„Én a vers felől jövök” – Interjú Angyal Ágnessel

Déli harangzúgásban hívtam fel Angyal Ágnes felolvasónkat veszprémi lakásán. Interurbán kapcsolatunknak végül az vetett véget, hogy mindkettőnk gyomra hallhatóan korogni kezdett. Egy év van köztünk - Ági javára -, így aztán mi, az „Elfelejtett Generáció" két jeles szülötte, sok kapcsolódási pontot találtunk. Ami végeérhetetlen csevejünkből esetleg másokat is érdekelhet, az itt olvasható.

Iván Péter: Buon giorno, Agnese! Már csak ilyen taljánosan, mert tudom, hogy ezekben a napokban olvasod fel nekünk Paola Peretti „Én és a cseresznyefa" című gyönyörűséges ifjúsági regényét.

Angyal Ágnes: Ciao Pietro! Igen, már a felénél járok, és vele párhuzamosan kezdtem felvenni egy nyolcadikos irodalomtankönyvet is. Csodálatos élmény. Olyan, mint egy kis antológia. Ma éppen Babitsot olvastam fel, de volt előtte más nyugatos is. Ezeket a verseket persze ismerem, sokat fejből is tudok, de nagyon régen találkoztam velük, most annyira jólesik ezzel foglalkoznom. És képzeld, meglepő módon, a vége felé ráleltem egy Jónás Tamás-versre is: a mi tankönyveink annak idején Pilinszkynél megálltak.

I. P.: De azért tudjuk, hogy általános végére a legritkább esetben jutnak el a srácok akár Babitsig is. Nyolcadikosoknak ábrándos lélekkel illik tankönyvet írni.

A. Á.: Igen, mégis van egy pici küldetéstudatom: ha az elemzés nem is, legalább a vers, a regényrészlet legyen úgy felolvasva, hogy talán átmegy belőle valami.

I. P.: Cseles vagy, egy kémiakönyvvel nem lett volna ilyen hálás a feladat! Amúgy, ez egy kivételes állapot nálad, ez a kétpályás felolvasás?

A. Á.: Mindig legalább két szöveggel dolgozom párhuzamosan, attól függően, hogy melyikbe tudok pillanatnyilag jobban belehelyezkedni. Aztán van úgy, hogy még egy verseskötet is odacsapódik a kettő mellé. Tudod, nekem a vers olyan, mintha bonbonokat falatoznék. Anyámtól már nagyon korán kaptam a verset, és nálunk szerencsére nem Gazdag Erzsi-univerzum lett, hanem Tamkó Sirató Károllyal „sett a ső" és „kattent fel" a villany. Kamaszkoromban beültem a hintaszékbe, beraktam a magnóba a Kányádi Sándor vagy Pilinszky János saját verseit mondja-kazettámat, és gyakran négyszer-ötször meghallgattam őket egymás után. Igen, én, mondhatjuk, hogy a vers felől jövök.

I. P.: Závada Pétert, Visky Andrást már olvastál fel nekünk. És Szabó Magda összes költeményét. Kedvencem az Erdős Virág-köteted, azzal az ipari mennyiségű feszültséggel, amit beleraktál.

A. Á.: De azt hallod, ugye, hogy nekem van egy beszédhibám? Illetve egy-kettő. Illetve sok.

I. P.: Nem tűnt fel. Igaz, nem logopédusi, hanem irodalombarát füllel hallgattalak.

A. Á.: Pedig harmadik általánosban a tanárnőm pont ezek miatt nem engedett el a Kazinczy Szépolvasó Versenyre. Engem, aki óvodásként kívülről tudta az összes műsort, aki bármit elszavalt, elénekelt, eltáncolt. Na, akkor és ott bennem valami eltörött a szerepléssel kapcsolatban. Most így, általad üzenem Júrásnénak, már nem él, angyalom, hogy íme, tanárnő, most végre rátaláltam egy fórumra, vagy éppenséggel rám talált egy fórum, ahol szövegekkel bíbelődhetek, hiszen ez tulajdonképpen mégiscsak előadó-művészet, és mégsem kell kiállnom sehová. És ott a hozzáadott érték, hogy létezik egy befogadói oldal, a felolvasott könyv örömet szerez, fontos. Igen, nekem ez egy szolgálat: szolgálom a szerzőt, a szöveget, a magyar kultúrát, benneteket. Peti, ez az egyik legértelmesebb tevékenység, amit életemben valaha csináltam.

