem érezte, de ahhoz elég rossz érzése támadt, hogy tudja, ez most a legnagyobb nem... a lehető legsürgősebben megoldásra váró helyzet.
- Hogy hívnak? - Kérdezte valaki a hátuk mögött a lány előtt állót.
- Előbb engedd a dallamnak, hogy végig játssza! - Kiáltotta Anien, és szorongó figyelemmel fordult a nem túl bizalom gerjesztő alak felé.
De az csak kacagott gúnyosan, majd felrobbant kibírhatatlan röhögésében.
- Kérem, ehhez önnek semmi köze, tűnjön hát el, és mindent állítson helyre! - Mondta a lány, halk, de szigorú hangon.
- Ugyan, nem tettem semmit.
- Oh, igazán, s ezt még el is higgyem? Habár... talán mégis... Mert igaza van. Nem tett, csak vett. Méghozzá sokat elvett, s ha azt hiszi, rákenheti arra, aki csak adni akart nekem, nekünk, s mindannyiunknak, hát téved.
A férfi elhallgatott, mint akit észrevétlen pofon vágtak, vagy jobb egyenest nyomtak a gyomrába. Érezhetően nem tudott mit kezdeni a hallottakkal. Azért hamarosan csak megszólalt fölényes, de visszafogott hangon:
- Igen, megteszem, könnyűszerrel, hisz ki tudja, senki sem látja már, elfeledték már... -
A lány felpattanni akart, hogy elmenjen onnan, de rájött, nincs értelme. Most ő érezte magát kutyaszorítóban, s ami a legrosszabb, hirtelen igazán azt sem tudta, hogy vágja ki ebből a helyzetből magát.
- Mit számít mindez? Itt szabad akaratból, szabadon, de szabadság nélkül elfelednek kedvük szerint bárkit, s bármit, mintha ezzel semmivé törhetnék a történelmet. - Mondta Anien, és elhallgatott, mert úgy érezte, nincs már mit magyaráznia.
- Te mondod? Te? - Fortyant fel a férfi, de kezét nem emelhette rá, mert azt hitték volna, a levegőt akarja püfölni, vagy ami még rosszabb, a mellette álló lányt.
- Úgyis azt mondok, amit csak akarok, és gonosszá tehetlek mindenki előtt.
- Ne! Maga egy veszett fejsze! Mert aki ilyet kíván, azzá válik maga is.
- Ne, hagyd, nincs neki fejszéje, de veszett tette annál inkább, s nem tudja, mit cselekszik. - Mondta szinte hangtalan suttogással Anien, és ölelésre tárta kezét.
- Ugyan, mit akarsz te! - Azzal a férfi minden erejét Anien felé fordította, és lefelé taszító mozdulattal lökte el, mintha egyenest a pokol bugyraiba óhajtaná viszontlátni.
- Állj! - A lány összekulcsolta kezét, azt is csak félig, és egy apró fény jelent meg arca előtt.
- Nézzétek, zenél a harangvirág, a harangvirág! - Kiáltották egyre többen. Anien közben ugyanis újra szétszórta a hangot, amint ismét elindult a harangjáték dallama.
- Ki vagy te, egy senki egy múlt időből, messze egy más időtől! - Kiáltotta a férfi.
- Legyen így, hidd, ahogy akarod. - Mondta Anien mosolyogva, s lassan körbe vitte a hangot, mintha minden irányból egy hangszóróból szólna.
- De hát ki voltál azelőtt? Ember? - Fordult a lány Anien felé.
- Igen, voltam, s aki volt, az többet soha nem felejti el. - Mondta Anien, s közben egyre messzebbre távolodott.
- S hogy hívtak akkor? -
Egy másodperc múlva Anien úgy döntött, válaszol. A lány előtt braille pontok jelentek meg, és ő minden figyelmével igyekezett elolvasni őket. De megszólalni, vagy akárcsak elismételni az olvasottakat nem volt ideje, mert a harangzene véget ért, a tömeg pedig elindult a kikövezett térről kifelé, s egy kavargó zápor is eleredt, ezzel felgyorsítva a hömpölygő lépteket.

doboz alja
oldal alja