Mi újság a Braille-írás-olvasás „háza táján”? - Nagy Árpád - 2.rész

Mi újság a Braille-írás-olvasás „háza táján"?

Beszélgetés Nagy Árpáddal, a Hermina Egyesület elnökségi tagjával (2. rész)

- A Hermina Egyesület Elnökségének aktív tagja vagy. Hogyan lettél elnökségi tag?
- 55 éve vagyok a vakok szövetsége tagja, először a Budapest és Pest Megyei Helyi Csoport tagjaként dolgoztam. Éveken át országos küldött is voltam. A zenélés révén sokfelé megfordultam az országban, így sokan régről ismerhetnek.
Miután megalakult a Hermina Egyesület, amelynek többedmagammal alapító tagja vagyok, ennek a szervezetnek a keretein belül folytattam tevékenykedésemet. Különböző feladatokat vállaltam. Pl. jelen pillanatban is országos küldött vagyok. Amikor nyugdíjas lettem, felkértek arra, hogy legyek elnökségi tag is. Ennek a kérésnek, kis vívódást követően ugyan, de szívesen eleget tettem. Nem bántam meg. Tulajdonképpen az elnökségi tagok között hárman voltunk idősebbek, és én voltam a rangidős. Utólag visszaemlékezve elmondhatom, nagyon remek társaság jött össze, a fiatalok is mind nagyon belevalók, tehetségesek, képzettek, kedvesek és szolgálatkészek voltak. Jó volt velük együtt dolgozni. Időközben súlyos betegségem miatt egy évet kihagytam, de most ismét aktív tagja vagyok az elnökségnek.
- Milyen feladatokat látsz el a Hermina Egyesület Elnökségében? Melyek azok a feladatok, amelyek a pontíráshoz is szorosabban kapcsolódnak?
- Rendszeresen részt veszek az egyesületünk érzékenyítő programjaiban. Nagyon szívesen csinálom. Gyakorlatilag az óvodásoktól az egyetemistákig minden korosztállyal találkozni szoktunk. Az óvodásokkal kb. 30-35 percesek a foglalkozások. Számukra egy különleges és izgalmas mesébe rejtve adjuk át a látássérültekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A mesét Borai Botond írta, mi pedig már nemcsak elmeséljük, hanem el is játszuk a történéseket. A mese egy királyi udvarban játszódik, főhőse egy vak lovászfiú, aki mindenféle kalandba keveredik. A gyerekek tátott szájjal hallgatják a mesét. Körben ülnek, és érzékeljük, ahogy előrehalad a cselekmény, egyre közelebb és közelebb húzzák hozzánk a székeiket, annyira érdekli őket, mi fog történni... A mese végén pedig kérdéseket teszünk fel nekik a történetbe elrejtett, úgynevezett vakos témákkal, pl. az érzékszerveink használatával, a közlekedéssel, a segítségnyújtással kapcsolatosan. Nagyon szépen vissza szoktak emlékezni az elmondottakra.
Az iskolákban 45 perces foglalkozásokat tartunk. Ezekbe is igyekszünk sokféle vakos információt belesűríteni. Én pl. minden alkalommal bemutatom a Braille-írást. Viszek magammal egy vagy két Braille-táblát, papírt, pontozót, megmutatom az eszköz használatát, és a gyerekek is kipróbálhatják. Az idők során rengeteg játékos trükköt fejlesztettem ki abból a célból, hogy a résztvevők érdeklődését felkeltsem. Egyik ilyen az, hogy a gyerekekkel papírt és íróeszközt vetetek elő, és megkérem őket, hogy az emlékezetem próbatételére mondjanak nekem egy 10-12 számból álló számsort, amit ők síkírásban írnak fel maguknak, én pedig a Braille-táblán jegyzetelem le. Azután persze, megállapítjuk közösen, hogy túl sok tagból áll ez a számsor, és nem fejből fogom visszamondani a számokat, hanem felolvasom a pontírásos jegyzetem alapján, ők pedig ellenőrizhetik, jól írtam-e fel a számsort. Nagyon szokták élvezni ezt a játékot. Egy másik módszerem, hogy elviszem magammal az aktuális Televízió- és Rádióműsort pontírásban, és abból felolvasom nekik az aznap délutáni/esti meseprogramokat. Mindig csodálkoznak.
