Mi újság a Braille-írás-olvasás „háza táján”? - Gál Imre - 1.rész

Mi újság a Braille-írás-olvasás „háza táján"?

(Beszélgetés Gál Imre tanár úrral - 1. rész)

Gál Imre tanár úr a Vakok Általános Iskolájában tanárom volt. Először 3. osztályos koromban találkoztam vele Picht-órák keretében, a későbbiekben pedig tőle tanultam az orosz nyelvet. Emlékeimben őrzök egy iskolai kirándulást is, Egerbe ruccant ki az egész felső tagozat, és nagyon jól éreztük magunkat. A kirándulás főszervezője Gál Imre tanár úr volt. Élve tanár úr engedelmével, kérdéseimet tegező formában fogalmaztam meg.
- Először is egy rövid bemutatkozást kérek szépen.
- Gál Imre vagyok. A 80. életévemet taposom. Nyugdíjas, vak tanár vagyok. 1936. október 29-én születtem Recsken. Egyszerű családból származom: apám bányász volt 40 éven keresztül, édesanyám háztartásbeli. Két öcsém van, egyik orvos lett, a másik mérnök. Mindketten vidéken élnek.
- Hol és hogyan ismerkedtél meg a pontírással?
- Azzal kezdem, hogy éppen 70 éve lesz annak, hogy 1946-ban megismerkedtem a Braille-írással. De hogy is kerültem a Braille-írás közelébe? Szürkehályoggal születtem. Emiatt a budapesti vakok intézetében kezdtem meg tanulmányaimat. 1943. november 3-án léptem be először az iskola kapuján. Az intézetet emlékezetem szerint akkor Vakok József Nádor Királyi Országos Nevelő és Tanintézetének hívták. 1943-ban szénszünettel kezdődött a tanév, és már 1944. március 31-én be is fejeződött, mivel 19-én bejöttek a németek az országba. Így az első osztályt fél év alatt végeztem el. Akkor a Klein-doboz betűkészletével, írásjeleivel, a számokkal és műveleti jelekkel ismerkedtem meg. Tehát a normál betűalakok formáját tanultam meg először. Ennek nagy hasznát vettem, a szüleimnek ugyanis Klein-írással tudtam leveleket írni. Nagyon sokat jelentett számomra az, hogy ezekben a levelekben azt írhattam, amit akartam, hiszen látó segítség nélkül tudtam a leveleimet elkészíteni. A szüleim aztán normál síkírásban válaszoltak nekem, amit valakivel mindig felolvastattam.
Az 1944-1945-ös tanév kimaradt a háború miatt. Az 1946-os tanévben pedig május elejétől kezdhettük meg a tanulást az iskolában. Tehát a második osztályt mindössze hat hét alatt sikerült elvégeznem. Ezalatt a hat hét alatt tanultam meg a Braille-írást. Gócs Ottónak hívták a Braille-tanáromat. Később gépírni is megtanultam. Gáldi Andor, Bandi bácsi tanította a gépírást, az utolsó évben pedig Dr. Méhes Józsefné Zsuzsa néni oktatott minket. Mindketten nagyszerű emberek voltak.
- Mielőtt a pontírással kapcsolatos további kérdéseimet feltenném, engedj meg kérlek, egy kis kitérőt! Milyen volt az élet a vakok iskolájában a II. világháború idején és azt követően?
- Amikor kisdiák voltam, nagyszerű légkör volt az iskolában. Emlékszem, Horváth Kálmánnak hívták az osztályfőnökünket. A nevelőink vincés apácák voltak. A tanítási időn kívül: délután, este, éjszaka, reggel ők vigyáztak ránk, ők foglalkoztak velünk. Reggel és este, étkezések előtt és után együtt imádkoztunk. A kisfiúcsoportba Stefánia és Febrónia nővérek voltak beosztva. Fehér kalapot viseltek, és sötét színű ruhákban jártak.