I. P.: Tetszik hallani, tanárnő ott fenn a mennyekben? Az Angyal Ágika juszt is ezer szállal kötődik a magyar kultúrához.

A. Á.: Végső soron Norvégiából is ezért jöttem haza.

I. P.: Lépjünk csak hátra egyet! Debrecenben születtél, az általánost nagyjából Szolnokon jártad, Veszprémben érettségiztél. Kommunikáció szakon szereztél diplomát Pesten, utána elvégezted az óvónőképzőt is, sőt Kokas Kláránál zeneterápiából is lett okleveled.

A. Á.: Igen, Norvégiában óvodai asszisztensként dolgoztam négy évig, közben elvégeztem ott egy művészetterápiás képzést. Aztán egy idő után már csak az egyformaságot, a falanszter-jelleget, a homogenitást láttam, és éltem meg ott, és most lehet, hogy ez csúnyán fog szólni, nekem Norvégia szellemileg kevés lett.

I. P.: Nekem elég szépen szól!

A. Á.: Persze ott is tudtam kultúrát „fogyasztani", de a kultúra nemcsak a kulturális termékeket jelenti, hanem a nyelvben létezést, a kultúrában létezést, azt, hogy kimész az utcára, és értik, ha azt mondom, Mátyás király vagy Antal Imre. Egy posztkommunista országból fejlett jóléti társadalomba pottyanni egyébként is kulturális szakadékugrás. Számukra a legnagyobb empátiával is minimum elképzelhetetlen, hogy mi itt a szocializmusban ragasztottuk a búzát, hogy magasabb legyen a fényképen, és mondjuk, ha a túlórádat kifizetik, szerencsés vagy.

I. P.: Kultúra ide vagy oda, azért szárad a lelkeden néhány ponyvaízű felolvasás: itt van Kathryn Hughes szívtépdeső szerelmes bestsellere, no meg „A férjem valamit titkol", hű.

A. Á.: Engem izgat, hogy különböző dolgokban kipróbáljam magam. Képzeld, nálam az első tízben van például Judith Krantz „Örökölt szerelem" című kétkötetes romantikus családregénye. Tudod, miért? Tandori fordította, és ez a magyarítás olyan sokat adott a könyvhöz, hogy rongyosra olvastam. Még annyi minden nem volt: például szeretnék egyszer hetekig, hónapokig egy hét-nyolcszáz oldalas regénybe költözni, beleburkolózni, együtt élni sokáig egyetlen szöveggel. Borbély Szilárd nehéz lírája nagyon vonz még, de kerülgetem a „Friss tinta" kortárs gyerekvers-antológiát is.

I. P.: Te a hangoskönyvtár kalandora vagy...

A. Á.: Nagyon szeretek kis kihívásokat állítani magam elé. Nagyon szeretek például „blattolni": kinyitom a könyvet, és elkezdem felolvasni. Együtt megyek a szöveggel, hogy velem is minden akkor történjen meg, amikor a szereplőkkel. Nyilván a versesköteteket előtte olvastam már, de általában így szeretem csinálni.

I. P.: Nekem mindebből csak az jön át a felvételeiden, hogy mennyire együtt vagy minden szövegeddel. Talán a te hangoskönyveid éppen akkor szólnának hamisan, ha túlzottan rájuk készülnél, ha kiiktatnád a meglepetésfaktort meg az instant szövegértelmezési feladatokat. És hát sokat láttatsz ám te magadból az előadásaidban, Angyal Ágnes.

A. Á.: Népszerű színésznő nyilatkozta egyszer, hogy szerinte a hangoskönyv a legnehezebb műfaj, mert hogy ott nincsen más, csak a hangod. Igen, Ildikó, mondtam én erre magamban, a hangod, a legeslegszebb szinkronhangod, amin mikrofonba duruzsolod a hangoskönyveket. De jobb esetben azért ott van az a belső tartalom is, ami te vagy. Az iksz év, amit megéltél. Minden, amit megtapasztaltál.

Iván Péter
(Vakok Világa, 2021. március)