Szívügyem a Vakok Kertje is. Ezen a területen is sokat ténykedek, jól együtt tudunk működni az elnök úrral, Borai Botonddal. Amit rám bíz, azt lelkiismeretesen megteszem. Biztosan értesültél te is arról, hogy a Városligetben egy nagy projektbe fogtak, hatalmas átalakításokat terveznek. Mi most azért dolgozunk, hogy a Vakok Kertjét is ennek a projektnek a keretében felújítsák, megszépítsék. A kertben ugyanis az 1970-80-as évek óta nem történt jelentős átalakítás, javítás. Annak idején pl. lábbal jól érzékelhető, taktilis felületeket alakítottak ki a különböző utakon, így volt betonút, murvával szórt út, stb.. Megemelt virágágyakat építettek, ezáltal kényelmesen megtapinthatókká váltak a virágok, amik mellett pontírásos feliratok segítették a növények azonosítását. Fémből készült táblácskákon olvashattuk a virágok nevét latinul és magyarul. A bejárattal szemben egy Braille-feliratos, domború térképen tájékozódhatott a látogató. Ezek mind felújításra szorulnak. Korábban volt egy remek kis tó is tavirózsákkal, de mára már csak egy balesetveszélyes betonteknő maradt belőle. Lugas is volt, az sincs már. Nagyon lepusztult állapotban van az egész. Szeretnénk elérni, hogy a Vakok Kertjét is minél teljesebben megújítsák. De emellett napi feladatokat, egyszerűbb ügyeket is meg kell oldanom, pl. van, hogy a nyitvatartással kapcsolatos problémákkal fordulnak hozzám.
A Hermina Egyesület Közművelődési és Kulturális Bizottsága munkájában is részt veszek. Szívesen teszem.
- A 2011-ben megalakult Braille-bizottság munkáját mennyiben követed nyomon? Mik a tapasztalataid a változásokkal kapcsolatosan?
- A Braille-bizottság akkor alakult, amikor én az első elnökségi ciklusomban dolgoztam. Akkoriban Kuminka Anikó is elnökségi tag volt. Örülök annak, hogy a szövetség felkarolta a Braille-írás ügyét, fontosnak tartom a bizottság munkáját. Ismerem a megváltozott jelöléseket. A teljesírás kapcsán a nagybetűjel használatával nem tudok kibékülni. Ezt annak idején levélben is megírtam a bizottságnak. Zavarónak találom, hogy mindenhová ki kell tenni.
A kisrövidírás változásai nem zavarnak, nagyon ügyes megoldás pl. a ból, -ből toldalékok új rövidítése: „bl".
- Milyen Braille-íráson alapuló játékokat ismersz?
- Magyar kártyám és francia kártyám is van, mindkettőnek a lapjait pontírással magam jelöltem meg. Játszani is szoktunk velük. Vakos játékaim is vannak, de ezek elsősorban tapintáson alapuló játékok, mint pl. a vak sakk, Ki nevet a végén?, Otelló. Sakkozni még az iskolában tanultam meg. Akkoriban ismertem a pontírásos jelöléseket is, de úgy voltam vele, mint a kottával is: nem volt rá szükségem az életem során, és elfelejtettem. Nagyon szeretem a játékokat, különösen a logikai, stratégiai játékokat. Már a 6 éves Bálint unokámmal is tudok Otelló játékot játszani.
- Szeretted/szereted a Braille-írást? Miért?
- Az a véleményem, hogy az a vak ember, aki nem tudja a Braille-írást, az analfabéta; kivételt képeznek azok a felnőttkorban látásukat vesztett személyek, akik saját hibájukon kívül valamilyen oknál fogva nem tudják megtanulni a pontírást. De nehezményezem azt, hogy vannak olyan súlyosan látássérült fiatalok, akik csak a számítógépre hagyatkozva tanulnak. Tudom, az okostelefonra is sokan hivatkoznak. Én is most tanulom az okostelefon használatát. Tanfolyamra is járok. De azért mégis azt szoktam mondani, hogy a látó ember is, hiába van okostelefonja, hiába van keze ügyében a laptopja, sokszor előfordul, ha valamit hamarjában fel akar jegyezni, akkor egyszerűbb neki, ha egy papír zsebkendőre, egy szalvétára vagy a kézfejére írja fel az adott dolgot. Tehát ne hivatkozzunk a látó emberekre, mert ők bizony gyakran előkapják a tollat és írnak.
A Braille-írást 12 éves koromtól fogva napi szinten használom. A napokban pl. a Hermina Egyesület karácsonyi műsorára készülődve a saját szövegrészeimet írtam át magamnak. Megkaptam elektronikusan az egész műsor forgatókönyvét, és abból a rám vonatkozó szövegrészeket Picht-írógéppel leírtam pontírásba. Így könnyítem meg a tanulásomat.