Elsőosztályos koromban kezdtem ministrálni. Akkor még latin nyelven misézett a pap. Valamennyit láttam még. Volt egy szép karácsonyi ünnepségünk is, jól emlékszem rá: énekeltünk, szavaltunk. A mostani Nádor terem volt a díszterem is, a templom is. Két padsor volt benne. A padokon 4-5 személy is elfért. A portán található még két darab ezekből a régi-régi ülőalkalmatosságokból. Kettős funkciójuk volt: praktikusan a támlájukat meg tudtuk dönteni, és vagy az orgona felé nézve ültünk rajta, ha pl. ünnepség volt, vagy az oltár felé fordultunk, ha szentmise volt. Ahol most a múzeum van, ott volt a kápolna. Háború volt, a hálószobánkra nemigen emlékszem, mivel inkább az óvóhelyen aludtunk. Az óvóhely a jelenlegi uszoda helyén volt, korábban itt volt a nagy tornaterem. Ebben sorakoztak az ágyaink. Az én ágyam az udvar felőli oldalon, sarokban állt.
Háború után Bednárik Dénes tisztelendő úr tanította a hittant. Adventi időszakban hajnali szentmiséket is tartott fél hét és fél nyolc között. A szívgárda mozgalom a kisfiúk lelkiségi mozgalma volt. Én voltam a szívgárdista kapitány. A későbbiekben már a 3. emeleten laktunk, a hátsó lépcsőházat használtuk. Ha felértünk a 3. emeletre, balra fordultunk, és még az üvegajtók előtt volt egy bejárati ajtó. Ez volt a 69-es, ezért úgy emlegettük, a 69-es szálló. 60-80 személyes hálóterembe nyílt. Vaságyakon aludtunk, fejünknél éjjeli szekrényke. A ruhásszekrények a folyosón voltak. Vasárnap reggelente Dr. Méhes József igazgató úr vizitet tartott. Ez azt jelentette, hogy az ágyunk végénél vigyázállásban vártuk, amíg végigjárta a hálótermet. A rendet ellenőrizte. Pl. az ágytakaróknak feszesnek kellett lenniük. Minden hónap utolsó vasárnap délutánján volt a látogatási idő. Akkor jöhettek a szülők, és ki is mehettünk velük a városba. Hazamenni csak karácsonyra és nyárra lehetett.
- Milyen módszerrel tanultad meg a pontírást? Milyen volt az akkori ábécéskönyv?
- Arra emlékszem, hogy elmagyarázták a pontírás logikáját, megértettem, hogy a 6 db pontnak 63 variációs lehetősége van. Azután az ábécéskönyv betűit sorban haladva tanultam meg. Megmaradtak a fejemben a pontszámok, a felismerésüket pedig gyakoroltam. Úgy emlékszem, 4 vékonyka füzetből állt az ábécéskönyvünk. Élvezettel tanultam, nem jelentett problémát a tanulás. Miután megtanultam a pontírást, nyaranta a barátaimmal Braille-ban leveleztünk.
Amikor harmadik osztályos voltam, emlékszem, egyszer a télről, a hógolyózásról kellett fogalmazást írnunk, és az volt a feladat, ki adja a legérdekesebb címet az írásának. Én azt a címet találtam ki akkor, hogy: „Hólabdák kocogása a temérdek üstök felszínén". Ennek is most már 70 éve.
- Működött akkoriban már az iskolai nyomda?
- Igen. Amikor megkezdtem az általános iskolai tanulmányaimat, Balkay Géza volt a nyomdász, majd, kb. 1951-52-től Bódy István, aki később a szövetség főtitkára lett. Amikor tanárként visszakerültem az iskolába, már Erőss Pál dolgozott a nyomdában.
- Jártál-e általános iskolás korodban Braille-könyvtárba? Voltak-e kedvenc olvasmányaid?
