Mátyás király lova

Novák Tamás

Mátyás király lova

Történt régen, amikor még Mátyás a földön járt, hogy egy gyönyörű aranyszőrű lova szőrén, szálán eltűnt. Hely nagyon búsult a király, hiszen tudott volt, hogy ilyen szép paripa nincs senki birtokában mióta világ a világ. A király miután az arra kiválasztott szolgák segítségével tűvétett minden zegzugot, elhatározta, hogy aki megtalálja az elvesztett paripát, hatalmas kitüntetésben részesül.
Fölbolydult az egész ország, föl egész Mátyánia, a főváros. Keresték, keresték, de sehol nem találták. Mátyás király megunva a hasztalan várakozást, szokásához híven álruhát öltött, és elindult megkeresni elveszett lovát. Gyertek, kövessük ezen az úton, hiszen meg kell büntetni azt a gazt, aki enyves kézzel hozzáragasztotta magát a lovához! Nem ment messzire, csak Mátyánia főterére, ahol éppen vásárt tartottak.
Vidám dobszóra ébredt a város. Sok lókupec is jelen volt, mindenki túl akart adni a szebbnél-szebb jószágokon. A király odament az egyik jólöltözött úrhoz.
- Adjon az Isten szerencsés jó reggelt gazduram! Mondja meg kérem, mennyit kóstál ezen gyönyörű állat?
- 400 tallér! De neked fogadok, nincs még tíz se! - mordult a lovász. Hosszú haját megvetőn hátra lendítette, és hogy nyomatékot adjon az előző szavainak, felmutatta gyönyörű bőrerszényét. Mátyás, aki fölismerte a lovát, az állathoz lépett, s azt mondta:
- Kegyelmes jó uram, ha nem veszi zokon tőlem, a vásárlás előtt felülnék erre a szép paripára! Kíváncsi vagyok, szelíd-e, vagy be kell otthon törnöm?
A lókupec hangosan tiltakozott:
- Ne próbálja meg, eddig mindenkit ledobott, aki felmerészelt ülni rá!
S mintha csak igazolni akarná az elhangzottakat, a ló éles nyerítés kíséretében egy hatalmas porfelhőt rúgott Mátyás szakadt, szegényes nadrágjára. Mátyánia apraja-nagyja odacsődült a lónyerítésre, azt gondolva, hogy az egyik csikó szökésre adta a fejét. Mátyás azonban elkiáltotta magát.
- Nem kell megrémülni! A lónak csupán csak nem tetszik, hogy sokan vagyunk! De figyeljenek csak! Majd én lenyugtatom!
- Nyugtasd, ha tudod! - mosolygott gúnyosan a lókupec. A király magában csak ennyit mondott.
- A legkedvesebb lovamat ne tudnám lenyugtatni? Csak figyelj, te hitvány gaz!
Mátyás így szólt:
Azt mondja kegyelmed, eddig mindenkit ledobott? Ülje meg hát, lássuk, hogy boldogul vele?
Mit volt mit tenni, a lókereskedő felült a paripára. Alig helyezkedett el a nyeregben, az állat akkorát rúgott, hogy a rajta lévő gazember tüstént kirepült a nyeregből, átesett a várfalon, s meg sem állt a rózsa illatúnak egyáltalán nem mondható pöceárokig. A nép hangos hahotázásba kezdett, ám a király szelíden csendet parancsolt. Miután a tolvaj, csöpögve a szennyes létől kikászálódott az árokból, a király azt mondta:
- Úgy látom uram, valamiért nem akarja elfogadni magát! Lovaknál sajnos előfordul. De nézzük mást vajon elfogad?
Egy kisfiú ált a király mellett. Mátyás halkan azt kérdezte tőle:
- Tudsz-e lovagolni?
- Igeeeeeeeeeeeeen! Rikkantott nagyot a gyerek, mire a ló hangos nyerítésbe kezdett. Az idegen gyermek gond nélkül felült az állatra, s végigvágtázott Mátyánia főterén.
- Nahát, idegent is elfogad? - csodálkozott a gaz ló tolvaj. A király azt felelte:
- Bizony el! - és a kisfiút mivel bátran megülte a paripát egy szép almával jutalmazta. Majd lovához lépve felpattant rá, s csak úgy, mint a kisfiú, ő is körbe nyargalta a főteret.
- Nem értem! - hebegett az ember. - A kisfiút megtűrte, magát uram megtűrte? Hogy lehet ez?
Mátyás ekkor levetette álruháját, s maga mellé hívta a kisfiút.
- Ez itt mutatott a mellette lévőre az én leghűségesebb apródom! Én pedig a királyod vagyok! Hogy merted ellopni a lovamat?
A téren állók suttogni kezdtek:
- A király, a király!
- Őőőőőőő, hát én, izé... Nem is tudtam, hogy felségedé!
- Hazudsz! Kié lenne, ha egyszer az istállómból loptad?? Tudhattad, hogy az országban a lopás vétségét a legnagyobb büntetéssel sújtjuk! - kiabált magából kikelve a király csak úgy zengett a főtér. Nem így a tolvaj, aki el akart rohanni, de 4 marcona darabont erős láncra verve a királyi palotába hurcolta. Kiderült, hogy a gaz elsősorban a szegény özvegyasszonyokat lopta meg. Amit csak mozdítani tudott, mindent elvitt. Mátyás parancsára minden özvegykárosult négyszer annyit kapott vissza, mint amennyit elloptak tőle. A lopás a lehető legnagyobb gazság mióta világ a világ! A büntetésed ezért...
- Lefejeztetni!- Kiáltott az egyik szolga. a nép ráskandálta:
- le-fe- jez-tet-ni - zengett a főtér. A király azonban a fejét csóválva így kiáltott:
- Nem, nem! emésztőgödör és istállótakarítás! Ugyan mi lenne nagyobb büntetés? Nem az, amikor elájulsz az emésztőgödör hányingert keltő szagától és az istállók bűzétől? Vigyétek! - fordult két szolgájához.
A palota legeldugottabb helyén állt az árnyékszék. Mátyás, amint oda ért a tolvaj, megparancsolta, hogy bolondok alázzák, amíg a munkáját végzi, hogy még a lopás gondolatától is rosszul legyen!
- - Ürülékevő! Hitvány tolvaj! Nézzétek! Az oktondi vermet ásott az uralkodónak, de lám jól beleesett! Hahahaha!!!
Az árnyékszék és istálló szennye fogja mindig emlékeztetni milyen súlyos vétséget követett el. Tolvajunk még a mai napig is a király által kivezényelt bolondok nevetése közepette takarítja az istállókat, ha az óta meg nem halt.