- Ma már a számítógép mellett használod napi szinten a pontírást. Hogyan képzeljem ezt el?
- Igen, így van. A számítógép használatát időskorban tanultam meg, használom is, szeretem is, de nem elég. A Vakok Világa folyóiratot már 2-3 éve elektronikusan járatom, de a rádió- és televízió-műsort pontírásban olvasom. Másképpen el sem tudnám képzelni. Beülök vele a fotelbe, és ott böngészem. Így találom praktikusnak a használatát.
- Miért érdemes a látássérült ifjúságnak ma is megtanulni a Braille-írást?
- Azt gondolom, hogy nem igaz az, hogy mindig és minden szituációban segíteni tudnak a vak embernek az elektronikus eszközök. Nem igaz az, hogy mindig a kezünk ügyében lehet a számítógép, az okostelefon. Nem igaz az, hogy ezek az eszközök elolvassák helyettünk pl. a gyógyszerek feliratát. Ismerem és használom ezeket a modern eszközöket, mégis célszerűbb és praktikusabb a konyhában, ha a fűszertartókon Braille-címkék vannak, a spájzban a konzervdobozokon szintén pontírásos feliratok segítik a gyors és biztonságos megkülönböztetést, de a fürdőszobában a sok hasonló flakont is érdemes feliratozni. Jók az elektronikus eszközök, de tapasztalom, hogy nem pótolják azt, amit az embernek kell tudnia, és előfordulnak tévesztések is. Pl. a pénzfelismerő és a színfelismerő program is olykor téveszt. A Braille-írás-olvasásnak nagyon sok haszna van. Van egy négysoros Braille-táblám, azzal bármikor fel tudok írni egy nevet, címet, telefonszámot, stb..
- 2014-ben megkaptad a Pinviczki-emlékérmet. Mit érdemes tudnunk erről a díjról?
- A Pinvicki Györgyről elnevezett emlékérmet a Hermina Egyesület alapította 2010-ben a Budapest és Pest megyei szervezet legendás titkárának emlékére, aki több mint 20 éven át irányította a csoportot, és zenészként is népszerű volt. Az emlékérmet tagi ajánlásra elsősorban az egyesület kulturális, zenei és közművelődési aktivistái kapják. Először 2014-ben adományozták oda, ketten kaptuk meg: Bereczkné Bihari Erzsébet és én.
- 2016-ban Braille-emlékéremben részesültél. Mit jelent ez számodra?
- Először Braille-emlékérmet 1982-ben kaptam a Budapest és Pest megyei elnökségi tagként, valamint az Országos és Pest megyei küldöttként végzett munkámért, a közösségi tevékenységeimért; valamint a Gyógymasszőrök országos szakcsoportjának megalakításában és vezetésében való aktív közreműködésemért.
A Braile-emlékérem másodszori odaadományozása nagyon jól esett, mert azt bizonyítja számomra, hogy a hosszú évek alatt nem volt hiábavaló a közösségért végzett munkám. Ha egészségem engedi, továbbra is aktív szeretnék maradni. Nagyon szeretném a fiataloknak átadni tapasztalataimat.
- Van-e olyan mottód, ami az életedet, Braille-íráshoz kapcsolódó gondolataidat összefoglalhatná?
- Gyakorlatilag az életemet látó emberek között éltem le. A munkahelyemen látó munkatársak között dolgoztam. Zenészként is sok látó zenekarral dolgoztam. Egy vak embernek nagyon oda kell figyelnie arra, hogy a nemlátása ellenére lehetőség szerint mindent meg tudjon oldani. Nem szabad visszaélni a látássérültséggel. Azért, mert rosszul lát valaki, ne húzassa fel másokkal a cipőjét. Én sohasem éltem vissza az állapotommal. A közlekedésben azt tapasztalom, általában segítőkészek az emberek. Én is udvarias vagyok. Ha van idő beszélgetni, akkor szívesen elbeszélgetek az emberekkel.
Az a hitvallásom, hogy amit megtanult az ember, azt magas színvonalon kell csinálnia. Mindenki saját maga számára kell, hogy kitűzze a célt, meghatározza a saját mércéjét.

Köszönöm szépen a beszélgetést.

Bieber Mária

Vakok Világa 2017. február