- Amikor diák voltam, Schnitzl Gusztávné Rózsa néni volt a Braille-könyvtáros az iskolában, ő látott. Úgy emlékszem, hogy az egyik első könyv, amit kikölcsönöztem a könyvtárból, a „Forradalom a 6.b-ben" c. könyv volt. Később Gábor József tanár úr irányításával olvastam a klasszikus magyar irodalmat, mindent, ami csak elérhető volt a könyvtárban.
Amikor tanár lettem, már Seres tanár úr volt a könyvtáros. Bárkit küldhettem hozzá, mindenkit szeretetteljesen fogadott, és szakmai hozzáértéssel látott el olvasnivalókkal. Alkalmanként én is látogatója voltam a könyvtárnak, sőt abban az időben már magam is igyekeztem könyvmásolásokkal gyarapítani a választékot.
- Hol tanultál tovább? Tanulmányaid során milyen szerepe volt a pontírásnak?
- Amikor a 8. osztályt befejeztem, szüleim szerették volna, hogy továbbtanuljak, de én nyomdász akartam lenni. Gábor József tanár úr volt az osztályfőnököm, ő beszélt rá, hogy menjek gimnáziumba. Így nem lett belőlem nyomdász.
1952-1956 között az I. István Gimnáziumban tanultam. Pontírógépek akkor még nem nagyon voltak. Braille-táblával jegyzeteltem, azzal írtam a dolgozataimat is, sőt, az érettségin a vizsgafeladatokat is. Különböző méretű Braille-tábláim voltak: volt egysoros, de A/4-es méretű is, egyoldalas és kétoldalas is stb. Érettségi után felvettek az ELTE Bölcsészeti Karára, ahol történelmet tanultam. Öt éven keresztül szintén Braille-ban jegyzeteltem, és a dolgozataimat is pontírásban írtam meg, majd felolvastam a tanároknak. De az is előfordult, hogy a pontírásban elkészített dolgozataimat átgépeltem síkírásba, és úgy adtam be. Mai napig megvan az az Erika típusú írógép, amit elsőéves egyetemistaként 1957-ben a nagyszüleimtől és a szüleimtől kaptam ajándékba.
A szakdolgozatomat Dr. Szabad Györgynél írtam, aki jóval később, az első szabad választásokkor a Parlament elnöke lett. A szakdolgozatom címe: „A reform ellenzék egységes programjának kialakulása az 1840-es években" volt. Először pontírásban készítettem el, majd felolvastam a tanár úrnak, s miután ő jóváhagyta a munkámat, átgépeltem síkírásba.
- A vakok Általános Iskolájában történelem és orosz szakos tanárként dolgoztál. Sok-sok nemzedék nőtt úgy föl Imre bácsi, hogy tőled tanulta ezeket a tantárgyakat. Arra emlékszem, hogy amikor bejöttél az oroszórákra, leültél az asztalhoz, elővetted a füzetedet, és Braille-táblán beleírtad az órára vonatkozó információkat, gondolom a dátumot, tananyagot, hiányzók nevét. Ezenkívül a pontírásnak még milyen szerepe volt a munkádban?
- 1961. augusztus 1-jén kaptam meg a kinevezésemet a Vakok Általános Iskolájába. Akkor a gimnáziumi tanári végzettségemmel először a kisegítő tagozaton az 1-4. osztatlan osztályba kerültem osztályfőnöknek. Nagyon sok szeretetet kaptam azoktól a gyerekektől, és most is szeretettel gondolok rájuk vissza.
Az pedig nem mindennapi történet, ahogy orosztanár lett belőlem! Az Úristen útjai kifürkészhetetlenek. Az orosz Braille-ábécét már az általános iskolában megtanultam. Turcsányi Hedvig tanárnő tanította nekem az orosz nyelvet. Nagy szeretettel emlékszem vissza rá. Sohasem esett nehezemre a tanulás. A puskini orosz nyelv nagyon szép. Érettségiztem is, államvizsgáztam is orosz nyelvből. Tulajdonképpen a történelem diploma megszerzése mellett angolból, latinból és oroszból is leállamvizsgáztam. Tehát amikor dolgozni kezdtem az iskolában, az akkori orosztanárnő megtudta, hogy elég jól tudom az orosz nyelvet, és rendszeresen segítséget kért tőlem a pontírásos dolgozatok javításában. 1962 körül őt a minisztériumba helyezték, és távozásakor azt javasolta Dr. Méhes József igazgató úrnak, hogy én legyek helyette az új orosztanár. Így kiegészítő szakon 1963-1965 között Szegeden az orosz nyelvtanári diplomát is megszereztem.
Ennek köszönhettem, hogy átkerültem a normál tagozatra. Amikor az orosz nyelvet tanítottam, nem foglalkoztunk az aktuális politikával, a nyelvet tanultuk. 1966-ban végzett az egyik osztályom, ahol osztályfőnök voltam. Ennek is már 50 éve.
Visszatérve az eredeti kérdésedhez: valóban Braille-táblával írtam be az óra anyagát, a tanmenetemet is pontírásban készítettem el, és a házi feladatokat is pontírásba írtam fel a gyerekeknek. Az adminisztrációhoz azonban látó segítségre is szükségem volt. 1961-től 3 éven keresztül Pálhegyi Ferenc tanár úr volt a naplóbeíróm, 1964-től kezdve pedig mindvégig a feleségem. Ezt engedélyezték a mindenkori iskolaigazgatók.
- Az is eszembe jut, hogy külön méltányoltad azt, ha valaki ún. sajtóhibát fedez fel az orosz tankönyvben. Dicséretet kaptunk érte.
- Igen, így volt.
- 8. osztályos voltam, amikor nagy újdonság volt az iskolában az Optacon nevű segédeszköz. Úgy emlékszem, ketten oktattátok: Kuminka Anikó néni és Te. Én éppencsak megismerkedtem ezzel az eszközzel.
- Igen, Optacon-oktató is lettem. Ezt a tudományt Linsben sajátítottam el. Az Optacon által kiemelkedő síkírásos betűk felismerésében a Klein-doboz ismerete segített. Tehát minden mindennel összefügg az életemben.
Később, Az 1980-as évek végén a Goethe Intézetben német nyelvből letettem a középfokú nyelvvizsgát, és így lehetőségem nyílt arra, hogy német nyelvet tanítsak az iskolában. Természetesen a német Braille-írást is megtanultam, de ezt is sokkal korábban. Még 1959-ben Verénd tanár úrtól, aki a szövetségben német nyelvtanfolyamokat tartott. A Goethe Intézetben magánúton sikeresen letettem a középfokú nyelvvizsgát. A vizsgám reggel 8 órától déli 1 óráig tartott. Ebben mindenféle feladattípusnak eleget kellett tennem. Pl. egy hangos szöveg meghallgatása után le kellett írnom a hallottak tartalmát, kellett pontírásban és síkírásban is írnom, pontírásból hangosan olvasnom és fordítanom, stb. A pontírásnak ebben is nélkülözhetetlen szerepe volt. Összesen 37 éven át tanítottam: 1961-től 1998-ig, és nagyon változatos volt a munkám.
- Könyveket is másoltál, úgy tudom.
- A tanulás és a tanítás mellett mindig szerettem dolgozni. Ha jól emlékszem, 1955-ben kezdtem el Braille-táblán könyveket átírni pontírásba. Az első könyv, amit lemásoltam: Sziráki Judit: Erős János c. könyve volt. De többek között Gárdonyi Gézától „Az én falum" c. regényt és az „Egri csillagok"-at, valamint Jókai Mór regényeiből is jó néhányat átírtam. Kétoldalas, 28 soros Braille-táblával dolgoztam. Kifejezetten fárasztó munka volt a Braille-táblával történő másolás. A 60-as évek közepétől már Picht-írógéppel írtam. A szövetség részére 32 éven keresztül másoltam könyveket. Ezt a munkát az iskolában is folytattam 26 éven át. Az önművelődésemben nagy szerepe volt ennek a tevékenységnek. Azzal ugyanis, hogy könyveket másoltam, egyúttal olvastam és ismereteim gyarapodtak. A fáradság mellett végeredményben örömmel töltött el az, hogy élvezhettem a nagyszerű könyveket, és fontos volt az a tudat is, hogy teszek valamit a vakok kulturálódásáért.
1964-ben nősültem meg. A feleségem rendszeresen diktált nekem. Váltott műszakban dolgozott. Amikor délelőttös volt, akkor délutánonként tudott diktálni. Amikor délután dolgozott, akkor voltak bevált diktálóim. Mindegyikükre szeretettel gondolok vissza.
- Annak idején, illetve mostanában milyen pontírású folyóiratokat olvastál/olvasol? Mi ezekről a véleményed?
- A Vakok Világa folyóiratot első gimnazista korom óta, azaz 1952 óta járatom pontírásban. Tehát 64 éve vagyok rendszeres olvasója. A bennünket, vakokat érintő témákban elsődlegesen ebből a folyóiratból tájékozódom. Érdeklődéssel olvasom, a változásokat nyomon követem. Emlékszem, régebben egy ideig volt a folyóiratban egy ún. úttörőrovat, amit Verénd tanár úr vezetett. Később magam is közreműködtem a rovat készítésében. Igyekeztem olyan intellektuális rejtvénykérdéseket összeállítani, amik érdekelhetik a diákságot. Egy-egy tanítványom mai napig emlegeti ezeket a feladványokat.
A TV- és Rádióműsort is hétről hétre Braille-ban olvasom, de a kínálatát kevésnek tartom. Nagyon hiányzik nekem belőle pl. a Katolikus Rádió, a Lánchíd Rádió, az Echo televíziós csatorna műsorlistája.
Korábban olvasója voltam az Irodalmi Újságnak is, amit eredetileg Gábor József tanár úr szerkesztett. A Kitekintőt szintén olvastam, a sakkfolyóiratot, a zenei újságot is. Tulajdonképpen valamennyi pontírásban megjelenő folyóiratot, a masszőrújság kivételével, amíg meg nem szűntek, járattam és olvastam.
- Milyen Braille-íráson alapuló játékokat ismersz?
- Gimnazista korom óta van Braille-írással megírt magyar kártyám, azzal családi körben, testvéreimmel és barátaimmal is sokat játszottunk. Mindenki előtt ismeretes, hogy a kártyalap színe felőli oldalon van a pontírás, s ha magam felé tartom, akkor a látó emberek csak a kártyalap hátát látják. Igyekeztem kidolgozni annak a technikáját, hogy a lehető legegyszerűbb és legvilágosabb Braille-jelöléseket alkalmazzam. Minden kártyalapra csupán két betűt írtam. A színeket csak a kezdő betűkkel jeleztem, a színt jelölő betű után szóköz és számjel nélkül írtam a számokat, tehát pl. a makk 7-est „mg"-vel, a makk 8-ast „mh"-val rövidítettem. A 10-esnél „lecsaltam" az egyest is, és csak a nullát jeleztem, tehát a makk 10-est „mj"-vel jelöltem. Ennek megfelelően az alsót „a"-val, a felsőt „f"-fel, a királyt „k"-val írtam. Az ászt „disznónak" is szoktuk hívni, így azt „d"-vel rövidítettem, azaz a makk ász lett az „md". A jelölés a kártya bal felső sarkában van, mégpedig mindkét irányból, hogy játék közben ne kelljen forgatni a kártyalapot.
(folyt. köv.)

Bieber Mária

Vakok Világa 2016. június